Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-07 / 45. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1937 november 7. DDNlNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP._________________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Dr. Antal Géza síremlékének felavatásakor Pápán, 1937. évi október hó 20. »Az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit sem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé, mivel hogy emlékezetük elfelejtetett.« A prédikátor könyvének ez a kijelentése az esetből ránk maradt gyarlóság egyik leggyakoribb megnyilvánulásának, a hálátlanságnak fájdalmas, de tagadhatatlanul igaz megállapítása. Ha az emberiség ezernyi ezer elfelejtett jóltevőjének jeltelen és senki által meg nem látogatott sírja fölé egy csodálatos emberfeletti hatalmasság az emberi hálátlanságból emlékoszlopokat akarna állítani, a világ minden kőfaragó művésze sem lenne elegendő, hogy ezt az emlékművet mind elkészítse s azok közül nagyon sok meghaladná a legóriásibb egyiptomi piramist. Legnagyobb a hálátlanság pedig a legnagyobb jóltevő, Isten iránt, sőt minden hálátlanság Isten ellen irányul, mert az igazán nagyokkal, a legnagyobbakkal is nem más, hanem egyedül Isten kegyelme ajándékozza meg ezt a világot. Ezért van az, hogy már az Ótestamentom nagyvezére, Mózes is hálaünnepet rendelt az Egyiptomból lett hatalmas kiszabadulás emlékére; ezért jelentette ki maga az Űr, hogy hálaadásnak áldozatával kell őt dicsőíteni (L. zsolt.); ezért kell nekünk is naponként felvennünk a hálaadásnak poharát, miként azt Urunk jézus Krisztusunk is cselekedte a szentvacsora szereztetése alkalmával, sőt az ő szentvacsoráját is azért szerzetté, hogy legyen ez nekünk hálaadással emlékeztető jel arra a megfoghatatlan Szeretetre, ki az Atya akaratából adta magát miérettünk egyszeri tökéletes áldozatul. Tisztelt ünneplő Közönség! Ez a mi mostani ünnepünk e mellett a puritán egyszerűséggel ékesített sirdomb mellett, a hála ünnepe. A mi református hitvallásunk azt tanítja: »hisszük, hogy a hivek a testi halál után egyenesen a Krisztushoz mennek és így az élőknek a holtakért való könyörgéseikre, esedezéseikre és egyéb ilyféle szolgálatukra szükségük nincs. Hisszük továbbá, hogy a hitetlenek egyenesen a pokolra vettetnek, melyből az istentelenek számára nincs menekülés az élőknek bármi szolgálata után is«. Éppen ezért mi a holtakért, vagy a halottaknak semmiféle vallásos ünnepet nem szentelünk, mert az örök Bíró igazságos ítéletét ezzel megváltoztatni nem lehet. Hisszük azonban hitvallásunk tanítása szerint azt is, hogy az Űrban elhunytakról tisztelettel kell megemlékeznünk. Ehhez a tisztelettel való megemlékezéshez hozzátartozik az is, hogy a mi előttünk járók, a mi jóltevőink sírját ne verje fel mindjárt a gyom, ne tapossák mindjárt egyenesre az útonjárók, mintha emlékezetük is elfelejtetett volna. Aki életében, Isten országának, az Isten országa intézményeinek szolgálatával, ez által Isten dicsőségének munkálásával maga állít magának minden ércnél és minden márványnál maradandóbb emléket, lehetetlen, hogy azzal a tudattal hunyja le szemét a hosszú, nagy álomra, hogy itt az élőknek földén semmi jutalma sincs többé. Antal Géza élete és munkálkodása olyan nyitott s még friss betűkkel megírt könyv előttünk, hogy azt emlegetni nem, csak arra visszaemlékezni kell ezen az ünnepen. S e visszaemlékezés nemcsak hálával tölti el szívünket az Űr iránt, aki adta őt nekünk, egyházkerületünknek, főiskolánknak, - hanem kötelességet is ró ránk, hogy az ő kötelességtudását, szilárd hitét, erős akaratát és életében és halálában is megbizonyított lángoló szeretetét, különösebben főiskolánk iránt magunk is látván és átérezvén: odaállítsuk példaképen iskolánk tanulóifjúsága elé, megértetvén velük ez által azt is, hogy az áldozatos. Istenért, hazáért, egyházért, eszményekért folytatott á azok szolgálatában ellobogott életnek nemcsak ott fenn van koronája, de van emlékezete, dicsérete és hálás megismerése itt alant is. Ez az egyszerű siriemlék hát nem hivalkodás és hiúság, hanem hálajel Isten iránt, az alatta porladónak tisztességtétel, nekünk még élőknek pedig példázat. így tekintse ezt, kit gyásza vagy kegyelete ide a temetőkertbe elvezet s egy percre megáll tán e síremlék előtt elgondolkozni, vagy felfohászkodni. Emeljük mi is lelkünket Istenhez, imádkozzunk. Örökkévaló Isten, szerető édes Atyánk a Krisztusban. Felemeljük lelkünket hozzád e nalottak birodalmában is, hogy magasztaljunk és dicsőítsünk téged, élőknek Istenét. Mélységes hálával emlékezünk meg azon Te kegyelmedről, melyet nyilvánvalóvá tettél hozzánk ama te szolgád életében, kiről itt most emlékezünk s akinek sírját egyszerű emlékjellel felékesítjük. Te őrizd meg ezt az emlékjelet az idők viharától, emberi rosszakarat rontásától, hogy álljon itt a gránit elporladásáig, annak példázatául, hogy akik benned érnek, a te dicsőségedre embertársaik javát is szolgálják, van jutalmuk ide alant a földön is, mivelhogy emlékezetük nem felejtetett el. Ámen. Medgyasszay Vince. — A pataki kollégium szobrot fog állítani Komáromi Jánosnak, aki gyönyörű műveiben halhatatlan emléket emelt a ,pataki diákságnak. — A körmendi ref. iskola első szülői értekezletén Tantó István arról szólt, hogy miért is nehéz a nevelés s milyen legyen a nevelő egyénisége. Fülöp József esperes szintén felszólalt. Az előadás után Barsi Miklósné és Tantó István tanítók külön tájékoztatást adtak a szülőknek a gyermekeikről.
