Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-07-11 / 28. szám
126. o!da! DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. visel, én meg palántázok és nyesegetek. Őneki. A pásztornak. Az én iskolámból kerülnek ki az egyháztagok és a presbiterek, az ő juhai. Ha Ő nem érti és nem értékeli az én munkámat, hogyan várhat tőlem eredményt? S ha mégis kap, miként veszi kezébe azt, mint a nem méltányolt munka gyümölcsét? Az Egyházi Törvénykönyv (V. te. 20. §) alárendel a lelkésznek hivatali munkában. Helyén való. Mindenkinek van felettese. De ez nemcsak azt jelenti, hogy én végezzem el az egyházi munka bizonyos, kijelölt részét, hanem azt is, hogy ő, mint felettesem, tájékozódjon az én hivatásom szakkérdéseiben, hogy ellenőrzése meg ne alázzon, bírálata szakszerű és megálható legyen. Ne csörgesse azért a hatalomnak kardját, mert hamar sebet ejt. Hanem fegyverkezzen fel lelkileg. Ragyogjon rajta a hitnek paizsa és hasson a szeretet fegyverével, mint Jézus Krisztus jó vitéze. Értse meg az én egyéni, de főképpen tanítói adottságomat, lelkiségemet, meggyőződésemet, gyakorlati módszereimet és tanítói önállóságomat. És adjon ott és annyi szerepet az iskolán kívül is, ahol és amennyit bölcs belátása szerint képes vagyok eredményesen elvégezni. S ha nekem kis mértékkel mért a kegyelem hitet, akkor neveljen. Mert értem is felelős mint lélekért s mert a hitben lehet növekedni. Szeresse az iskolámat. »Tegyen meg érte minden lehetőt, hogy színvonalát emelni tudjam. S az emelkedő színvonallal emelkedjék az én személyi teknitélyem is!« Jöjjön be az iskolába és nézze meg, mit csinálok ott. Érdekelheti, hiszen neki nevelek. Figyelje ott szeretettel a munkám s ha hibát talál, őszintén, jóakaratúlag mondja meg. De először nekem! »Védjen igaztalan támadások ellen. Álljon mellém a szülőkkel támadt differenciák közben is.« És — egészen újkeletű, ez az iskolai év termelte kívánság — legyen hivatali felettesem és védelmezőm akkor is, ha az állami hatóságok el akarnak vonni egyházi térről s meg akarják nyirbálni az iskolára vonatkozó egyházi rendelkezéseket, amelyek betartásáért viselnem kell és szívesen is viselem a lelkiismereti és hivatali felelősséget. »Mivel egy síkon mozgunk, mutassa meg egész lényét, hogy ismerhessem terveit és célkitűzéseit. Így nyerhet csak bennem pontos, hű és érdemes segítőtársat. M.ert nem vagyok csak téglahordó, hanem tervező- és építőtárs is. Mint hivatalnok elismerem az alárenedlt viszonyt, de mint munkatárs nem! Mi nem lehetünk egymás szolgái, mert egy magasztos cél szolgái vagyunk.« Ezeket várom a lelkipásztortól mint egyháztag és mint tanító, hogy viszont mint munkatárs hasonló szellemben ígérhesse^ erőimet segítésre. ÍMint fiatal szertelen vagyok? Sokat kívánok? Nem. Sokat várok? Nem. Csak igazi lelkipásztorokat és tanítókat. Csak szeretetet, mert enélkül »csak zengő érc, vagy pengő cimbalom«, azaz: »semmik vagyunk«. Kívánok, várok és ígérek, de ez csak beszéd1. Mi hát az út? Megmutatja az Ige: »nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben«. Kiskorpád. Miért nem vesznek részt a németek az ökumenikus világkonferencián ?* A világprotestantizmus szeme ismét Nagybritannia felé fordul, ahol júliusban és augusztusban különböző nemzetek különböző egyházai ökumenikus világkonferenciára gyűlnek össze, hogy a jelen égető kérdéseiben állást foglaljanak. Az első ilyen konferenciát 1925-ben Stockholmban tartották, s a cél az volt, hogy a keresztyén egyházakat a gyakorlati keresztyénség területén egységbe foglalják, majd kiegészítette ezt a Lausanne-ban tartott konferencia, ahol hitelvi kérdésekben keresték a kölcsönös megértést. E nagyszabású munkából minden keresztyén egyház kivette részét, kivéve a római katholikus egyházat, mely minden megkereszteltre igényt tart s így a többi egyházat egyenrangú tényezőnek nem ismeri el. E két konferencia idén ismét összeül, a stockholmi Oxfordban, a lausanne-i Edinburgh-ban. Ez alkalommal azonban nemcsak a római katholikusok fognak hiányozni, hanem a német protestáns egyházak képviselői is. Ezt a távolmaradást különbözőképen fogják megítélni, s így időszerű, hogy ebben a kérdésben meglássuk, mi a német álláspont. A konferencia tárgya az egyház, nép és állam viszonyának és kölcsönhatásának vizsgálata az ökumenenizmus szempontjából. Célja határozott és egyegységes állásfoglalás minden felfogással szemben, mely az életviszonyok rendezését az állam kizárólagos jogának tekinti. Hogy itt elsősorban a nemzeti szocializmusra gondolnak, minden kétséget kizárólag megállapítható. Kétségtelen ugyanis, hogy amint a politikában, úgy az egyházi életben is, az angol-amerikai irány a háború utáni hatalmi egyensúly fenntartásának szolgálatában áll. M.ár 1925-ben, a stockholmi konferencián is kitűnt ez, amikor a németek azt a kérését, hogy a konferencia a versaillesi szerződés egyoldalúságára mutasson rá, azon indokolással utasították el, hogy ez a kérdés, mint politikai jellegű, a konferencia feladatán kívül esik. Ezzel az ökumenikus mozgalomnak politikai szempontoktól való függetlenségét akarták igazolni s talán igazolták volna is, ha az azóta történtek nem az ellenkezőről tesznek tanúbizonyságot. Az idei ökumenikus világkonferencián Németország felett akarn)ak pálcát törni, s ami a legkülönösebb, amiatt, hogy az egyházat politikai céljai szolgálatába kivárja állítani Tehát olyan dolgot rónak fel neki, melyen a nyugati demokráciák sohasem tették túl magukat. Csak míg az ő ethikájuk egy népszövetségi eszmekörből táplálkozó liberális-demokrata felfogással kapcsolatos, s mint ilyen politikai megkötöttségénél fogva az őszinte megbékélést nem tudta előbbre vinni, úgy most a nemzeti szocializmus nem más, mint ennek a szellemnek reakciója. Az önerejére utalt németség utolsó erőfeszítésében eredeti gyökerére nyúlt vissza, s ezzel keresztülvitte azt, amit a nyugati demokráciától hiába remélt. Hatalmas erőforrás szabadult így fel, mely átjárta a nemzet minden életmegnyilvánulását, így nem utolsó sorban a vallásos életet is. S hogy most a nyugati hatalmak ép * E cikk szerzője jogász és Berlinben van tanulmányúton. Felfogása a német állam hivatalos álláspontját mutatja be, mely mint a német egyházi élet újabb fejleményei mutatják, nem mindenben azonos az evangéliumi egyház álláspontjával. Szerkesztő. Gárdonyi Lajos ref. tanító.
