Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-12-27 / 52. szám
1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 241. oldal. Hogy látásait megvalósítsa, felhasznált minden rendelkezésre álló eszközt. Előkészítette az ügyet a sajtó útján. Összeállítottam könyvészetét negyvenéves lelkészt jubileuma alkalmából és ebből kiviláglik, hogy mindenegyes alkotását irodalmi előkészítés alapozta meg. Ismerte a sajtó fontosságát. Nem kímélte a fáradságot, hogy levélben zörgessen a rábízott ügyek előbbreviteléért. Az egyházkerületi levéltárban elhelyezett, mintegy kétszázezer levél elintézése már fizikailag is rengeteg munka, hát még a megfogalmazás De ez nála könnyen ment. Mert mindig határozott céljai voltak. Meg volt győződve a költő szavainak igazságáról: „Ha jó a cél, mit kitűzél magadnak, akadnak akkor biztos eszközök“. Számon volt tartva minden ismerőse. Összeköttetéseinél fogva tudta, kinél, miért kell zörgetni. Amikor az Országos Református Tanáregyesületet alapították meg, vagy amikor a Református Egyházi Könyvtárt kezdeményezte, vagy amikor kisemberek elhelyezéséről, kinevezéséről volt szó, gyors egymásutánban mentek a levelek szerteszéjjel a hazába. A rend embere volt, mert tudta, hogy ahol rend van, ott sokkal könnyebb a munka. Ezért rendezte diákkorában az Ifjúsági Képzőtársaság levéltárát; ezért katalogizáltad a könyvtárt, az éremgyüjteményt és az összes főiskolai gyűjteményeket. Ezért járt mindennek személyesen utána, mert tudta, hogy a jó gazdának ez az egyik legjellemzőbb vonása. Ezért volt takarékos. Ismerte erőforrásait és a legkisebbet is megbecsülte. Mindig dolgozott. Pihenőre ritkán gondolt, mert ismerte a közmondást: ars longa, vita brevis. Még halála előtt két nappal is látogatókkal tárgyalt. IV. Mindez pedig azért volt lehetséges, mert volt a közélet emberének még egy másik vonása is: Antal Géza hivő ember volt. Csak a hívő emberek lehetnek igazán alkotók ebben a világban. Nem azért volt hívő, mert theológus, mert pap, mert püspök volt, hanem azért, mert ember volt és érezte, mennyire igaza van Ágostonnak: „Nyugtalan a mi szívünk, míg Benned megnem nyugszik, oh Isten!“ Ágoston e mondását gyakran idézte, és akik közelebbről ismerték őt, látták, hogy a szívnek ez a nyugalma mindig nagyobb valóság lett az ő életében is. Öt sokan racionalistának mondták. Nem volt az. Meggyőződése szerint a hitben nem a tudás a legfontosabb, hanem Isten rendeltetésének, küldetésünknek a mély bizalommal teljes megragadása. Azért volt bátor, mert hitt. Lefelé parancsolt és rendelkezett, felfelé kért, tárgyalt, mert nem magáért tette ezt, hanem egy magasabb ügyért, a városért, a megyéért, az egyházért, vagy az országért. Mint minden igaz hívő, türelmes volt. Türelmes volt, várta, hogy az idő őt igazolja. Türelmes volt más felekezetűekkel szemben, mert meggyőződése örökkévaló alapokon nyugodott és tudta, hogy akik Istenben valóban hisznek, azoknak meg kell érteniök egymást. Erősítette a maga egyházát, de sohasem bántotta a másokét. Minden egyháznak megvan a maga tennivalója. Hisz mindig új nemzedékek születnek, az új kor új, megoldandó kérdéseket vet fel; tegye mindenik egyház a maga kötelességét, pásztorolja saját híveit és akkor nem is lesz ideje a gyűlölködésre. Vajha e téren is sok követője akadna; vajha köztünk megsokasodnának az olyanok, akik vallják Ágostonnal: „Az alapvető dolgokban egység, a nemlényegesekben szabadság és mindenben szeretet!