Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-10-11 / 41. szám

1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 185. oldal. — A tapolcai templomszentelés program szerint folyt le: az állami polgári iskolában Halka Sándor esperes tartott pár búcsúszóval bevezetett hálaadó és búcsú imát és azután a gyülekezet felvonult az új templomhoz, ahol Bricht Jenő épí­tész átadta a két püspöknek a két templomkulcsot, kik alkalmi igével viszont a gondnokoknak adták. A templomban a 7. és 63. dicséret után Kapi Béla püspök az oltárhoz ment két evan­gélikus lelkész kíséretében és megtartotta avató beszédét (Ki-é a templom ? A templom az emberé, az egyházé, a nemzeté és az Istené) és imádságát, majd a Te benned bíztunk után Med­­gyasszay Vince református püspök tartotta meg az első ige­hirdetést a szószéken. Hatalmas, megrázó erejű igehirdetés volt a jobb, a lelkibb emberről. Majd imádkozott. Utánna díszköz­gyűlés volt, amelyet Németh Károly gyülekezeti lelkipásztor nyitott meg és amelynek egyetlen tárgya a szentelés tényének jegyzőkönyvi megörökítése és egyben az építkezés történetének ismertetése volt, amit Menyhár István evangélikus lelkész ol­vasott fel. Cseke Baba alkalmi költeményt szavalt és a Himnusz bezárta a szertartást. Majd jöttek a küldöttségek: a róm. kath. egyház a beteg plébános helyett a káplán vezetésével, az izr. hitközség a főrabbi vezetésével, az ipartestület, a Nőegyletek. A járás és város és presbitériumok már szombaton elvégezték ezeket. A közebéden Kapi Béla püspök a Kormányzó úrra, Med­­gyasszay Vince a városra, dr. Roth Aurél kir. közjegyző, evan­gélikus felügyelő a püspökökre, dr. Kovács Vilmos ügyvéd, evangélikus presbiter Halka esperesre és Menyhár István evan­gélikus lelkészre, aki éppen 10 éves évfordulóját érte el e na­pon lelkészkedésének, mondtak pohárköszöntőt. Medgyasszay Vince püspök meglátogatta a Lorántfy Zsuzsánna Nőegylet szeretetozsonnáját, ahol 20 P-t felülfizetett (harangbeszerzésre). Devecserből megjelentek dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok és Keresztes József járásbirósági elnök is. — Gyászhír. Mély'részvéttel értesültünk, hogy özv. Kovács Lajosné szül. Baráth Ilona életének 71-ik évében, keresztyéni hittel viselt betegség után, váratlanul, folyó hó 4-én éjféli fél 2 órakor, fáradt fejét Jézusunk ölébe hajtva, szerető lelkét vissza adta Teremtőjének. Áz elhunytban dr. Kovács Gyuláné és Kovács Ilona édesanyjukat, Baráth Zoltán ny. kúriai bíró és özv. Hermann Pálné sz, Baráth Lívia testvérüket, Szűcs József esperes sógornőjét gyászolják. Az Úr vigasztalja meg hátramaradt szeretteit a feltámadás biztos hitével. „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól és az ő cselekede­teik követik őket.“ (Mennyei jelenések könyve 14:3.) A tapolcai protestáns templom. A tatai ref. egyház és Tata politikai köz­ség néhai nagy szülöttje, felsőgelléri dr. Antal Géza volt dunántúli püspök emléktáblájának leleplezési ün­nepélyét nevezettnek Tatán, a Komárom-utca 7. szám alatti szülőháza előtt október hó 14-én déli 12 órakor tartja meg a következő rendben: 1. Közének. 90-ik zsoltár első verse. Énekli a közönség. 2. Megnyitó be­széd. Tartja dr. Balogh Jenő v. b. t. t. nyug. igazságügyminisz­ter, egyházkerületi főgondnok. 3. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Pong­­rácz József theol. akad. tanár, egy­házkerületi tanácsbíró. 4. Záró­beszéd. Tartja Medgyasszay Vince dunántúli ref. püspök. 5. Az em­léktáblát Tata község nevében át­veszi Tóth Miklós községi fő­jegyző. 6. Himnusz. Énekli a kö­zönség. Az ünnepély után társas­ebéd az Esterházy-szállóban. A tapolcai protestáns templom belseje. — Szarvason a lelkészek szá­mára a földmívelésügyi miniszter által rendezett földmívelésügyi tan­folyamon egyházkerületünkből hár­man vettek részt: Baráth József gyermelyi, Dömjén Károly Sárszent­­mihályi és Kuti József hajmáskéri lelkipásztor. A tanfolyamon részt vételnek egyik értékes eredménye, hogy dr. Darányi Kálmán m.

Next

/
Thumbnails
Contents