Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-07-12 / 28. szám

1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 125. oldal. Várady Lajos és Siivegh István előadásukban a stóla-ügy helyes megoldására világítottak rá. A mai rendszert mindketten idejemúltnak mondották és úgy tartják helyesen megoldhatónak a kérdést, ha a gyüle­kezetek költségvetésük keretében gondoskodnak a stóla­­váltságról. Javaslatukat az értekezlet egyhangúan ma­gáévá tette. Besse Lajos értékes előadást tartott az »Egymás terhét hordozzátok« bibliai elvből kiindulva az egye­temes közpénztár felállításának szükségességéről. Na­gyon találóan fejezte ki azt a viszás állapotot, hogy egyik gyülekezet összeroskad a terhek alatt, a másik pedig még a minimális terheket sem rakja hivei vál­­laira. Az idő gyorsan halad afelé, amikor ennek az előadásnak követelményei elénk szegeződnek! Baráth József az esperesi látogatás reformjáról emlékezett meg. Ebben a bonyolult kérdésben nehéz a helyes utat eltalálni, mert a mai missziói munkák kötelező végzésekor az esperesnek úgyis alkalma van minden nevezetes esemény alkalmával bekapcsolódni a gyülekezet életébe. Tóth Sándor és Sári Imre lelkipásztorok elő­adása nyomán értekezletünk felír a fokozatos ható­ságok útján a konvnethez, hogy az új nyugdíjtörvényt mielőbb léptesse életbe. Tudjuk, hogy nehéz a lelki­­pásztorok és gyülekezetek helyzete, de özvegyeink és árváink és nyugdíjas lelkipásztoraink siralmas hely­zetét csak így gondoljuk megoldhatónak. Egyhangúan az a kívánság merült fel, hogy az évi járulékokat — tartalékolás helyett — a íeímefült szükség kielégíté­sére volna helyes fordítani. Tapsonyi Sándor ismertetése nyomán szükséges­nek tartja az értekezlet a lelkipásztorok halálesetére szóló együttes biztosítását. A ‘betegsegélyezésnek or­szágos megszervezését kivihetetlennek tartja. Az or­szágos szeretetszövetségi díjak szedését az 1936. évre próbaképen a gyülekezetek által szedeti be, de ahol a vezetők célravezetőbbnek tartják, a diakónus által való szedést is helyesnek tartja. A fontos az, hogy minden gyülekezet érezze a felelősséget ezzel a szük­ség által teremtett új intézményünkkel szemben. Az elmúlt évben kitűzött pályatételek közül a tu­dományos tételre egy munka érkezett, mely 20 pengő rész jutalmat kapott. Szerzője Csizmadia Dániel nesz­­mélyi lelkipásztor. A beérkezett két prédikáció kö­zött a jutalmat megosztva 10—10 pengőt nyertek: Tóth Sándor császári és Csizmadia Dániel neszmélyi lelkipásztorok. A pénztáros betegsége miatt a zárszámadás és költségvetés tárgyalása a jövő évre maradt. Buzgón imádkoztunk a nehéz betegségben szenvedő Gál Endre testvérünk mielőbbi felgyógyulásáért. A jövő évi jpályatétel: 1. Kálvin mint igeliir­­dető. Jutalma 50 P. 2. Tanévzáró egyházi beszéd. Jutalma 20 P. Beadási határidő: 1937 május 1. A hosszú tárgysorozatot a késő délutáni órákban tárgyaltuk le. Éreztük, hogy Isten kegyelme velünk volt. Búcsúzóul az elnök buzgó imádságban kért áldást Istentől a pásztorokra és nyájukra. Adja az Úr, hogy ennek a napnak alázatos szolgá­lata vigyen mindnyájunkat közelebb Krisztushoz és Általa az Ő mennyei Atyjához! Nagyigmánd. Tapsonyi Sándor értekezleti jegyző. ®®®@®®®@®@®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®@®(e;®S@® I VEGYESEK I ® ® S®®®®®©®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®©® — A fonyódi protestáns templom felszentelése július 12-én lesz. A felszentelésnél közreműködik Med­­gyasszay Vince dunántúli református és Kapi Béla du­nántúli ág. h. ev. püspök. — Egyházkerületi bíróságunk időszaki tanácsa július 9-én Pápán ülésezett Medgyasszay Vince püspök és dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok urak el­nöklete alatt. A bíróság Győry Elemér egyházkerületi tanácsbiró, egyházkerületi főjegyző előadásában egyhan­gúlag végérvényesen megerősítette Parragh Árpád szé­kesfehérvári hitoktatónak csöglei lelkipásztorrá történt megválasztását. — Gyászhir. Részvéttel értesültünk, hogy Bende Gyula nyug. lelkész, volt tihanyi lelkipásztor életének 55., házasságának 27. évében július 3-án Tihanyban elhúnyt. Temetése f. hó 5-én volt Tihanyban. A teme­tési szertartást Vámos Géza egyházmegyei jegyző, bala­tonfüredi- és Vámos Gábor tihanyi lelkipásztor végezte. Az elhúnytat özvegye: szül. Patkó Jolán, fiai: Gyula és Elemér, valamint kiterjedt rokonság gyászolja. Az Ur vigasztalja meg hátramaradt szeretteit. — Előléptetések. A júliusi előléptetések alkal­mával egyházkerületünkből a következő tanítók léptek elő a VII. fizetési osztályba: Árvay Gábor Adorjánháza, Császár Ede Pápa, Kovács Miklós Nyárád, Mészáros Ilona Császár, Sass János Balatonfőkajár, Ulakcsay Antal Alsók. — Tíz éves találkozó a nőnevelő-íntézetben. Julius 5-én a tiz év előtt oklevelet nyert tanítónők láto­gatták meg tanuló éveik kedves színhelyét és meleg szeretettel emlékeztek meg az intézetben töltött időről. Az akkori kis számú osztály összes tagjai megjelentek, csupán Bóna Karolin hiányzott, aki levélben mentette ki távollétét. Eljöttek: Gaál Mária, Pethő Antalné, Gaál Olga férjével és két kis gyermekével, dr. Hencze Béláné, Horváth Sári férjével, Kovács Emma, Bujáky Miklósné hfemeth Piroska, Böhm Miklósné Pollák Hona férjével, dr. Szilvássy Gézáné Neupor Katalin férjével, Singer Rózsa, Steiner Cecilia, Ugró Ottilia és Bordács Sándorné Vörösmarty Etelka férjével és két kis gyermekével. Dél­előtt Kutassy Mária igazgatónő társaságában istenitisz­teleten voltak, majd az intézet kertjében újult fel sok kedves régi emlék. Délben társas ebéd volt, délután pedig volt tanáraikat látogatták meg. Kegyeletes hálá­jukról tesz tanúságot az az elhatározás, hogy volt osz­tályfőnökük, néhai Vozáry Erzsébet arcképét megfestetik az intézet számára. Boldog nap kedves emlékével, szi­vükben a viszontlátás reményében váltak el egymástól a volt osztálytársak. — Lapunk felelős szerkesztője külföldi útjáról haza érkezett és a lap szerkesztését átvette. A lap szel­lemi részét illető levelek ezután ismét az ő nevére kül­dendők. I=j! HIVATALOS RÉSZ |||i Kérelem. A püspöki hivatal felkéri a Nagytiszteletü Lelki­­pásztor Urakat, hogy július hó 15-től augusztus hó 15-ig ne fáradjanak be személyesen a püspöki hivatalba, hanem megkereséseiket Írásban küldjék be elintézés végett

Next

/
Thumbnails
Contents