“ Tata város közönsége méltán tisztelte meg nagy fia emlékét és szép gondolat volt, hogy éppen a helybeli róm. katli. egyház egyik szóvivőembere indítványozta a szülőháznak emléktáblával való megjelölését. A hit volt az, amely képessé tette öt a szenvedések elviselésére. Sohasem panaszkodott; megtanulta, hogy ne legyen senkinek terhére fájdalmaival. De láttuk, hogy ismerte az élet keresztjeit. A háború után elvesztette vagyonát, a halál elragadta feleségét, csalódott emberekben. Antal Gézának volt egy kedvelt hasonlata az emberi élet sikereiről. Schreiner Olivia elbeszélése ez a vadászról, aki gyönyörűséges madarat látott repülni a magasságokban. Elfogta a vágy, hogy ő azt mindenképpen megszerzi. Elindult utána, járt szakadékos völgyekben, hókoronás hegycsúcsokon, a madár mindig elérhetetlenebb távolságokra tűnt előle, és végül elérkezett a vadász elköltözésének ideje. Kint a hegyek közt lehelt utolsót és amint felnézett bágyadt tekintettel, a madár ragyogó tollazatából egy toll esett le rá és az fogta le szemét. Ez a történet azt példázza, hogy az emberi élet csupán csak ígéret, kevés benne a beteljesülés. Antal Géza is ismerte az élet e titokzatos törvényét, de nem csüggedt el, töretlenül állt a vártán, ahova Isten helyezte őt, mert bízott Benne, aki kegyelem és irgalom Atyja. Sok ilyen közéleti férfiút adjon Isten a magyar nemzetnek és akkor nem kell félnünk a jövendőtől. Antal Géza emlékét kegyelettel őrizzük szívünkben és átadjuk gyermekeinknek és unokáinknak követendő példakép gyanánt. A kíizködő protestantizmus világából. Németország. Ha a német protestantizmus mai ziláltságát egységes, áttekinthető és mégis hű képbe akarjuk fogni, mindenekelőtt ki kell zárnunk a politikai szempontot. Ott ma nem Hitler elleni harcról van szó, hanem egy fejvesztett protestantizmus elleni harcról. A hitvallók u. is azért kényszerültek hitvallásra, mert a protestantizmus nagy többsége az u. n. »német keresztyének« az 1933-as nemzetiszocialista forradalomban Hitlert összetévesztették Jézus Krisztussal, a harmadik birodalmat pedig istenországával. ! Természetesen ez a beláthatatlan következményekkel { járó összetévesztés csak úgy történhetett meg, hogy a protestantizmus már korábban sem ismerte Krisztusát. 1933-ban csak azért vált fejvesztetté, mert már jóval előbb, évtizedekkel, sőt talán századokkal előbb elveszítette fejét. — Vádolhatjuk-é a fejvesztettségért Hitlert, s van-é jogunk ezért Stalinnal egysorba állítani? Bizonyára nincsen. Más szempontból mégis jogosult az egysorba-állíjtás. A nemzetiszocializmus és a kommunizmus egyjaránt istenítélet a keresztyénség felett. Sem az egyikre nem lett volna szükség, sem a másikra nem lett volna lehetőség, ha a keresztyénség megállja a helyét. Természetesen a kétféle istenítélet között jelentős különbség van. A kommunizmus üldözi a keresztyénséget, a nemzetiszocializmus pedig — mint a jelek mutatják — félrevezeti. Üldözés esetén nyomban megtudja a keresztyénség, hogy kivel van dolga, félrevezetés esetén azonban teljesen e világi, tehát reá nézve idegen célok szolgálatába szegődik, anélkül, hogy tudatára ébredne saját lényege és rendeltetése feladatának. Ennyiben a félrevezetés még veszedelmesebb is lehet, mint az üldözés. De vájjon azoknak a politikai vezetőknek a bűne-e a félrevezetés, akik félrevezetik a keresztyénséget, s nem sokkal inkább azé a kereszt)- énségé-e, amelyik engedi magát félrevezettetni?
