Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-03-24 / 12. szám

Negyvenhatodik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1935 március 24. DDNÁNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •............................................—.....— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —............................................ FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A református theologia feladata a jelenkorban. Dr. Brunnel Emil. Első tétel: A theologia feladata minden időben ugyanaz, nevezetesen: bibliafordítás. Mindegyik tudományt a tárgya határozza meg. Tár­­gyától függ a tudomány. Mi a theologiának a tárgya? Erre a kérdésre két klasszikus felelet van. Az egyik a skolasztikának a felelete. E szerint a theologiának a tárgya Isten. A skolasztika szerint tehát a theologia Istenről való tudomány; ez már pusztán elvi szem­pontból is legkézenfekvőbb felelet. Mint ahogyan a geológiának a tárgya a föld, a fiziológiának a fü­­zisZj épen úgy, magától értetődik, hogy a theologiá­nak a tárgya a Theosz, az Isten. És ez nemcsak for­mailag áll, hanem tárgyi szempontból is igaz. Ugyan mi körül is foroghatna a theologia, mint tudomány, mint Isten valósága körül? De rögtön felmerül a kérdés, hogy vájjon Isten lehet-e tárgya valamely tudománynak; vájjon az em­ber veheti-e úgy Istent, mint a geológia veheti a földet, vagy a természettudós a természetet? Vájjon az Isten olyan tárgy-e, amit az ember a megismerés útján hatalmába keríthet? Hogyha igaz az — már pedig igaz —, hogy Isten lélek és élet, mindenek ura, akkor ő nem lehet tárgy, hanem alany, feloldha­­tatlanul és megmásíthatatlanul alany. Akkor pedig szó sem lehet arról, hogy az ember Istent megismerés útján hatalmába kerítheti. A szubjektumot, az alanyt mi máskép nem ismerhetjük meg, csak úgy,' hogy az a szubjektum önmagát ismerteti meg velünk. Ez az emberi szubjektumra is áll. Én téged máskép nem ismerhetlek meg, csak úgy, hogy te közlöd velem önmagadat, azt, hogy ki vagy. Az ember azonban csak viszonylagosan szubjek­tum; voltaképen ő is objektum. Isten azonban abszolút szubjektum. Ő csak szubjektum és mindenkor szub­jektum. Ezért meg van a lehetősége annak, hogy az embereket egyszer mint szubjektumokat, máskor mint objektumokat ismerhessük. Istennel szemben ez a le­hetőség sohasem áll fenn, Isten számunkra sohasem objektum, mert Isten abszolút szubjektum; épen ezért őt csak azon a módon lehet megismerni, hogy ez az Isten, az abszolút szubjektum megismerteti magát velünk, és ez a megismerés az Ige által történik. így eljutottunk ahhoz a tételhez, hogy a theologia nem más, mint az Isten igéjéről szóló tan, vagy tudomány. Eddig az egyik felfogást tárgyaltuk: a skolasz­tika felfogását. A másik felfogás azt tanítja, hogy a theologia nem más, mint a hitről szóló tan, vagy tudomány, tehát a hit a tárgya és nem Isten. Itt az a megindoklás, hogy minden tudománynak valamely tárgyra kell vonat­koznia és a theologiánál nem lehet más a tárgy, mint a hit. Isten maga nem tárgy, nem adottság, azonban a hit adott dolog, tehát a theologia a hitről szóló tudomány. Schleiermacher határozta meg így a theo­logia feladatát és az ő nyomain járva a XIX. század theologiája is. Ez a meghatározás azonban nem megy vissza a reformátorokra, nem azok tanításán alapul, hanem Kantból táplálkozik. Kantnak ugyanis az volt a jelszava, hagyjuk a dolgokat és vizsgáljuk magát a szubjektumot, a megismerő alanyt. Mindazonáltal ez a feladatmeghatározás Schleiermachernél mégsem egé­szen kantiánus. A kanti állásfoglalás szerint ugyanis a transzcendálás a fizikai dolgok fölé a tiszta ész által nem lehetséges. Mint ahogyan a skolasztikának mégis van valami igazsága abban, hogy a theologia tárgya Isten, épen úgy ennek a Schleiermacher-féle modernizmusnak is van valamiféle igazságmomentuma: kétségtelen, hogy a theologiában tényleg hitről van szó. Nevezetesen a theologiának sem a hit voltaképen a tárgya, azonban a hit megelőzi a theologiai munkásságot és a theo­­logiai megismerés nem más, mint számotadás arról, ami a hitben történik. A theologia meghatározása tehát a következő: a theologia nem más, mint a hit­ben végbemenő és a hitből kibontakozó ismeret, istenismeret, még pedig Istennek igéjében való meg­ismerése. Mi azonban Istennek igéje? Erre az egyház, a hit kettős feleletet ad. Istennek az igéje elsősorban is a Jézus Krisztus. Az újtestamentumnak ugyanis épen az az üdvüzenete, hogy jézus Krisztusban az ige testet öltött. Az Ó- és Üjtestamentum között az a különbség, hogy az Ótestamentumban beszélnek Isten­ről, az Üjtestamentumban pedig a Krisztus személyé­ben maga a beszélő Isten a jelenlévő; az egyház má­sodik felelete: az Isten igéje nem más, mint a Biblia. De nyilvánvalóan a Biblia nem ugyanabban az érte­lemben Isten igéje, mint ahogyan Jézus Krisztus a testet öltött ige. A Biblia nem maga az ige, nem az igével azonos, hanem bizonyságtétel az igéről. A Biblia annyiban Istennek igéje, amennyiben abban maga Jézus Krisztus szólal meg, amennyiben abból ő beszél hozzánk, mint ahogyan Luther mondja: a Jézus Krisztus ura és királya a Szentírásnak. Hogyha azt mondottam az első tételemben, hogy a theologia nem más, mint bibliafordítás, akkor még egy szót kell ehhez a tételhez függesztenem és mondanom kell valamit arról, hogy fordítás. A Biblia és a történeti Jézus valami múltbeli. Le kell győzni azt a történeti távlatot, azt a 19 századot, ami a Biblia, illetve Jézus Krisztus személye között van. Ami akkor történt és ami akkor elhangzott, annak ma kell történnie és ma kell elhangzania, jelenvaló­nak kell lennie. Ezért kell a Bibliát lefordítani. Hogy ez pontosabban mit j'eient, azt egy későbbi tételnek a kapcsán magyarázom meg. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents