Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-04-19 / 16. szám

Negyvenhetedik évfolyam.

16. szám.

Pápa, 1936 április 19.

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

MEG JELENIK MINDEN VASÁRNAP.

".............FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉQL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Lelki birtokállományunk.

A címben kifejezésre jutó hasonlat alapja az a példázat, amelyet Jézus a magvetőről mondott s amelyben a lelki talajok különbözőségéről beszél. A felvett hasonlatot tovább vezetve, Írásom céljául nem azt tűztem ki, hogy a különböző talajokat magában foglaló egyház anyagi, szervezeti, egyszóval tárgyi kereteiről — mondjuk így: a birtokállomány »kerítéséről« beszéljek, hanem magáról a birtokról.

Hiszem és vallom az irás meggyőződését: ami látható, az a láthatatlanból állott elő (Zsid. 11:3),/ épen ezért örömmel tölt el, hogy egyre jobban érvényesül az a meggyőződés, hogy sokféle — nemrégen még anyagi okokkal magyarázott — bajunk gyökere Itisztán lelki természetű. Vagy ha a holnapi reményeink szempontjából fejezzük ki ugyanazt az igazságot: szociális, kulturális, egyházi életünk megújulásának alapja a láthatatlan, a lélek! De minden öröm ellenére úgy érzem, hogy módszeres tekintetben még nem vontuk le ennek a meggyőződésnek a következményeit. Mintha a birtokállomány talajának minőségi vizsgálatára fordított munka kisebb lenne, mint az a dicséretes buzgalom és erőfeszítés, amellyel a tárgyi feltételek — mondjuk a kerítés — karbantartásán fáradozik egyházunk. Älintha a belmissziói munkánk is azt keresné, hogy mit is adjon és kevésbbé azt, hogy ki is az, akinek adni kell.

Olyan korfordulóban élünk, amikor napról-napra erősödik a lelki »szekularizmus«. A szegénygondozástól kezdve az erkölcsi magatartásig mindenre találhatni' indítást a világban. Keresztyénséggel színezett, de lényegében pogány társadalmi közfelfogás szekularizálja híveink lelki életét. A magát keresztyénnek valló, de világi indításokból cselekvő ember egyre jobban távolodik attól az egyházfői, amelyben született s amelynek templomát még fel is keresi. Ennek az embernek, illetve ezeknek az embereknek a lelkisége alkotja egyházunk lelki birtokállományát. Lelki munkánk tervszerűségének elengedhetetlen feltétele ennek a lelkiségnek, ennek a birtokállománynak analitikus és genetikus ismerete. Az »én« gyülekezetemnek és »mások« gyülekezeteinek az ismerete, a sajátosnak és a nyert (vagy adott) hatásnak az ismerete egymást előfeltételezve egészítik ki. Helyi gyülekezetek lelki életének kicsiny részecskéiből tevődik össze az egész kerület; általános lelki képe. Gyakorlati és tudományos munka szempontjából szükséges volnla az egész egyházkerületről, illetve annak lelki életéről lelki térképet készíteni. Csak így volna »beszintezhető« a mi lelki helyzetünk. Egy ilyen lelki térkép tudná csak feltüntetni ajzokat a titokzaots összefüggéseket, amelyek az »itt és most« kérdéseinek láthatatlan tengelyét alkotják.

Ilyen átfogó szintézis adhatna csak pontos felvilágosítást kerületünk lelki életének haladási irányáról.

E lelki térkép elkészítésének ügyét kerületi központi bizottság vehetné a kezébe. Dr. Trócsányi Dezső, főiskolánk igazgatója, »Lelkészképzés, lelkészi továbbképzés« címen tartott értekezésében a továbbképzés irányításával kapcsolatban felveti a gondolatot: »Nem elképzelhetetlen, hogy az egyházkerület ,tudománvos és irodalmi tanácsa’ mint szellemi vezérkar irányítsa a kerületbeli ilynemű munkát«. Azt hiszem, hogy ha sikerülne ilyen tanácsot létrehozni, az munkáját a fenti kérdés, azaz a > mivel bírunk« kérdés tisztázásával kezdheti meg. Ennek a tanácsnak meg kell állapítani azokat a kérdéseket, amelyek szerint meg kellene rajzolni a kerület lelkipásztorainak a reájuk bízott gyülekezet lelki arcát. Ennek a néhány kérdőszempontinak főként akkörül kellene mozogni, hogy a néphit mily szög alatt és milyen irányban tér el az egyházi hittől, hogy ez az eltérés az élet mely területén ütközik ki legerősebben, hogy a helyi gyülekezet milyen vára-; dalmakkal tárul ki munkánk elé, vagy milyen módon zárja el magát a lelkipásztori munka elől stb.

Ennek a lelki térképnek kiszámíthatatlan sok gyakorlati és tudományos haszna lehet. Mindenekelőtt a lelkipásztorok olyan nagyon hiányzó lelki együttmunkálkodásának alapját vetné meg. Bizonnyal egymásra találnának a közös kérdésekkel, »hasonló talajminőségekkel« küzdő pásztorok. Azután a »több szem többet lát« elv érvényesülése (a jellemző gyülekezeti típusoknak a Dun. Prot. Lapban leendő publikálására gondolok) termékenyítő eszmecseréket indíthatna s belőle új, a magyar psvchének megfelelőbb munkamódszerek termelődnének ki. Mivel a theológia profeszszori karát feltétlenül bele kell vonni ebbe a munkába, a főiskola a valóságból kapná az illusztráló anyagot. Friss, eleven kapcsolat teremtődne a főiskola s annak mögöttes területe között, amelynek a számára neveli a theologus nemzedéket, másrészt a szellemi tervgazdaság egészséges menetének alapja is biztosítva volna t. i. a szükségleteknek irányába eső tudományos munka.

'Vájjon ki tudná kiszámítani, hogy a páli levelek gazdag keresztyénsége mennyivel lenne szegényebb, ha nem kényszerült volna Pál apostol a legkülönbözőbb gyülekezetek kérdéseit kapcsolatba hozni az örökkévaló Krisztussal. Bizonyos, hogy kiszámíthatatlan becsű látásokat lobbantanának ki így a theologián is a vidéki helyzetképek, lelkipásztori levelek. Viszont a gyakorló lelkipásztor feltárt gyülekezeti helyzetének dogmatikai, lélektani, történeti stb. értelmezését, értékelését is elnyerné a közösen kikristályosított gyakorlati irányelveken kívül.

Tudom, hogy a fenti néhány gondolat csak porszem ahhoz a nagy munkához, amelyre legszentebb felelősségünk és létérdekünk mihamarabb késztetni fog.