Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-07-05 / 27. szám
1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 121. oldal. — Az egyházkerületi bíróság július hó 9-én Pápán ülésezik, mely alkalommal a csöglei lelkészválasztás tárgyában beadott fellebbezés kerül tárgyalásra. Az ügy előadója Győry Elemér egyházkerület főjegyző, tanácsbiró. — A „Celldömölk és Vidéke“ református fiókegyházközség július hó 5-ik napján (vasárnap) délelőtt 10 órakor tartja Isten nevében megkezdett templomának alapokmányelhelyezési és csillagfeltételi ünnepélyét a következő sorrendben* I. A templomban: 1. Felálló ének: 7. dics. „lm béjöttünk nagy örömmel.“ 2. Főének: LXXXIX. zsoltár. 1. vers. „Az Urnák irgalmát örökké éneklem“. 3, Bibliát olvas és imádkozik: Ólé Sándor lelkész. 4. Közének: 7. dics. 6. v. „Prédikáltasd szent igédet“. 5. Igét hirdet, utóimát és áldást mond: Jakab Áron esperes. 6. Közének: LXXXIX. zsolt. 4. v. „Boldog a nép, mely tenéked örvendez“. 7. Az alapokmány szövegét felolvassa: Ólé Sándor lelkipásztor. 8. Alapokmány elhelyezése és kalapácsütések. II. A templom előtt: 1. CV. zsolt. 1. v. „Adjatok hálát az Istennek“. 2. Beszédet, imádságot és áldást mond : Végh János egyházmegyei főjegyző. 3. Közének: XC. zsoltár 1. v. „Tebenned bíztunk eleitől fogva.“ 4. Csillag felhúzása. 5. Himnusz. Déli 1 órakor közebéd a Griffszálloda éttermében. — Uj s. -lelkész. Főt. Medgyasszay Vince püspök úr Fáber Kovács Gyula oki. lelkész, aki most tért haza négyesztendei hollandiai tanulmányozás után, a nyári hónapokra Balatonkenesére rendelte segédlelkésznek. — A „Pápai Hét“. Az augusztus 30-tól szept. 6-ig tartó „Pápai Hét“ ügye nagy lépéssel haladt előre. A kereskedelmi miniszter érdekelt minisztertársai hozzájárulásával megadta a kiállításra az engedélyt, amely múlt szombaton érkezett meg a pápai ipartestületre. Az előkészület most még erősebb tempóban folyik, hogy a „Pápai Hét“ mindenképen méltó legyen Pápa város és környéke ipari- és mezőgazdasági kultúrájához. Értesülésünk szerint több országos kongresszust is tartanak ez alkalomból Pápán. Az ünnepi hét művészi részét nagyszabású hangversennyel és népművészeti bemutatóval szándékoznak emlékezetesebbé tenni. — A sárospataki ref. theol akadémia hallgatói ez évben folytatják a múlt nyáron megkezdett munkatábort és egy hónapig utat építenek. ,« a MMSCMMM MM« imí HIVATALOS RÉSZ !H=! Pályázati hirdetmény. A pápai ref. főiskola ének- és zenetanára f. évi szept. 1-től dec. 31-ig szabadságoltatván, munkakörét a fenntartó-testület erre az időre óraadóval óhajtja ellátni. Az óraadó tanár kötelességei: A gimnázium alsó osztályaiban az ének elméleti és gyakorlati tanítása heti 2—2 órán, részben a közokt. kormány, részben a ref. Egyetemes Konvent tanterve alapján; valamint az egyházi énekek gyakorlása (17 óra). Továbbá: A főisk. énekkar és főisk. zenekar tanítása és vezetése heti 3—3 órán, a gimn. vegyeskar tanítása heti 2 órán, valamint az önként jelentkező zenetanítványok tanítása a létszámhoz mérten megszabott óraszámban. Végül a theol. akadémián az egyházi