Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-12-01 / 48. szám
1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 217. oldal. Mivel Pápán minden alkalom megvan, ami szükséges egy ilyen tanfolyam megvalósításához, nagyon kívánatos volna életbe léptetni. A gyülekezeti diakonissza mellett gyakorlatot szerezhetnének a gyülekezeti munkában. Van vasárnapi iskola, leányegylet, csecsemővédő-intézet, hol a gyermekápolásban szerezhetnek jártasságot, kórház, hol a betegápolásban is némi ügyességet lehet elsajátítani, a mellett a szellemi terén is ki lehet egészíteni a képzést. Mind olyan dolgok, melyekre a jó papnénak múlhatatlanul szükége van. Csak így alakulhatnak át a paróchiák a lelki kultúra forrásaivá ismét s tölthetik be azt a szerepet az egyház életében, amit a reformáció után sokáig betöltötték. Dr. Pongrácz Józsefné. A KÁLOZI TEMETŐBEN. — Virágszálak Vargha Kálmán sírjára. — Kezemen érzem kezed melegét, Dallamos hangod végig simogat, S Te elérted már az egek egét Fehér halott! Visz fekete fogat. Átlépsz a titkos, tajtékzó vizen . . . Megállj! Még egyszer hadd köszöntelek; Mezőföld népe még egyszer izén Egyetlen drága szót: szerettelek. Könny és mosoly, erő és gyengeség, Vívódó ma és holnapos csodák, Józan való és költői mesék Olvadtak benned lágy összhangba át. Magyar pap voltál, délceg, büszke cser, Kit vihar ver, de földre nem teper. Ajkad ekhója zengett, mint a kürt, S minél fehérebb fejeden a fürt: A lelked annál virágosabb, ifjabb; Szent munka kelyhét szent gyönyörrel ittad. Ha eszmeharcban legény kell a gátra: Te sohse’ álltái félre, avagy hátra. Meghunyászkodva nem vonultál vissza, De harcod nemes s a fegyvered tiszta. Magyar pásztorok sorsa a tied : Kohót gyújtani, égetni szivet. Sebet hordozva — sebet kötözgetni. Könnyet hullatva — könnyet törölgetni. Csillagnak lenni ködös ég falán, Virrasztónak a süket éjszakán ! Egy lobbanás és — lehullni a mélybe: Magyar pap sorsa sorsod utolérte! Voltál őszben is tavaszi virág, Férfitusán is éneklő diák. Fészekrakó és álomkergető, Zord próféta és vidám dalt verő. Úgy világított lelked mosolya, Mint fű alól a kéklő ibolya . . . És szórtad fényét bő kézzel tova; Mi az hittük, hogy nem fogy el soha. Jaj, a gyilkos hir szivünkbe szaladt! A húr lepattant, a dal megszakadt. .. ... És honnét a nap sugarát ontja: Nyílik az égnek kék horizontja . .. Mig lelked túl száll a földi mezőn, Magához ölel boldog könnyezőn. S akik szerettek itt lent mindazok Feje fölött egy új csillag ragyog: Szelíd fényével virrasztva, áldva, Édes reménnyel várva, csak várva ... Kezemen érzem kezed melegét, Dallamos hangod végig simogat, S Te elérted már az egek egét Fehér halott! Visz fekete fogat. Átlépsz a titkos, tajtékzó vizen . . . Megállj 1 Még egyszer hadd köszöntelek ; Mezőföld népe még egyszer izén Egyetlen drága szót: szerettelek. Í?T------------— tf KONYVISMERTETES A<*) • Az igehirdetés. Öt előadás. Sajtó alá rendezte: Dr. Mátyás Ernő theol. akad. igazgató. Sárospatak, 1934. 96 lap, 8-rét. Ára 1.20 P.* A válságok világát éljük. Társadalmi, politikai, gazdasági krízisről beszél mindenki, de arra kevesen gondolnak, legfeljebb csak öntudatlanul érzik, hogy az egyház ekszisztenciális tényezője, az igehir-« detés is válságba jutott. Nem mintha az Isten ügye állana létkérdés előtt; mikor az igehirdetés válságáról beszélünk, akkor nem az Igén, hanem a hirdetésen van a hangsúly, nem Istennek, hanem nekünk, kegyelemre szoruló bűnös gyermekeinek van szükségünk az ő Igéjére, amely megáll akkor is, ha mi némák és süketek is maradunk, amint a könyv megnyitó beszéde mondja: »Hegyek kimozdulhatnak, csillagok aláhullhatnak, e világ és annak ábrázata elmúlhatik: — de az Ige, az Isten beszéde megmarad és igaz marad mindörökké«. (6. 1.) A betegség nem mai, magával hozta a múlt század theologiájának szétesése, az általános vallástudomány, mely hol az észben, hol a történelemben, hol meg a lelkiélményben, a jóhiszemű orthodoxia pedig a betűben kereste a kijelentést. ilyen alapon természetesen nem lehet textuális igehirdetésről szó. A reformáció annyit jelent, hogy vissza a Bibliához, hogy a templomoknak emberi alkotmányok helyett az Ige legyen egyedüli és legnagyobb ékessége. A reformációt azonban 'eredeti jelentéséből kiforgattuk: a képeket a ml egyéniségünk bálványa cserélte fel, merf magunkat akarjuk prédikálni, mi akarunk érvényesülni az Ige helyett; a bibliai textus felvétele sokszor csak régi szo'kás, erre következik aztán az emberi bölcseség hitető beszéde, napi események, élmények felsorakoztatása, újságcikkek kivonatolása. A textusnak mindehhez csak annyi köze van, mint bokrétának a kalaphoz, csak díszül szolgál. Az Isten igéjére szomjuhozó hallgató »követ« kap kenyér helyett, nem talál semmit az istentiszteletben, ami őt kielégítené, sokszor még reménytelenebbül távozik, mint jött. Gondoljunk itt komolyan tényleges egyházi életünkre, üres vagy féligtelt templomáinkra s az éppen nálunk burjánzó szektáskodásra! Igen találó illusztrációkat közöl könyvünk azok- Cől a feleletekből, melyeket a gyülekezetekbe szétküldött kérdőíveken küldöttek be az egyháztagok ilyen (kérdésekre: »Szeretek-e templomba járni?« (9. I.), »Mikor tetszik a prédikáció?« (10, 11. E), »'Mi maradt meg egy-egy prédikációból?« (11. 1.). Ilyen feleleteket olvashatunk: »Szeressünk mink templomba járni. Mink öregek szokásból, a jányok szívesen megmutogassák ruhájokat, ahol meg jány van, onnan a legény el nem marad« (9. 1.), »Igen. Mert úgy megszoktuk mán a templombajárástj, mint ló a vasalást. Nekem nem is vóna az vasarnap, ha nem gyónnék templomba.« (9. 1.) stb. íme, sokszor még a legegyszerűbb és a legjobb szándékú ember is érzi, hogy csak szokásból megy templomba. Igehirdetésünk mai elferdülése legfőképp abban találja magyarázatát, hogy a prédikációt egyszerűen szónoklatnak, csupán emberi beszédnek tekintjük. Emberi beszéd ugyan, de olyan, amelyen keresztül maga az élő Isten szól hozzánk valahogy csodálatos módon a Szentlélek ereje által. A beszédeket három csőBakó Béla. * A Tóth Ferenc Körben tartott könyvismertetés.
