Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-10-04 / 40. szám

18!. oldal. 1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. tatta munkáját, sőt egy évszázad alatt a tanulók száma annyira megnövekedett, hogy a millenáris évben a magyar kormány elhatározta egy új épület emelését, s ekkor épült fel államsegélyből a mai idők igényei­nek is teljesen megfelelő fényes csarnoka a tudo­mánynak, az úgynevezett újgimnázium. Ez volt a másfélévszázados nagy kultúrmunka második stációja. És most, a harmadik stációnál a legnagyobb tisztelettel üdvözlöm az alapító gróf utódának, Fes­tetics György hercegnek itt megjelent képviselőjét, dr. Lénárd János Öméltóságát és a család képvisele­tében megjelent kiváló tagját a családnak, Festetics Domonkos grófot, úgy az itt megjelent kedves ven­dégeinket. Nem hallgathatom el ezúttal, hogy milyen nagy akarás és áldozatkészség kellett ahhoz, hogy ily rövid idő alatt felemelkedjék itt ez a szép épület, mely hivatva van őseink által megkezdett kultúr­­munkánknak továbbvitelére. Ennek az alkotó mun­kának főharcosa volt igazgató-tanácsunk elnöke, dr. Matolcsy Sándor Öméltósága, fogadja érte tőlem és az egyházmegyétől igaz elismerésünk és köszönetünk kifejezését. Mikor átadom ezt az új épületet rendeltetésének, megvagyok róla győződve, hogy ennek a gimnázium­nak buzgó és lelkes tanári kara a nagy elődök és a nagy alapító intencióit követve, olyan hazafias lelkű és keresztyén erkölcsű nemzedéket nevelnek itt, akik a további nehéz harcokban is megállják helyüket és amikor elérkezik annak az órája, képesek lesznek visszaszerezni mindazt, amit elrabolt tőlünk elleneink kajánsága és a mostoha sors. Adja Isten, hogy végre feljöjjön hazánk egén a boldogabb jövendő verőfé­nyes napja és ragyogja be ennek a hazának határait, melyek a Kárpátoktól az Adriáig terjedjenek. Isten áldását kérem a most felavatott intézet működésére. © @ 1 VEGYESEK 1 ® ® @®@@@®@®®®®@®®®@®®®®®®®®®®®®®®@®®®S>®®®® — Boegner Márk, a francia protestáns egyházak szövetségének elnöke szeptember 29-én délben feleségé­vel és Benedek Tamás joghallgatóval együtt Pápára érkezett. Pápai útjára Győrtől fogva elkísérte dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok és családja, valamint Győry Elemér egyházkerüíeti főjegyző is. Az állomáson a fogadtatásra megjelent a theol. tanári kar és a theol. ifjúság. A külföldi vendégek Medgyasszay Vince püspök úrnál szálltak meg, aki ebédet adott tiszteletükre. Dél­után fél 6 órakor a főiskolai díszteremben Boegner elő­adást tartott a gyülekezeti istentisztelet egyes részeinek egymáshoz való viszonyáról. Az ünnepély a 42. zsoltár eléneklésével kezdődött. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok meleg szavakkal francia nyelven is köszön­tötte a kiváló vendéget. A tolmácsolás nehéz munkáját Tóth Sándor koll. rajztanár végezte, kitünően fordítván le az evangéliom szellemtől áthatott komoly és felelős­ségre buzdító beszédét, melyet végighallgatott Pápa város református értelmisége, a tanári karok csaknem teljes számban, a papnövendékek, a gimnázium és a tanítónőképző felső két osztályának növendékei, i Az előadást dr. Balogh Jenő főgondnok köszönte - meg, < dr. Trócsányi Dezső főiskolai jubileumi emlékkönyvet és a jubileumi emlékérmet adta át a vendégnek, Bakcsy Er­zsébet theologa pedig virágcsokorral kedveskedett Boeg­­pernének. Az ünnepély a 90. zsoltár eléneklésével ért véget. Este a köztartás alsó termében- volt barátságos vacsora, melyen Boegner a francia közoktatást ismertette protestáns szempontból és egyes e tárgyra vonatkozó kérdésekre adott