Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-09-20 / 38. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1936 szeptember 20. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. "T“— “------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ------------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK 218. » ... Királyi parancsolatot eszközölt ki a reformátusok vallásgyakorlatának megszüntetésére. Abból indult ki, hogy Pápán csak azért volt megengedve a protestánsok vallásgyakorlata, mert Pápa végvár volt s a végvári katonaság kedvéért lehetett Pápán protestáns prédikátor, templom és iskola. De a török háborúk már elmúltak, Pápa megszűnt végvár lenni, sőt egyáltalán felesleges már Pápán várat és ebben ikatonaságot tartani s így nincs szükség arra sem, hogy Pápán a reformátusok vallásgyakorlatát megtűrjék.« »77IS december 15-én jött meg a királyi parancsolat híre a pápai reformátusokhoz. Lön nagy szomorúság és nagy szorongással várták, mikor szerez a parancsolatnak érvényt a földesúr. Gyötrelmes napok következtek a pápai reformátusokra. Advent volt. Az Ür jézus születésének emlékünnepére készülődtek s mégis a templom szószékén bűnbánati prédikációk hangzottak. »Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt.« (Hós. 14:2.) »December 20-án már a pápai prédikátorok kezében volt a november 9-én kelt királyi parancsolat. Szószékről olvasták fel s az aggodalom egyre nőtt a hívek szivében: mit hoz a holnap? Másnap, 21-én már megjött a figyelmeztetés: hagyják félbe a vallásgyakorlatot s adják át a templomot, iskolát és papi lakásokat a hatóságnak. December 22-én megismétlődik a figyelmeztetés. De a karácsonyi ünnepekig mégis nem történt semmi tettleges beavatkozás. És gyászban és szomorúságban megünnepelték még egyszer a pápai reformátusok karácsony ünnepét. S aztán elkövetkezett a nap, a haragnak napja: december 28-án a vármegye hivatalosan közhírré tette a királyi parancsolatot s még egy utolsó istentiszteletre gyűltek össze a templomban. Naszályi István pápai prédikátor a betlehemi gyermekgyilkosságról prédikált ekkor, az ismert alapigén építvén fel prédikációját: »Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás: Rákhel siratta az ő fiát, nem akart megvigasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek«. »Azután be kellett zárni a templomajtót, nem lehetett többet prédikálni.« (Dr. Tóth Endre: A pápai református templom története.) A történetírónak ezen szavaihoz ezt teszem hozzá: Azután elnémultak a harangok a pápai református templomban, nem szóltak 1936 szeptember 20-ig, vagyis 218 éven át. 1718 december 28-tól a mai napig sok minden történt a pápai ekklézsiával. Kötetet lehetne írni róla. Mint sínylődtek a mostani templom helyén állott nagy félszer alatt az ő sokszor fenyegetett »magángyakorlatukkal«, — el egészen 1752 május 12-ig, amikor betelt a mérték: többé vallásgyakorlatot nem folytathatnak, épületeik elvétetnek, prédikátoraik elűző tnek. Mint kérték azután a királytól, hogy ha már a régi templomukat és a »félszert« nem nyerhetik is meg, legalább az Alsó majorban, ahol katonaeleik csontjai pihennek, tehát a város falain kívül, tarthassanak istentiszteletet. Mint építették azután bujdosásuk helyén, Adásztevelen, az új templomot és iskolát, letévén az Úr Jézus nevében a fundamentumot »némely emberséges emberekkel«. Mint jártak aztán ide fáradhatatlanul, harmincegy éveken át, sokszor elzokogván a babiloni vizek és füzek könnyes zsoltárát. Mint jártak aztán fáradhatatlanul, újra meg újra a bécsi trón elé, ezer és ezer Rhénes forintokat elköltve, a vallásgyakorlatért könyörögve, mindhiába! És mikor harmincegy év múlva, a türelmi rendelet jóvoltából, de Isten csodálatos gondviseléséből, hazajöhettek: mint építették meg könnyel, vérrel, maradék erejüknek végső megfeszítésével a mostani templomot, paplakot és az ókollégiumot! És aztán, mikor a kollégium kiköltözött a szűknek bizonyult »ókollégiumból« és új helyre, új épületbe költözött: mint kezdte el újra szárnyait emelgetni, erejét összeszedni ez az ekklézsia, hogy ő is oda költözhessen, szabadtérre, napfényre mehessen, drága gyermeke, a kollégium mellé. Mikor pedig a világháború füzében elégett a templomépítésre felhalmozott kincse, hogy kezdte újra, sovány, szűkös esztendőkben, gazdasági válságban vergődve, kínban, lázban égve, gyűjteni a pénzt a már régen álmodott templomépítésre! És ime már áll, ha még nem is készen, de áll az álmodott templom; ma felkúsznak csillagos tornyaiba a 218 év óta hallgató harangok, hogy megszólaljanak, Istenhez hívjanak, szivet indítsanak annak a zsoltáros igének a boldog megtapasztalására, hogy íme: angyalok kenyerét ette az ember, a pápai nép, a pápai ekklézsia! Mindezekről beszél az a 218 év, amely eltelt 1718-tól 1936-ig: a pápai harangoknak elnémulásától azoknak megszólalásáig. Ólé Sándor. Felhívjuk a Nagy tiszteletű Lelkipásztor Urak figyelmét, hogy a folyó hó 27-én, mint szeptember utolsó vasárnapján befolyó perselypénz a Brit és Külföldi Bibliaterjesztő Társulat javára lesz fordítandó. A begy ülő persely pénzt a kerületi és főiskolai pénztár címére (Pápa) kell beküldeni.
