Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-10-10 / 41. szám
1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 189 oldal — Segédlelkészek kinevezése. Nagy István drégelypalánki esperes Szabó József s. lelkészt Szokolyára, Domián Aladár s. lelkészt Perőcsénybe helyezte át október 1-i hatállyal. — Bizottsági ülések sorrendje. Október 18-án d. u. 3 órakor theol. internátusi bizottság. 18-án d. u. 4 órakor Dr. Hegedűs L. indítványa ügyébeni bizottság. 18-án d. u. 5 órakor pénzügyi bizottság. 19-én reggel 9 órakor népiskolai tanügyi bizottság. 19-én d. e. 11 órakor missziói bizottság. 19-én d. u. 3 órakor felszentelendők jelentkezése kér. főjegyzőnél. 19-én d. u. 4 órakor főiskolai igazgató-tanács. 19-én d. u. 6 órakor kérületi lelkészértekezlet. — A Csurgóvidéki Lelkészi Kör okt. 5-én Somogyszobon tartott gyűlésén elhatározta, hogy nov. 16-án Böhönyén, nov. 17-én Nagykorpádon tartja meg szokásos őszi, — immár negyedik — presbiteri konferenciáját. Az 1938—41. évekre a presbiteri konferenciák gazdájának egyhangúlag megválasztatott: Fekecs István nagykorpádi lelkipásztor. — A Magyar Keresztyének Naptára, leszakítós bibliai tömbtár, 1938-ik évfolyama október első felében megjelenik. A legrégibb és leggazdagabb tartalmú magyar kiadású tömbnaptár írógárdájából Ravasz László dr. és D. Kapi Béla püspökökkel az élén felemlítjük dr. Kováts J. István, Nyáry Pál, Turóczy Zoltán, Győry Elemér, br. Podmaniczky Pál, Enyedy Andor dr., Nagy Ákos, ifj. dr. Szabó Aladár, 'Szabó József, Vargha Tamás, Dömötör Ilona munkatársakat, de a többi, mintegy 50 munkatárs is a keresztyén tapasztaiatnaK, az isteni' vigasztalásnak, az erők forrása megmutatásának nagy gazadságát halmozza fel a naptár minden egyes lapján. A rövid bibliamagyarázat és ahhoz fűzött kedves illusztráción kívül a naptár a bővebb bibliatanulmányozásra is segítséget nyújt bibliai vezérfonalával. Házi áhítat tartására sokszáz és száz családban használják és erre áldott eszköznek bizonyult. Ára: maga a tömb 1.20 P, művészi hátlappal 1.60 P, könyvalakban 1.60 P. Megrendelhető a Bethánia-könyvkereskedésben, Budapest, VIII., Gyulai Pál utca 9. — 10 példányon felüli rendelésnél 25o/0 árengedmény. Kapható az Egyházkerületi Irattérjesztésben is. — A Belmissziói Útmutató az 1937—38. munkaévre is megjelent dr. Enyedy Andor konventi miszsziói bizottsági előadó szakavatott szerkesztésében. Átnézték Szász Imre esperes és vitéz Nagy Imre e. m. missziói előadó. A 448 lapra terjedő és a gyülekezeti munkában nélkülözhetetlen kézikönyv a Református Egyetemes Konvent hivatalos kiadványa. Ára 4.50 P és kapható a Bethlen könyvkereskedésben, Budapest, IX. l^er., Kálvin-tér 8. Melegen ajánljuk megszerzésre. mindenkit kér, hogy megrendelését minél előbb, lehetőleg egy héten belül eszökzölje. i=|: HIVATALOS RÉSZ W—WWW—MMtWHWWWMt»* A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 2854/1937. szám. F1 elhivá s. Ismételten fordult elő panasz, hogy az állami iskolalátogatók iskoláink óratervét kifogásolták. Az (egyházkerületi tanügyi előadó úr jelentése szerint azonban az ilyen panaszok majdnem kivétel nélkül általánosságban hangzanak el. Felhívom egyházkerületünk iskolái közül azokat, amelyeknél ilyen panaszra ok van, hogy a panaszt konkretizálva és azt is jelezve, hogy az órarendben az állami iskolalátogatók mit kifogásoltak, — jelentésüket az egyházkerületi tanügyi bizottsági előadóhoz, Szabó Bálint lelkipásztor úrhoz Hedrehelyre haladéktalanul küldjék be. Pápán, 1937. évi október hó 4-én. JM egliívó le. 3032/1937. szám. A dunántúli református egyházkerület lelkipásztorait tisztelettel meghívom a folyó hó 19-én, kedden délután 6 órakor Pápán, a ref. főiskola dísztermében tartandó lelkészértekezletre. Tárgyak: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Lelkészi továbbképzés. Előadó: Győry Elemér. 3. Lelkipásztor teendői a reverzális körül. Előadó: Boda József. 4. Belsősomogyi egyházmegye felterjesztése a kereszt, festett templomok és István király ünnepe tárgyában. Előadó: Dr. Tóth Endre. 5. Esetleges indítványok. (Az indítványok október hó 15-ig a püspöki hivatalhoz küldendők be.) Pápán, 1937. évi október hó 8-án. 3031/1937. szám. A dunántúli református egyházkerület missziói bizottságának tagjait tisztelettel meghívom a folyó hó 19-én, kedden délelőtt 11 órakor Pápán, a ref. főiskola dísztermében tartandó missziói bizottsági ülésre. Tárgy: Az egyházkerületi missziói előadó jelentése és javaslatai. Pápán, 1937. évi október hó 8-án. Medgyasszay Vince püspök. — Bibliaolvasó kalauz. „Itt az Isten köztünk“ címmel jelenik meg a jövő hónapban az erdélyi reformátusok bibliaolvasó kalauza. A vezérfonalat nemcsak erdélyi, hanem a királyhágó melléki és bácskai egyházkerületek is általános használatra fogadták el. Kívánatos volna tehát, hogy a csonka határokon belül is minél nagyobb mértékben elterjedjen ez a bibliaolvasó kalauz, ezáltal ugyanis nyilvánvalóvá tennék a határokon innen és túl élő magyar reformátusok lelki egységét. A bibliaolvasó kalauz ára könyvalakban 1 P, tömbalakban 1 60 P. Megrendelhető a Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségében Bpest. IX. Kálvin tér 8. I. a példányok árának egyidejű beküldésével. A Szövetség A tatai ref. egyházmegye esperesétől. Felhívások. 1009/1937. szám. Felhívom a tatai ref. egyházmegye Nt. Lelkipásztor urait, hogy a nem állami tanintézetek országos nyugdíjintézetének kötelékébe tartozó rendszeresített tanítói állásairól és azokon alkalmazott tanítókról szóló 95.000/924. sz. kultuszminiszteri rendelet értelmében a múlt évihez hasonló »Bejelentés«-t folyó év november hó 1. hozzám feltétlenül beküldeni szíveskedjenek. (219/926. sz. kér. hat.)