Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-21 / 47. szám
224. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. A javaslat arra az esetre, ha a hat bírósági tag meg tud állapodni az elnök személyében, nem mondja ki, hogy az elnöknek valamelyik protestáns egyház, vagy egyik legfelsőbb bíróság tagjának kell lenni. Sorshúzás útján már csak református vagy evangélikus elnöke lehet a bíróságnak, megegyezés esetén azonban elvileg akár más egyházba tartozó elnök is választható a törvényben szabályozandó tilalom hiányában. A szabályrendeletben kimondandó volna, hogy csak a két legfelsőbb bírói fórum alkotó tagjai közül választható az elnök, illetve hozható sorshúzásra javaslatba. Ha súlyt helyezünk arra, hogy a bíróság tagjai a két egyház legfelsőbb bíróságának tagjaiból delegáltassanak, akkor a még fontosabb elnöki pozíciónál erre a szempontra fokozott mértékben figyelni kell. Az evangélikus egyház egyetemes törvényszékének hatáskörébe közigazgatási ügyek is tartoznak, mig az egyetemes konvent bírósága csupán fegyelmi ügyekben bir a VI. egyházi törvénycikk 27. §-a szerint hatáskörrel. Viszont ez a két legfelsőbb bírói fórum közigazgatási vitás ügyek eldöntésére küld ki főképen bírói tagokat. A kiküldő bíróságok közötti disparitás megszüntetése érdekében, de meg az 1933. évi egyházi törvények alkalmazása során szerzett tapasztalatok alapján célszerűnek mutatkozik az egyetemes konventi bíróság hatáskörének kibővítése. Fontos kérdés az is, amit a javaslat 3. §-a nyitva hagy, t. i., hogy a külön bíróság időről-időre vagy esetenként alakíttassék-e meg? Az esetenkénti megalakítás igen költséges volna, mivel a megalakítás a hat bírósági tag kiküldése érdekében a legfelsőbb bírói fórumok előző összehívását tenné szükségessé. Az időről-időre való megalakítás látszik gyakorlatilag inkább megvalósíthatónak, mégis azzal, hogy póttagok is kiküldendők s a bírósági tagokat az évenként egyébként is ülésező konventi bíróság, illetve egyetemes törvényszék egy-egv évi időtartamra küldi ki. Az elnökválasztás esetenként történhetnék a bíróság elé kerülő ügyek által indokolt célszerűségi okokból. A bíróság tagjai esküt tesznek a külön bírósági eljárás céljaira megállapítandó szöveggeí. Lényegesnek mutatkozik annak szabályozása is, hogy a külön bíróság határozatainak végrehajtásáról a két protestáns egyház mely szervei gondoskodnak? és mi történjék abban a nehezen elképzelhető, de lehetséges esetben, ha a határozat végrehajtásával valamelyik protestáns egyház végrehajtásra hivatott szerve késlekedik vagy vonakodik? II. A második törvényjavaslat az I., II., V., VI., VII. és IX. egyházi törvénycikk kiegészítéséről gondoskodik. Az I. egyházi törvénycikknek az egyetemes konvent hatáskörét szabályozó 154. §-át akkép kívánja a javaslat kiegészíteni, hogy a kisebb jelentőségű és sürgős természetű ügyek elintézését az egyetemes konvent elnökségének hatáskörébe utalja, véleményező és tájékoztató szervként rendszeresítvén az elnökség mellett a gyakorlatban eddig is élő és működő elnökségi tanácsot. Az elnökségi tanácsnak tájékoztató működésén kívül egyetlen irányban van érdemleges hatásköre: az elnökségi tanácsnak legalább öt tagja vétójogot gyakorolhat az elnökség tervezett elhatározásával szemben, amely esetben az ügy az egyetemes !konvent ren’des vagy rendkívüli ülésében dönthető el csupán. A javaslat egyéb irányban nem tervezi az I. egyházi törvénycikk kiegészítését vagy módosítását, holott a törvény három évi alkalmazása során szerzett tapasztalatok alapján kívánatos volna a törvény másirányú módosítása és kiegészítése is. Az 1933. évben alkotott egyházi törvények még mindig nem elég rendszeresek, ezért több helyen homályosak, némely helyen ellentmondók. Ezt a fogyatkozást főkép a régi törvények rendszeréhez és szövegéhez való túlzott alkalmazkodás okozta. Ezek a fogyatkozások a folyó évben működését befejező zsinat által már nem orvosolhatók máskép, mint csak úgy, hogy a zsinat az I. egyházi törvénycikk 154. §-ának kiegészítésével felhatalmazza az egyetemes konventet a zsinati törvények hiteles magyarázatának jogával. Ilyen hiteles magyarázatra az egyházkerületek is javaslatot tehetnek s a hiteles törvénymagyarázat jogánál fogva — de sohasem visszaható erővel — az egyetemes konvent azzal a törvényes hatáskörrel rendelkeznék, hogy az egyházi törvények alkalmazásának egyöntetűségét biztosíthatná és a jogegységet megóvhatná. Ilyen hatáskörrel felruházható volna csupán bírói hatáskörbe tartozó ügyekben (de ügy közigazgatási, mint fegyelmi ügyekben) az egyetemes konvent bíróságának az összes rendes és póttagokból álló bírói testületé is. Felruházandó volna az egyetemes konvent azzal a jogkörrel is, hogy az egyházi törvények mutatkozó hézagait az egyházi törvények szellemében kiegészíthetné. így különösen érezhető hiány, hogy a magasabb egyházi közigazgatási szervek (egyházmegyei, egyházkerületi közgyűlés, egyetemes konvent) felügyeleti jogköre nincs szabályozva és kétséges az, hogy szabályszerű fellebbezés hiányában egy magasabb közigazgatási szerv megsemmisítheti-e az • alsóbbfokú szervnek nyilván jogszabályba ütköző határozatait? Az sincs világosan szabályozva, hogy kiket illet meg a jogorvoslat általában. A II. egyházi törvénycikknek 24., 69. és 71. §§-ait óhajtja a törvényjavaslat módosítani, illetve kiegészíteni. Ezek a módosítások a 75. életévét betöltött lelkipásztor kötelező nyugdíjazására és a közigazgatrási úton áthelyezésre ítélt lelkipásztorokkal kapcsolatos intézkedésekre vonatkoznak. Utóbbit az a körülmény indokolja főképen, hogy az áthelyezés a jelenleg fennálló szabályok szerint csupán cserével volt foganatosítható, ami az érdekelt egyházközségek presbitériumain legtöbbször meghiúsult. Az új rendelkezések szerint az áthelyezésre ítélt lelkipásztort köteles elfogadni minden olyan gyülekezet, amely csak jelentékeny külső segítséggel tudja magát fenntartani. Ilyen egyházközség a dunántúli egyházkerületben 17 található. Az V. egyházi törvénycikknek 59., 77., 108. és 129. §§-ai módosíttatnak. Az utóbbi szakasz módosítása a lelkipásztorok áthelyezésére vonatkozó szabályokat a tanítókra, tanárokra és igazgatókra terjeszti ki, az előző szakaszok pedig a tanintézetek igazgatóinak választására vonatkoznak. A VI. egyházi törvénycikk 47. §-ának B) pontját azzal a fontos rendelkezéssel kívánja kiegészíteni a törvényjavaslat, hogy fegyelmi vétségnek minősíti azt, ha valamelyik egyházíag születendő gyermekeinek vallására nézve egyházunkra nézve sérelmes megegyezést köt, sőt elköveti ezt a fegyelmi vétséget az is, aki ilyen házasságkötésnél bánni módon önként közremű
