Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-19 / 3. szám

1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 13. oldal. kijelentés egyetlen, egyszersmindenkorra szóló, vissza­­hívhatatlan és meg nem ismétlődő. A kijelentés fölismerését körülvehetik és kísér­hetik külső és belső tapasztalatok, az emberi öröm, vagy fájdalom kimondhatatlan mélységei, de az Isten és ember közti különbség soha el nem tűnik, legke­­vésbbé a kijelentésben. Itt úgy jelenik meg Isten, mint tőlünk idegen, mint egészen más, mint szent. Nem állhatunk hát Vele partner-viszonyban. A Hozzá való vonatkozásunkban lesz igazán nyilvánvalóvá a magunk értéktelensége, tisztátalansága és jóra képtelensége, éppen ezért ez a viszony Isten kegyelmének és könyö­­rületességének a csodája, mely nem a mi gyarló em­beri természetünkön, vagy akár szeretetünkön alapszik, hanem Isten örök? változatlan és szabad végzésein. És ahol az embernek Tőle való különbsége nyilván­valóvá válik, ott az is nyilvánvalóvá lesz, hogy az ember Istenhez tartozik, az ő tulajdona, nem, mintha erre képes lenne, nem, mert kereste és megtalálta, hanem mert ez Isten kegyelmes akarata. Honnan van a kijelentés ismeretének bizonyos­sága és egyszerisége? Honnan van a mérhetetlen tá­volság és mégis örökös egymásra vonatkozás Isten és ember között? Onnan, hogy a kijelentés nem ke­vesebb, mint Isten. Ezért a kijelentés titok, azaz olyan, valóság, amit csak önmagából lehet megismerni. A kijelentés tekintély, azaz olyan igazság, melynek el­ismerése nélkül még a legmélyebb igazság is csak hazugság. És mivel a kijelentésben maga. Isten jön hozzánk, azért a kijelentés ítélet is az ember fölött: kegyelem annak, aki ezt az ítéletet isteni jog gyanánt ismeri el és kárhozat annak, aki a maga igazságában bízva, e kegyelmet elfogadni nem akarja. A kijelentés a maga teljességében Jézus Krisz­tusban adatott nekünk. Benne maga Isten szállott alá. Emberi természetünket magára vette, vétkeinket is, halálunkat is. Elszenvedte és jóvá tette, amit mi emberek nem tudtunk elszenvedni és jóvá tenni. És most ott ül az Atya jobbján, képvisel bennünket, Szentleikével közbenjár érettünk kimondhatatlan ese­­dezéssel, — mivelhogy mi nem tudjuk, hogyan kell Öt imádnunk. Éppen ezért a kijelentés nem egyéb, mint a végbement kiengesztelődés; a megbocsátás ténye, melyben Isten az embert, bűnössége ellenére is elfo­gadja, mint olyant, aki Előtte igaz. Nevezhetjük a ki­jelentést a megszentelés aktusának is, melyben Isten parancsot ad az embernek, magához hívja, minden érdem nélkül arra méltatja, hogy Neki szolgáljon, Érte éljen, szenvedjen, Őt szeresse és dicsérje. Ne­vezzük az ígéret aktusának is, melyben Isten az embernek és a világnak azt a reményt nyújtja, hogy eljön az ő országa, a megváltás, béke és öröm biro­dalma, melyben Isten minden könnyet letöröl és ahol nem lesz többé jajszó, szenvedés és halál. Ne feledjük tehát: első Istennek az akarata, mely a testet öltött Igében jött hozzánk, bűnösökhöz és az ő Szentlelke által ma is megtérésre hív bennünket, akik tetőtől talpig bűnösek vagyunk s mint Ilyeneken megy végbe rajtunk a kiengesztelődés. Ebből a ki­­engesztelődésből élünk; ennek a révén leszünk Isten gyermekeivé, de persze hitben és nem látásban.4 4 Barth: Offenbarung, Kirche u. Theologie. 