Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-11-29 / 48. szám

1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 225. oldal. tegetése filozófiailag felépített elmélyülés ,volt és sikerrel emelte ki Kálvin theologiájának principális igazságát, hogy Istent megismerni csak Isten kije­lentéseinek alázatos és tiszta 'szivű elfogadásával le­het. 4. Az egyházmegye missziói előadója számolt be a következő számban az egyházkerületi és megyei előadók egyetemes konferenciájának vezetéséről, elő­adásairól, állásfoglalásairól és a tanácskozások evan­géliumi szelleméről abból a célból, hogy ezen egye­temes konferenciáknak szellemi légkörét, az igaz test­vériségnek, az egyazon pályán futó harcos evangeli­zátoroknak lelki tűzét közel hozza és meggyújtsa a provinciák egyikén munkálkodó és őrtálló lelkipász­tor-csapat missziói területén is. 5. Szabó Bálint hed­­rehelyi lelkipásztor az oxfordi csoport-mozgalom né­ven ismert evangélizálási irányzatot ismertette a re­formátus egyházban várható hatás vázolásával. A moz­galom mélységeire s ref. egyházunknak a megtérni vágyó lelkekkel szemben való vitális kötelezettségeire rávilágító és eszméltető előadással kapcsolatban élénk vita és több hozzászólás született. Különösen dr. M.a­­tolcsy Sándor részesítette a csoportmozgalmi irány­zatot s a ref. egyházra háruló súlyos feladatoknak a kérdéseit bírálatban, hangoztatván, hogy a mi egyházunknak, mely bibliai alapon állván, hitvalló és bűnvalló egyháfA is, apostoli missziója csak az lehet, hogy az egyházaknak segíteni akaró, jócélzatú irányzat isten felé terelő erejét kapcsolja be az egy­ház gépezetébe, mert élelmes és gyorsmozjgású fele­­kezetek a maguk érdekeinek a szolgálatába fogják majd — a hasznosnak Ígérkező reformvágyat. 6. Ko­vács József missziói előadó terjesztette elő az egy­házmegyei közgyűlés által reá rótt azon feladatot, hogy az egyházmegye területén ott, ahol még nem voltak, rendezze meg az egyházkerületi közgyűlés 22/1935. sz. jkvi határozatának szem előtt tartásával a presbiteri konferenciákat. Az értekezlet egyhangú állásfoglalása szerint a megrendezendő presbiteri kon­ferenciák helyeiül kijelölték a jelen volt lelkipászto­rok Kaposvárt, Szomajomoi és Kadar kát ot és misz­­sziói előadó feladatává tették, hogy fenti egyházköz­ségekben megtartandó konferenciák idejét és pro­­graminját a saját hatáskörében tűzze ki és a meg­jelenésre kötelezett egyházközségek presbitériumait hívja meg. 7. Áldással s az Erős várunk nekünk az Isten kezdetű reformációi ének eléneklésével — a missziói konferencia véget ért. Simp. @@®@®®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®@®®®@®®s® I VEGYESEK 1 © ® ®@@©®®@®®®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®©®(?)@ — Az ORLE közgyűlése elnöknek egyhangú lelkesedéssel dr. Ravasz László püspököt választotta meg, új alelnökök lettek Makláry Károly tiszántúli püspök és Kcváis j. István dunamelléki ehker., főjegyző. Molnár Zoltán közigazgatási főtitkár, dr. Vasady Béla tanul­mányi főtitkár lett, Szabó Imre budapesti esperes az Országos Ref. Presbiteri Szövetség részéről került be a vezetőségbe. Dr. Kiss Ferenc tiszteletbeli elnök lett. — Az egyetemes konvent elnöki tanácsa de­cember 1-én Budapesten gyűlést tart. — Az ORJÓ új elnökének Makláry Károly tiszán­túli püspököt választotta meg. Tiszteletbeli elnökök lettek Farkas István tiszáninneni és Medgyasszay Vince dunán­túli püspökök. A tüzbiztosítási értékbevalló ivek, ahonnan még nem küldettek volna be, mivel a határidő november 15-én lejárt, most már a legsürgőseb­ben felterjesztendők az ORJÓ-hoz Budapest, Ráday-utca 16. szám. — Lelkészválasztás. A merenyei ref. gyülekezet Győr Sándor nagykanizsai s.-lelkészt választotta meg lelkipásztorának, aki állását december 1-én foglalja el. Isten gazdag áldása legyen az új lelkipásztoron és gyülekezetén. — Segédlelkészek elhelyezése. Főt. Püspök Úr Füles Karoly oki. s.-lelkészt Csurgóra a gimnáziumi internátusba, Bátki Miklóst Győrbe, Zsoldos Gyulát Ácsra, a belsősomogyi esperes pedig Kenéz Sándort Nagykanizsára rendelte s.-lelkésznek. — Új szeretetház fogyatékos szellemi képességűek számára. Az Országos Református Szeretetszövetség néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy Tisza­füreden fogyatékos szellemi képességűek számára szak­képzett gyógypedagógus által vezetett otthont fog létesíteni. A szeretetotthon november i-én megnyílt. Az otthon egyelőre 25 személyre van berendezve, éppen ezért felvételek csak korlátolt számban eszkö­zöltetnek. Kellő érdeklődés alapján azonban a Szö­vetség 80 személyesre bővíti ki az otthont. Jelentkezé­sék és információkérések közvetlenül Kondra Mihály gyógypedagógiai intézeti igazgafó Tiszafüred, Ref. szeretetház, címre küldendők. — Kérelem. Tisztelettel értesítem a Nagytiszteletü Lelkipásztor Urakat, hogy a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából az összes legációkat választás alá bocsátom. Ha valahol mégis elháríthatatlan akadályba ütközik a legátus fogadása, kérem, hogy az illetékes lelkipásztor és tanító urak szíveskedjenek a főisk. igazgatóságot dec. 5-ig értesíteni. Pápa, 1936 november 28. Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató. O HIVATALOS RÉSZ ÍÉi [A. A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 3282/1936. szám. E rtesítés. Az 1936. év második felére szóló adócsökkentési segélyt a konvent egyetemes adó-alap intéző-bizott­sága — a december havi részlet kivételével — ki­utalta s egyben megküldötte a szükséges nyugta űrlapokat. Tisztelettel értesítem a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy felhívásomra a kerületi és főiskolai könyvelő úr ezeket a nyugta űrlapokat, az egyházközségeknek járó összeggel kitöltve, megkül­dötte s kérem, hogy a nyugtákat dátummal, a szük­séges aláírásokkal (lelkipásztor és gondnok) és pe­csétekkel (lelkészi és egyházi bélyegző) ellátva ha­ladéktalanul, de legkésőbb december hó 5-ig küldjék meg az illető egyházmegyei pénztárnok úrhoz, aki azután az összes nyugtákat együttesen fogja meg­küldeni a kerületi és főiskolai pénztárnak, mely ezek beérkezése után a pénzt az egyházmegyei pénztárak­hoz egy összegben Fogja átutalni. Tekintettel arra, hogy a késedelmeskedés nemcsak az illető gyüleke­zetnek, hanem az összes gyülekezeteknek hátrányára van, kérem a Nagytiszteletü Lelkipásztor Urakat, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents