Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-10-27 / 43. szám

192. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. kező énekkari munka terjedését. Somogyszobon pe­dig és Görgetegen presbiteri konferenciát tartottak élénk érdeklődés mellett. (Folyt, köv.) Győry Elemér egyhker. missziói előadó. Hogy kell az egyházi bíróságoknál a felebbezést bejelenteni? Adott esetben a fegyelmi eljárás alá vont lelki­­pásztor az egyházkerületi bíróság másodfokú ítélete el­leni felebbezését telefonon jelentette be az illetékes es­peresnek. A konventi rendes bíróság ennek a fegyelmi ügynek harmadfokon való elbírálása során megállapí­totta, hogy a telefonon bejelentett felebbezés nem felel meg azoknak a természetszerű kívánalmaknak, amelye­ket ezen aktus komolysága, a felebbezést bejelentő személyazonosságának, a bejelentés tartalmának pontos megállapítása s az egyházi felsőbb hatóságok tekinté­lyének tiszteletben tartása megkövetel. Az egyetemes konventi rendes bíróság elvi jelen­tőségű határozata szerint az egyházi VI. t.-c. 115. §-a második bekezdése értelmében a felebbezés szóbeli be­jelentése a fenti szempontoknak s ennek folytán a tör­vény szellemének akkor felel meg, ha az aképpen tör­ténik, .hogy a szóbeli nyilatkozatot tenni kívánó fél vagy igazolt meghatalmazottja személyesen jelenik meg az illetékes egyházi hatóságok előtt s annak hivatalos he­lyiségében vagy általa megjelölt más megfelelő helyen a szokásos hivatalos óráknak megfelelő időben teszi meg nyilatkozatát s kéri annak jegyzőkönyvbe vételét vagy hivatalos feljegyzését. Az egyetemes konventi rendes bíróságnak ezt a határozatát tudomás és az egyházi bíróságok gyakorla­tának egységes irányítása érdekéből a református egye­temes konvent elnöksége 1935 szeptember 26-án 5167/ 935. sz. körlevélben közölte a négy református egyház­­kerület és valamennyi református egyházmegye elnök­ségével. Egyházkerületünk közgyűlése. A pápai egyházmegye megkeresésére egyházkerü­leti közgyűlés felirt az egyetemes konventre az iránt, hogy a tanítók minősítésénél az előbbi jól bevált du­nántúli minősítés irányelvei vétessenek figyelembe. Megfelelő szemléltető képek és eszközök jegyzékei­nek összeállítására felkérte vitéz Szalóky Lajos és Zsemlye Gyula igazgató-tanító egyházkerületi kép­viselőket. Egyházkerületi közgyűlés igen nagy súlyt kíván helyezni a másjellegű elemi iskolákba járó reformá­tus gyermekek hitoktatására. Ezért felhívással for­dult az egyházmegyékhez, hogy erre kiváló gondot fordíttatni szíveskedjenek. Ha volnának szórványos esetek, ahol a konfirmált növendékek a konfirmációi vizsga után nem járnának iskolába, a törvénytelen állapot haladéktalan megszüntetésére az illetékes is­kolai hatóságokat szigorúan utasította. Egyházkerületi közgyűlés felirattal fordult egye­temes konventhez a népiskolai beiratási díjakra vo­natkozóan, kérve, hogy a beirási díjakról való el­számolástól a múltra nézve tekintsen el, a jövőre nézve azonban utasította az iskolafenntartókat, <a 180/1935. sz. konventi határozathoz való alkalmazko­dásra, azaz a beiratási díjakról való elszámolásba. Ugyancsak felirattal fordult egyetemes konventre a belsősomogyi egyházmegye 67. sz. határozata alapján, miszerint a hiányos erkölcsi és egészségügyi ellen­őrzés folytán, továbbá az iskolai rendre és fegye­lemre gyakorolt romboló hatásuk következtében a tánciskolák látogatása, kivéve a vármegyei népműve­lési bizottság által rendezett nemzeti tánctanfolyamo­kat, — úgy a mindennapi, mint az ismétlőiskolásokra nézve eltiltandó. A mezőföldi egyházmegye előter­jesztése kapcsán pedig arra kérte egyetemes konven­­tet, hogy a dunántúli egyházkerületnek engedje meg a népünk hitéletében mély nyomokat hagyó mezőföldi imakönyv használatát. Felmerült esetek folytán felkérte az egyházkerü­leti közgyűlés az esperes urakat arra, hogy a tanító­választások megerősítésénél a megerősítő záradékból az »ideiglenes« kifejezést ne hagyják ki. Végül a néhol észlelhető hiányok kiküszöbölése és oktatásunknak minden igényt kielégítővé tétele végett a tanítókat felhívta arra, hogy az iskola belső életén kívül ki­váló gondot fordítsanak a külső rendre és tisztaságra, a tanítási idő lelkiismeretes megtartására, a naplók pontos vezetésére, a leventeoktatás és szociális tevé­kenység felkarolására, valamint a szülők gyakori láto­gatása által az iskola és a szülői ház közötti igen kívánatos kapcsolat kimélyítésére. A tanügyi bizottságnak hivatalból új tagja lett Győry Elemér egyházker. lelkészi főjegyző, ki az érvényben lévő szabályzat szerint az egyházkerületi irodalmi bizottságnak is elnöke. A segélykérvények kapcsán a közalapi egyszer­­smindenkori segélyért folyamodó egyházak ajánlási sorrendje alapos megbeszélés tárgyát képezte. A Baldácsy-alapból 125 lelkészözvegy- és árva részesült személyenként 16 P segélyben. A közgyűlés utolsó tárgya volt dr. Virágh Zsig­­mond felszólalása, aki Tata község és a tatai ref. egyház nevében meghívta a kerületet, hogy a jövő évi közgyűlést Tatán tartsa, amely alkalommal Tata polgári község emléktáblával jelöli meg a bold, em­lékű dr. Antal Géza szülőházát. A közgyűlés, hála az elnökség bölcs vezetésének és a kitűnő előadói karnak, délután 6 órakor véget ért. Dr. Balogh Jenő főgondnok úr köszönetét mon­dott mindazoknak, akik a gyűlés sikerét előmozdítot­ták, Medgyasszay Vince püspök úr pedig buzgó imád­sággal könyörgött áldást a közgyűlés végzett mun­kájára. , Tudósító. Dr. Obbink H. T. Dr. Obbink Hermann Theodor, az utrechti egyetem vallástörténész professzora, főiskolánk tisz­teletbeli tanára e hó 17-én töltötte be professzorsá­­gának 25-ik esztendejét. Ez alkalommal minden hol­land lap megemlékezik Obbink professzor munkássá­gáról é s arról a fontos szerepéről, melyet a holland állami ref. egyház életében betölt. . Amikor mi e rövid cikk keretében őszinte szere­tettel köszöntjük főiskolánk tiszteletbeli tanárát, az utrechti egyetem magyar diákjainak mindenkori ked­ves pártfogóját, nem magasztaló szavakat akarunk mondani. Neki esnék ez legrosszabbul, mert hisz eleve ellene van minden ünnepeltetésnek. Hollandia pedig szeret és tud ünnepelni -s valószínű Obbink profesz­­szor úr jubileuma is impozáns ünneplésre való alka­lom lett volna, ha Hollandia királynőjének udvari

Next

/
Thumbnails
Contents