ének heti két órán, s a harmoniumozás heti 4 órán 'va'ló tanítása. Javadalmazása havi 60 P és a heti 20 órán felüli órák díjazása, jelenleg havi 7 P 20 fillérrel (az óradíjak összege az elmúlt tanévben havonként mintegy 130 P volt). A jelenlegi ének- és zenetanár nyugdíjazása folyamatban van, s remélhetőleg a f. év végére meg is történik. Megfelelő működés esetén az óraadó tanár 1937 január 1-től helyettes tanári átminősítést nyerhet, s Ti. tanári fizetést kap, valamint a 20 órán felüli órák díját. Pályázhatnak ref. vallásit okleveles ének- és zenetanárok. Pályázati határidő 1936 augusztus 1. A kérvényeket a pápai ref. főiskola igazgatótanácsához címezve a főisk. lelkészgondnokhoz Pápára kell beküldeni. Pápa, 1936 Julius 2. Ólé Sándor Dr. Darányi Kálmán főisk. lelkészgondnok. főisk. vil. gondnok. A veszprémi ref. egyházmegye elnökségétől. 168/1936. szám. Meghívó. A veszprémi ref. egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését és egyéb üléseit a következő sorrendben tartja: Augusztus 11-én Veszprémben az egyházmegye tanácstermében: D. e. 8 órakor tanügyi bizottsági ülés, melyre Szil assy Sándor egyházmegyei tanügyi elnök úr ezúton hivja meg a bizottság tagjait. D. e. 9 órakor egyházmegyei missziói bizottsági ülés. D. e« 10 órakor egyházmegyei számvevőszéki ülés. D. u. 2 órakor egyházmegyei közgyűlési előértekezlet. Augusztus 12-én d. e. 8 órakor veszprémi templomunkban egyházmegyei évi rendes közgyűlés, mely istentisztelettel kezdődik. Isten igéjét hirdeti Kántor Gyula. A közgyűlés főbb tárgyai: Elnöki megnyitó, esperesi, tanügyi, számvevőszéki, missziói jelentések, számadások, segélykérvények, indítványok, egyéb konkrét ügyek a közgyűlésen rendelkezésre bocsátandó részletes tárgysorozat szerint. Minden ügy szabályszerűen fölszerelve julius 25-ig adandó be az esperesi hiva;talba. A segélykérvényeket illetőleg e lap 1932. évi 23. számában megjelent belsősomogyi egyházmegyei közgyűlési meghívóban foglaltak veendők figyelembe. Közalapi egyszersmindenkori segélyért is csak a .konventi irodában kapható nyomtatványon lehet folyamodni, másként kiállított kérvényeket tárgyalni nem lehet. (224/1934. sz. kér. jkv.) Elkésve, vagy fölszereletlenül érkezett ügyek és segélykérvények tárgyalásra nem bocsáttatnak. Augusztus 12-én d. u. 3 órakor! az egyházmegye tanácstermében egyházmegyei íelkészi nyugdíjbizottsági ülés. Augusztus 12-én d. u. 1/24 órakor bírósági ülés. Augusztus 13-án d. e. 8 órakor a közgyűlés folytatása, ha erre szükség lenne. Mindezen gyűlésekre az alkotó tagokat tisztelettel meghívjuk. A Nagytiszteletű Lelkipásztor Urak a jelen meghívót megjelenése után azonnal méltóztassanak igazolható módon közölni egyházközségük területén lakó mindazon tényezőkkel, akiket ez bármely részében és vonatkozásában illet,, mert más meghívó kibocsátva nem lesz. (Érdekeltek névsora 1935. évi egyházmegyei jkv. 81. oldalán található). Egyházmegyénk minden tagjára Isten gazdag áldását kérve Alsóörs—Veszprém, 1936 junius 30-án híveik és testvéreik: Csajághy Károly Szűcs József egyházm. gondnok. esperes.