Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-14 / 24. szám
110. oldal. 1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. a Gondviselésről, mely őket a mai napig megtartotta. 37-en kaptak 1896-ban érettségi bizonyítványt, ezek közül 25-en vannak életben és 15-en jelentek meg a találkozóra, amelyet dr. Borsos Endre közig, bíró indítványára a jövőben nem 10, hanem 5 évenként szándékoznak megrendezni. — A főiskolai zenetanfolyam növendékeinek 1936. évi június hó 10-én volt a vizsgája, melyen a szülők és számos érdeklődő vett részt. Megjelent dr. Balogh Jenő egyházker. főgondnok is, aki buzdító szavakban szólt a növendékekhez és elismerését fejezte ki, a vezető tanároknak. — A genfi reformáció négyszáz éves jubileumára az egyetemes református egyház képviseletében június 10-én Genfbe utaztak dr. Kovács J. István íheol. tanár, dr. Benedek Zsolt konventi tanácsos és dr. Pongrácz József, a theológiaí akadémiák képviseletében pedig Budapestről dr. Sebestyén Jenő, Sárospatakról dr. Marton János és Pápáról dr. Pongrácz József theol. tanárok. —- Kérelem. Dr. Pongrácz József, lapunk felelős szerkesztője június 10-én az egyetemes egyház és theol. akadémiánk képviseletében Genfbe, majd onnan Utrecntbe utazott és távol lesz július 1-ig, ez idő alatt' Őt lapunknál dr. Tóth Lajos főmunkatárs helyettesíti, aki kér minden lapra vonatkozó cikket nevére küldeni, 3=]i HIVATALOS RÉSZ |pS Pályázat. A székesfehérvári református egyházközség presbitériuma pályázatot hirdet a megüresedett II. számú férfi tanítói állásra. Határidő folyó évi július hó 7-ike. Javadalom: 30o/0 helyi hozzájárulás és a törvényszerű fizetéskiegészítő államsegély s lakbér vagy természetbeni lakás. A törvényszerű koltözködési díjat megfizeti az egyház pénztára. Kötelességek: a kijelölendő osztályok növendékeinek tanterv szerinti oktatása, a kántortanítónak helyettesítése a templomi orgonálásban és éneklésben, a temetési szertartásokon éneklésben s a gyülekezeti énekkar megszervezésében, betanításában és vezetésében, s az egyházközség missziói, igazgatási és egyháztársadalmi munkáiban való segédkezés. A.z állás folyó évi szeptember hó 1-én elfoglalandó. A kellően felszerelt pályázatok (születési bizonyítvány, tanítói és kántori oklevél, működési bizonyítványok és hatósági orvosi bizonyítvány, a családi állapotot, állampolgárságot s a kommun alatti magatartást igazoló bizonyítványok) a Református Egyház Lelkészt Hivatalához Székesfehérvár nyújtandók be. A veszprémi missziói kör elnökétől. 46/1936. szám. Meghívó. A veszprémi missziói kör június hó 23-án, kedden d. e. 10 órai kezdettel Balatonalmádin, az »Orte« nagytermében, a gyülekezet bevonásával értekezletet tart, melyre a kör lelkipásztorait, tanítóit és presbitereit tisztelettel meghívom. Tárgysorozat: 1. Kezdő áhítat. 2. Kisköri értekezlet megnyitása. 3. Gondolatok az »Institutio« 400 éves évfordulóján. 4. Belmisszió és az esperesi egyházlátogatás reformja. Hozzászólások. 5. A vallásos érzés fejlesztése a reáltárgyak tanításánál. 6. Indítványok. 7. Bezáró imádság, ének. Közös ebéden résztvevők Június 21-ig szíveskedjenek Makay Zoltán ig.-tanító úrnál Veszprém, jelentkezni. Szentgál, 1936. június 10. Somogyi Zoltán elnök, A tatai ref. egyházmegye esperesi hivatalától. 474/1936. szám. rtesítés. Értesítem a tatai református egyházmegye Nagytiszteletű Lelkipásztorait, hogy a gyámintézeti közgyűlést folyó hó 24-én (szerdán) Komáromban a lelkészértekezleti gyűléssel kapcsolatban fogjuk megtartani, közvetlenül a reggeli istentisztelet után az egyház tanácstermében, amely közgyűlésre lelkipásztortársaimat ezennel meghívom. Szomód,. 1936 június 8-án. Léke Károly esperes. A tatai ref. egyházmegye elnökségétől. 478/1936. szám. Meghívó. A tatai református egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését 1936. évi július hó 15-én (szerdán) tartja Komárom városában a ref'. egyház templomában, mely közgyűlésre a közgyűlés alkotó tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. Közgyűlés után bírósági gyűlés az egyház tanácstermében. A tárgymutatót a közgyűlés napján reggel fogjuk kiosztani. Felkérjük mindazokat a lelkipásztor urakat, akiknek iskolájában meg esküt nem tett tanítók szolgálnak, hogy őket az eskü letétele céljából a közgyűlésen való megjelenésre utasítsák. A banai, szőnyi és nagyigmándi lelkipásztor urakat felkérjük, hogy Szilágyi Gyula, Tarczy Zoltán és Zsemlye Gyula Egyházmegyei tanítóképviselő urakkal a közgyűlés idejét közölni szíveskedjenek. Méltóztassék gondoskodni, hogy az egyházak világi képviselői teljes számban, szabályszerű megbízólevelekkel megjelenhessenek. A közgyűlési ügyiratok július 1-ig küldendők be az esperesi hivatalba. (Főbb tárgyak: elnöki megnyitó, esperesi-, tanügyi-, számvevőszéki-, missziói jelentések, számadások, segélykérvények és egyéb, közgyűlés elé beterjesztett ügyek.) Kérvényezni lehet Baldácsy-segélyért és közalapi egyszersmindenkori segélyért. Ez utóbbi azonban csak ■konventi 'irodában kapható nyomtatványon kérhető. (224/1934. sz. kér. közgy. jkv. pont.) < A belmissziói jelentések, ha a szükséges nyomtatványok megérkeznek, pontosan kitöltve, 8 nap alatt az esperesi hivatalhoz küldendők. A különféle bizottsági gyűlések helyéről és ideiéről az érdekeltek külön meghívót kapnak. Kiváló tiszteletünk nyilvánítása mellett vagyunk atyafiságos üdvözlettel: Szomód—Tóváros, 1936 június 10-én Thaly Dezső sk. Löké Károly sk. egyházm. gondnok. esperes. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Pál.