Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-15 / 11. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1936 március 15. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS __________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________ KÖZLÖNYE- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------“— ------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONüRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA j FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ ] TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A presbiter az egyházfegyelem kérdése előtt. Irta és az ácsi presbiteri konferencián előadta: Dr. Varjú József győri presbiter. Kálvinnal szemben a mai egyházi törvény enyhébb álláspontot foglal el, teljesen a Máté evangéliomában említett fokozatos eljárást fogadja el s először a lelkipásztor által négyszemközt foganatost tandó intést Írja elő és ha ez nem használ, az intés megismétlendő az egyházközségi bíróság két tagjának jelenlétében, s ha még ez sem vezetne sikerre, az ügy csak akkor vihető az egyházközségi bíróság élé. Lehet, hogy tévedek, de én helyesebbnek tartottam volna a kálvini módszer teljes átvételét. Ä nagyon súlyos bűnők esetében, pl. a szentségek, az istentiszteletek nyilvános meggy,'álázóinál, kigűnyolóinál stb. nem elégedhet meg az egyház az intéssel, még ha sikerrel járna is az látszólag. Ilyenkor le kell-ene sújtani mindjárt, de ennek útját állja a jelenlegi törvény, amely a fokozatok megtartásához ragaszkodik. Az egyházközségi bíróság által kiszabható büntetések és a feddés, az aktiv és passzív választói jogtól megfosztás, az űrasztalától eltiltás és az egyháztagok összes jogaitól való megfosztás — a templomlátogatás, a bűnös gyermekeinek megkeresztelése és egyházi iskolába járatása kivételével — megfelelnek Kálvin Institutiójában foglaltaknak és abból csak a kiközösítést nem veszi át a törvény. Nagyon bölcs intézkedés az, hogy az utolsó három büntetés leghosszabb idejét öt évben állapítja meg a törvény, de módot ad arra, hogy ha a megbüntetett egyháztag az aktiv és passzív választói jogtól eltiltás esetében a presbitérium, az urasztalától eltiltás és a teljes jogfosztás esetében pedig az egész gyülekezet színe előtt a templomban ünnepélyes formában kinyilatkoztatja, hogy elkövetett bűnét töredelmesen megbánta, a büntetés hatálya nyomban megszűnik. Bölcs ez az intézkedés azért, mert ügy a büntetés törvényi meghatározásánál, mint annak kiszabásánál, sőt a foganatosításánál szem előtt tartja, hogy »mindig gondosan óvakodni kell attól, hogy aki fenyítést szenved, meg ne emésztessék, mert különben a gyógyszerből halál származnék«. (Kálvin Inst. id. hely.) S ha most azt kérded tőlem, kedves presbiter társam, hogy miért mondtam mindezeket nektek, ismét Kálvin szavaival felelek: »Különösen pedig éberkedjenek a pásztorok és a vének, akiknek feladatuk nemcsak szónokolni a néphez, hanem házanként is inteni«. De szükséges ezeket tudnunk azért is, mert az egyházi (törvények 1. cikke 44. § c) pontja szerint is a presbiterek kötelessége, hogy intsék azokat, akik rendetlenül járnak. Ezenfelül bírója is vagy presbiter társam a gondjaidra bízott híveknek, mert azok felett a fegyelmi bíráskodást a 2000 leiken alóli gyülekezetben maga a presbitérium végzi, a nagyobb gyülekezetekben pedig az egyházközségi bíróság, amelyeknek te is tagja vagy, vagy tagja lehetsz. Az a biró pedig, aki a törvényt nem tud jaj méltatlan a tisztére. Az előadottak ismerete nélkül bizony alig gyakorolhatnád lelkiismeretesen a tisztedet! Pedig a jó biró a lelkek orvosa, a lelkiismeretlen biró azonban a lelkek gyilkosa! * A kétségeskedő emberi lélekben az elmondottak ellenére is látom, hogy felmerül a kérdés, vájjon szükséges-e, hogy legyen egyházi fegyelem, amikor hirdetjük és valljuk a mi egyházunk speciális és alapvető egyik tanát: Isten eleve elrendelését. Az eleve elrendelés fennáll minden emberre vonatkozólag külön-külön. Azon sem én, sem te magad nem változtathatsz, de nem változtat azon maga az Atya sem, mert hiszen akkor nem volna Istennek rólunk való elhatározása eleve elrendelés. Mi szükség tehát fegyelem alá vetni azt, aki eleve az örök üdvösségre van rendelve és kár a fáradtságáért azt fegyelmezni, aki az örök kárhozatra rendeltetett, — végezetül pedig miért kell neked kedves presbitertársam a fegyelmezés nehéz, sokszor, sőt legtöbbször háládatlan tisztét betöltened, hiszen ez mind csak falra való borsóhányás az eleve elrendelés tanának helyessége esetében! Erre a kérdésre sem a magam gondolatával felelek, hanem az Urnák a győri gyülekezethez lelkipásztorunk ajkán át küldött üzenetével. Az, hogy te az egyházfegyelmet a fegyelmezés formájában magadon gyakorlód, az, hogy te a mások terhét is hordozod és őrizője vagy a te atyádfiának, intvén, dorgálván, feddvén és fenyítvén őket az Űr nevében, s az, hogy esetleg magadnak is el kell szenvedned a mások által rajta dgyakorolt egyházfegyelnfet, — hatalmas, drága bizonyságtétele az Úrnak véled és azzal szemben, akit fegyelmezned kell, hogy az atyádfia és te nem az örök kárhozatra, hanem az örök üdvösségre vagytok eleve elrendelve. M.ert az Űr azokkal, akiket az örök kárhozatra rendelt, nem törődik, azokat átadta a sátánnak. De azt bünteti, akit szeret, mert minden büntetés?, minden megpróbáltatás és minden nehéz feladat, amit valakire ráró, azt bizonyítja, hogy az Úrnak gondja vaty arra. Ezért végeredményben az egyházfegyelem mindnyájunkra nézve nem más, mint a mi jó Atyánknak kegyelmi ajándéka, amellyel élni nemcsak jó, hanem kötelessége is minden igaz református keresztyénnek. (Vége.)