feleletet. A jelenvoltak köszönetét dr. Trócsányi Dezső tolmácsolta francia nyelven. Boegnerék szerda reggel utaztak el, útközben délben meglátogatták Győrben dr. Balogh Jenő főgondnok, egyetemes kon­­venti elnök urat és este Debrecenbe érkeztek. Boegner­­ben egyházunk és hazánk jóbarátját ismerhettük meg, aki igazi hittestvéri érdeklődést tanúsít sorsunk iránt. — Egyházkerületünk október hó 14-én Tatán tartja ez évi rendes közgyűlését, amely alkalommal lep­lezik le a boldogult emlékű dr. Antal Géza püspök szülőházára Tata község által elhelyezett emléktáblát. 13-án a bizottságok üléseznek, délután pedig lesz az egyházkerületi lelkészértekezlet. — Az Orsz. Ref. Tanáregyesület Karcagon, szept. 25. és 26-án tartotta XXX. rendes közgyűlését mintegy 160 résztvevővel az ország minden részéből. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium dr. Kőrösy László osztályfőnökkel képviseltette magát. Pénteken délután történt az elnökség hivatalos fogadtatása a vas­úti állomáson. Félhattól félnyolcig hat szakosztály (vallástanárok, nyelv- és történettudományi, mennyiség­tant- és természettudományi, tanítóképző-intézeti, polgári iskolai és testnevelési) ülésezett. A szakosztályok ülései után a szertárakat és a Nagykun-Múzeumot tekintették meg a közgyűlés tagjai. Este a Széchenyi-Társaskörben ismerkedési vacsora volt. Szombaton reggel 8 órakor választmányi gyűlés volt. Kilenckor istentiszteletre gyűlt össze a tanárság a református templomban, ahol Szom­­bathy István karcagi ref. lelkipásztor tartott alkalmi könyörgést. A közgyűlés tíz órakor kezdődött a város­háza dísztermében. Az üdvözlések során dr. Szentpéteri Kun Béla a magyar református egyetemes bon vént, dr. Maday Gyula orsz. gyűl. képviselő az Országos Közép­iskolai Tanáregyesület, Rempord Ede az Országos Evan­gélikus Tanáregyesület, dr. Nagy Lajos az Országos Református Tanítóegyesület, dr. Hajnal István polgár­­mester. Karcag városa, dr. Szentesi Tóth Kálmán fő­gondnok a karcagi ref. egyház nevében köszöntötték az egyesületet, amire vitéz dr. Bessenyey Lajos tanker, kir. főigazgató, egyesületi elnök válaszolt. Nagy érdek­lődés kísérte az elnöki megnyitó, melyben dr. Bessenyey az új közoktatási törvénnyel foglalkozott. Előadását élénk vita kisérte, melynek eredményeként a közgyűlés el­fogadta a választmány javaslatát, mely szerint két hó­napon belül választmányi gyűlés hivandó össze Debre­cenbe, amely gyűlés részletesen foglalkozik az új köz­oktatási törvénnyel és az ahnoz kiadott végrehajtási utasítással. A közgyűlést üdvözölték és távolmaradásu­kat kimentették: Farkas István, Medgyasszay Vince, Ravasz László református püspökök, Tasnády Nagy András m. kir. vallás- és közoktatási államtitkár, Makláry Károly tiszántúli püspökhelyettes, az. Országos Katholikus Tanáregyesület elnöksége stb. A közgyűlés meleghangú sürgönyben köszöntötte dr. Hóman Bálint m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztert. A közgyűlés további folyamán dr. Harsányi István sárospataki gimn. tanár Az irodalomtanítás megalapozása a népiskolák alsó osztályaiban címen, dr. Csinády Gerő karcagi gimn. tanár Pedagógiai törekvések és tanulságok címen tartott élvezetes és tanulságos felolvasást.' Dr. Kim Sándor debreceni gimn. igazgató, egyesületi főjegyző és Jakucs István egyesületi pénztárnok az egyesület múlt évi mű­ködéséről számoltak be. A balatonboglári tanári üdülő és a tanárok gyermekeinek segédalapja1 jéíentős segít­ségére volt a református tanárságnak. Délben a kultúr­palotában közebéd volt, melyen többek között vitéz dr.

Next

/
Thumbnails
Contents