15—23. (Folyt, köv.) Kiss Sándor. ®®®@®®®íeí®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®©®Ceí©®@® | VEGYESEK j a©®®®®©®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®® — A Református. Élet konferenciája a főiskolai díszteremben Ravasz László püspök imájával és Med­­gyasszay Vince püspök igehirdetésével kezdődött. A Bibliával kapcsolatos előadásokat Szabó Imre buda­pesti esperes, Csia Sándor ig.-főorvos, dr. Jókav- Ihász Miklós em. gondnok, Bereczky Albert buda­pesti lelkész, dr. Cseh-Szombathy László orsz. gyűl. képviselő, dr. Hilscher Rezső egyet. m. tanár, dr. Kováts J. István ehker. főjegyző, dr. Victor János budapesti lelkész, Győry Elemér ehker. főjegyző, Benkó Ferenc nyug. államtitkár, dr. Török István theol. tanár, dr. Balogh Jenő ehker. főgondnok, dr. Tasnádi Nagy András vallás- és közokt. államtitkár tartották. A reggeli és esti áhítatokat dr. Vass Vince kecskeméti, ólé Sándor pápai, Muraközy Gyula, Se­bestyén Andor és Szabó Imre esperes, budapesti lel­készek vezették. A nők konferenciájának előadói Fa­zekas Lajosné, dr. Victor János, Sebestyén Andor, Bereczky Albert, özv. Fiers Elekné és dr. Pongrácz Józsefné voltak. A matiné megnyitóját dr. Tasnádi Nagy András államtitkár mondotta, megkapóan fog­lalva össze a konferencia célkitűzéseit. A főiskolai zenekar Kiss Árpád ig.-tanító vezetésével zeneszámot adott elő, Farkas Irma tanítónő énekelt. A matiné központja dr. Ravasz László nagyszabású előadása volt Hit és nemzet címen. Eötvös Ella tanítónőjelölt melodrámát szavalt Ritókli István zongorakíséretével. A főiskolai kisénekkar Tóth Lajos vezetésével Beetho­ven darabot énekelt. Bódás János szombathelyi lelki­­pásztor verseiből olvasott fel. A nőnevelő-intézeti énekkar Mendelssohn Motettáját adta elő Ritókh Ist­ván vezetésével. Medgyasszay Vince püspök záró­beszédében a közönség meggyőződését tolmácsolta, amikor köszönetét mondott a szereplőknek, akik mind: tudásuk legjavát adták és feledhetetlen élményt sze­reztek a jelenvoltaknak. — Gyászhír. Mély részvéttel értesültünk, hogy Szüts Lajos nádasdladányi ref. lelkész életének 57-ik, lelkészkedésének 34-ik évében, f. hó 13-án, hosszas szenvedés után, megtért Urához és Istenéhez. A meg­boldogultat felesége, szül. Szüts Emma, fia Lajos, test­­vérje Szüts József veszprémi egyházmegyei esperes és sógora, Szüts Jenő gyászolják. A gyülekezet külön gyász­­jelentést adott ki a szeretetett lelkipásztor elhunytáról. Boldogok a halottak, akik az Urban halnak meg! — Uj esperes. A mezőföldi református egyház­­megye gyülekezetei a Vargha Kálmán elhunytával meg­üresedett esperesi tisztségre egyhangúlag Bakó Lajos eddigi főjegyzőt választották meg. Az új esperes régóta munkás tagja az egyházi közéletnek. Egyházmegyéje aljegyzőnek és tanácsbírónak, legutóbb főjegyzőnek vá­lasztotta meg és több év óta egyházkerületi képvise­lője is volt az egyházmegyének. Az egyházkerületi köz­gyűléseken komoly és alapos felszólalásaival többször gyakorolt irányító hatást a tanácskozásokra. Főiskolánk­nak és nőnevelő-intézetünknek lelkes barátja. A meg­választás alkalmából szeretettel köszöntjük őt és espe­resi működésére Isten gazdag áldását kérjük. — Szerkesztőváltozás. Egyháztársadalmunk egyik legtekintélyesebb lapjánál, a Lelkészegyesületnél fontos változás történt. Eddigi hűséges és nagyérdemű felelős szerkesztője dr. Erdős Károly debreceni egyetemi tanár tiz esztendei fáradságos szerkesztői munka után meg-

Next

/
Thumbnails
Contents