Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-05-26 / 21. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 21. szám. Pápa, 1935 május 26. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, j FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Olvasóközönségünkhöz. A Dunántúli Protestáns Lap főszerkesztőségét átvettem. — A felelős szerkesztő tisztét továbbra is dr. Pongrácz József theol. akad. tanár volt szíves vállalni. — Lapunk első sorban hivatalos lap: az egyházkerület egyházi és tanügyi hatóságai értesítéseinek, felhívásainak és rendelkezéseinek közlönye. — Szükség azonban emellett, hogy egyházi közéletünk óhajtásainak, vágyainak, kívánalmainak hü tüköré, az itt is naponként jelentkező reformtörekvések orgánuma és egyszersmind rostája is legyen. — Ezzé pedig csak úgy válhatik, ha egyházkerületünk lelkészi-, tanári-, tanítói karának, valamint a velünk hitben egy világi műveltebb testvéreinknek magukban elhivatottságot érző tagjai nemcsak olvasói, vagy kritikusai, hanem szívesen látott munkatársai is lesznek a Lapnak. Örömmel fogadunk nemesen szórakoztató, szinten álló szépirodalmi dolgozatokat is. Irányunk református és magyar. Építeni akarunk, de mindig csak az immár szilárdnak megbizonyult régi fundamentumon: haladni akarunk, repülni is szeretnénk, de nyitott szemmel és mindig ama Léleknek szárnyain, aki igazság, világosság és szeretet. — Lapunk kifejezetten felekezeti, de nem felekezetieskedő, annál kevésbbé türelmetlen. — Át-át kell néznünk szükség esetén szomszédaink kerítésén is, de megmaradunk a magunk portáján, van tisztogatni, javítani való itt is elég. — A magyar nemzeti egységet nemcsak hirdetjük, hanem gyakoroljuk is. — Mind e munkánkra Isten megáldó kegyelmének hathatós segedelméért buzgón imándkozunk. Atyafiságos szeretettel: Medgyasszay Vince püspök. Az egyház az evangéliom tükrében. Az ősegyház foglalatoskodásának második tárgya: a közösség. Az egyház minden mástól elütő közösség. Már eredete is egészen speciális, sem idő, sem tér nem állíthatnak eléje korlátot. Krisztus »világ kezdetétől annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetét gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi«. Ez a közösség Káténk szerint az egyház. Tisztázzuk tehát a fogalmakat. Nem maguktól alakulnak az emberek egyházzá, hanem Krisztus gyűjti egybe; nem erőhatalom szervezi és tartja össze, hanem a Szentlélek és az Ige; az egységnek nem anyagi, még nem is erkölcsi feltétele van, hanem az igaz hit. Az alakulásnak, fennmaradásnak és egységnek ez a hármas ismertető jegye dönti el a kérdést, amikor az egyház igazi jellegét keressük, erre pedig azért van szükség, hogy a saját lényegére eszméljen fel s azt célkitűzései és munkája közben is szüntelen tiszta világításban lássa az egyház, Benne Isten és ember ellentétei feszülnek épügy, mint a vallásban, aminek elsekélyesítése azzal a veszéllyel jár, hogy az egyház elvilágiasodik, amint ezt fentebb néhány vonással vázoltuk. Ámint az eredet, úgy a cél is túlesik a humánum szféráján. Nem tanintézet vagy jótékony egylet a névben rejlő cél szolgálatával, sem művészet ápolása nem szerepel' célkitűzésében; az egyház Krisztusé, nem az emberé, célja ugyanaz, ami végett testté lett az ige: Isten dicsőségének felragyogtatása ebben a világban. Az etatizmussal szemben épúgy kell ezt hangoztatnunk, mint az individualizmus ellenében. Az egyház sem nem államfenntartó erő, sem nem szórítható az egyén kiszolgálására. Célját nem ember tűzi ki a korszellem divatos változásainak szükségletei szerint, hanem adva van az onnan felülről s ezt meghamisítani együtt jár az egyház megrontásával. Igazi célhoz vezető útja is következetesen szellemi, az egyház eszméjéből folyik, a lényegének megfelelő, az anyagi világ eszközeivel össze nem zavarható s annyival kevésbbé helyettesíthető. Munkamódszerében a világhoz szabni magát s ezzel alkalmat szolgáltatni specialitása elhomályosítására: feltétlenül célellenes és így messze elveti igazi céljától. Mint közösségre századunkban e három munkamező vár: szellemi közösség, szeretetközösség és munkaközösség. Szellemi közösségnek abban az értelemben nézzük az egyházat, hogy minden tagját ugyanaz a szellem hatja át s ezen a tulajdonságon épül fel a közös élettipus. Az egyház tagjai egy élettipust valósítanak meg; a Krisztus bélyegét hordják homlokukon, mint hajdan a rabszolgák vállukon az ő uraik bélyegét. A közösség szelleme adva van az egyház lényegében s századunkban, a szellemi élet nagy gazdagsága miatt, különösen fontos ennek a speciális szellemnek minden mástól elkülönítése és tisztán megőrzése, hogy kiemelhessük egyházunkat a kultúra hálójából s evangéiiomivá tegyük. Ennek a u. i. nem kiegészítő része a kultúra ; az egyházi közösség katholicitása éppen azt jelenti, hogy ebbe beletartozhatik bármilyen kultúrájú ember. Nem a műveltség magasabb vagy alacsonyabb foka dönt az egyházi közösség értéke dolgában, hanem az, hogy mennyiben erős és hamisíttatlan benne a krisztusi lélek. A szőllőtőke a Krisztus s belőle táplálkoznak, általa élnek és nyernek erőt a szőllővesszők, az egyháztagok. A
