Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-15 / 11. szám
46. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. — A Magyar Evangéliumi szövetség (Alliansz) március 24—25-re tervezett megalakulása és országos konferenciája a budapesti nemzetközi vásár napjaira marad. — Kérelem. Hivatkozással egyházkerületünk 1913. évi rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvének 4L pontjára, tisztelettel értesítem a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával az összes legációkat választásra bocsátom. Amennyiben valahol rendkívüli körülmények akadályoznák a legátus fogadást, kérem, szíveskedjenek erről az igazgatóságot márc. 21-ig okvetlenül értesíteni. Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató. í=jj HIVATALOS RÉSZ j[=i A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 607/1936. szám. Körlevél Tudomásulvétel végett közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 93.800/1935. VII. 2. sz. következő rendeletét az iskolát elhagyó és testgyakorlásra kötelezett levente ifjúság testgyakorlási idejének megállapításáról, istentiszteleten való részvételéről és iskolánkívüli továbbképzéséről: A testnevelésről szóló 1921. Lili. te. 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján az említett törvénycikk végrehajtásáról az 1924. évi január hó 31-én 9000/ 1924, Vkm. szám alatt kiadott rendelet (Magyarországi Rendeletek Tára 1924. évf. 1456 oldal) 10. §-ának utolsó bekezdése értelmében a következőket rendelem. 1. §. A testgyakorlásra kötelezett leventeifjak .kötelesek legalább 8 hónapon és legfeljebb 9 hónapon keresztül heti 3 órán át testgyakorlást végezni. Ha megvannak a megfelelő előfeltételek (sporttér, ifjúsági oktatók stb.), az arra önként jelentkező leventeifjak egész éven át végezhetnek rendszeres testgyakorlást. 2. §. A törvényhatósági testnevelési bizottság az 1. §-ban meghatározott korlátok között a helyi viszonyok mérlegelésével községenként külön-külön állapítja meg a testgyakorlás idejét és mértékét. 3. §. A testgyakorlásra kötelezett leventeifjak kötelesek vallásfelekezetük rendes istentiszteletén résztvemfi. Ha a helyi viszonyok megengedik, az ifjak vallásfelekezetük istentiszteletére a vallásfelekezetükhöz tartozó ifjúsági oktató felügyelete alatt zárt sorokban vonulnak fel. 4. §. A testgyakorlásra kötelezett leventeifjak tartoznak a leventeegyesület keretében, vagy a leventék részére is tartott népművelési előadásokon, az arra rászorulók pedig a részükre rendezett analfabéta tanfolyamon is résztvenni, ha azt a törvényhatósági testnevelési bizottság külön elrendeli. 5. §. A 3. és 4. §-ban megállapított valamelyik 'kötelesség elmulasztása miatt a testgyakorlásra kötelezettifjúval szemben sem pénzbírságot (9000 1924. Vkm. számú rendelet 26. § 2. pontja; 69.000/1927. Vkm. számú rendelet 12., 14. §), sem fegyelmi büntetést (69.000/1927. Vkm. számú rendelet 3. §) nem lehet kiszabni. A mulasztót a községi (kerületi városi) testnevelési bizottság 'figyelmeztetésben, ismételt mulasztás esetében pedig dorgálásban részesíti. A 3. és 4. §-ban meghatározott kötelességek megtartására a testnevelési vezetők, illetőleg az ifjúsági oktatók különös gondot kötelesek fordítani. 6. §. A törvényhatósági testnevelési bizottságnak a jelen rendelet 2. és 4. § értelmében hozott határozatát minden községben, az ott szokásos módon közhírré kell tenni. 7. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. A 9000/1924. Vkm. számú rendelet kiegészítéséről szóló 52.000/1924. Vkm. szám alatt kiadott rendelet (Magyarországi Rendeletek Tára 1924. évf. 1475. old.) hatályát veszti. Pápán, 1936. évi március hó 12-én. 616/1936. szám. Nagytiszteletü Lelkipásztor Úr! Kandó Bertalanná, m. kir. rendőrkapitány özvegye, szentmártonkátai lakos úrasszonynak szüksége volna az 1800-as évek körül született Kaució Ferenc születési anyakönyvi kivonatára, kinek édesatyja Kandó Ferenc, édesanyja Pásztor Gizella volt kik Gelejben, Borsod vármegyében kötöttek házasságot, de a család később Dunántúlra került. Tisztelettel kérem Nagytiszteletü Urat, hogy amennyiben egyházközségének születési anyakönyvében a keresett adat feltalálható volna, szíveskedjék a kért anyakönyvi kivonatot kiállítani s özv. Kandó Ferencné úrasszony címére (Szentmártonkáta) és költségére megküldeni. Kiváló tisztelettel vagyok Pápán, 1936. évi március hó 12-én szerető lelkésztársa Medgyasszay Vince püspök. Csurgói református Csokonai Vitéz Mihály Reálgimnázium Igazgatósága. 262/1936. szám. Pályázati hirdetés. A csurgói református Csokonai Vitéz Mihály reálgimnáziumnál 1936. évi szeptember hó 1-én betöltendő történelem-földrajz-szakos rendes, esetleg helyettes tanári állásra a szabályszerű illetményekkel pályázatot hirdetünk. Pályázhatnak oly okleveles tanárjelöltek vagy már állásban lévő tanárok, akik a történelem-földrajzból középiskolai tanári képesítést nyertek, református vagy protestáns vallásnak. Pályázók az alulirt fentartótestülethez intézett folyamodványukat, melyben életkoruk, vallásuk, családi állapotuk, magyar állampolgárságuk, hazafias ér; zésük és megbízhatóságuk, végzett tanulmányaik, ta- I nári képesítésük, nyelvismereteik és esetleges eddigi I szolgálatuk okmányokkal igazolandók, folyó évi ápri| lis hó 10-ig a reálgimnázium igazgatóságához küldj jék be. A megválasztott csak akkor számíthat rendes tanári illetményekre, ha az állam ilyennek elismeri. A csurgói ref. reálgimnázium igazgató-tanácsa ! nevében Csurgó, 1936 március hó. Bene Kálmán dr. Matolcsy Sándor dr. reálgimn. igazgató, m. kir. kormányfőtanácsos, az ig. tanács jegyzője. az ig. tanács elnöke. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.