Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-10-20 / 42. szám

Negyvenhatodik évfolyam.

42. szám.

Pápa, 1935 október 20.

DDBÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS

KÖZLÖNYE

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA; FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

A belmissziói munka egyházkerületünkben.

Az utóbbi néhány esztendőben, mióta az Országos Zsinat a missziói munkát is törvényesen szabályozott feladata közé iktatta anyaszentegyházunknak, a missziói munka végzését, az abban való részvételt és annak támogatását az egyház minden tisztviselőjére és alkalmazottjára, valamint az egyház minden tagjára kötelezőnek mondotta ki, mintha nagy szélcsend támadt volna a missziói mezőkön. A pro és kontra harc megszűnt. Majdnem azt lehetne mondani, hogy mind a két fél letette a fegyverét. Az egyházmegyei gyűléseken és a lelkészértekezleteken alig hangzik el egyegy missziói jellegű megnyilatkozás, előadás. Az egyik rész elhallgatott azért, mert miután van missziói törvénycikkünk és missziói vonatkozással átszőtt törvénykönyvünk, nem lehet a misszió ellen beszélni. Ez a csoport is felemelkedett legalább arra a magaslatra, hogy a missziót kötelességnek tartsa. A másik rész, miután a missziói polémia elült, a missziói munka létjogosultságának és szükségességének hangoztatása helyett végzi csendesen és Isten előtti felelősséggel a munkát, mely szerinte az egyház exisztenciális érdeke, számára pedig valóságos lelkiismereti kérdés, lelki kényszer. Ez adja magyarázatát annak, hogy az összes jelentések részint a hitéletnek az eddigi színvonalon állásáról, részint a missziói munka fejlődéséről adnak számot.

Mielőtt egyházkerületünk 1934/35. évi missziói arculatának megrajzolásához hozzáfognék, áldozzunk néhány pillanatot dr. Antal Géza volt nagy püspökünk, bizottságunk lelkészi elnöke emlékezetének. Az elhangzott elnöki megnyitó után és az egyházkerületi lelkészértekezleten tartandó emlékbeszédre tekintettel, csak arra legyen szabad röviden rámutatni, hogy mint minden téren, ügy a missziói munkákkal való kapcsolatban is Antal Gézának anyaszentegyházunk jövőjéért aggódó lelke nyilatkozott meg és szabta meg határozott magatartását. Emlékét kegyelettel őrizzük. — De úgy érzem, hogy nem mehet el bizottságunk szó nélkül amellett a három kiemelkedő miszsziói bizonyságtevés, illetve elindulás mellett sem, melyek az elmúlt munkaévben a református élniakarásnak, küldetéstudatnak és a jövőért való felelősségérzetnek új határköveit rakták le. A három közül egy egyetemes jellegű megmozdulás, kettő pedig egyházkerületünk vezető férfiainak megnyilatkozása, célkitűzésé. A tisztelet és a "közvetlenül irányító gondolat respektálása azt parancsolja, hogy első helyen a második csoportban említett megnyilatkozások egyikéről szóljak. Gondolok főtiszteletü és méltóságos püspök úr nagybecsű személyére, mint az egyházkerületi miszsziói bizottság egyik új elnökére és a püspöki programmjára. Annyival inkább meg kell erről emlékezni, mert az április 10-én tartott rendkívüli egyházkerületi közgyűlésen előterjesztett püspöki programmjának egy részére külön is felhívta missziói bizottságunk figyelmét. Nemcsak azon rokonszenvnél fogva, mellyel kora ifjúságom óta szeretettel csüngtem az ő rokonszenves alakján és működésén, nem is azért, mintha mi sorainkban helyet találhatna az az álláspont, mit Madách szavaival ekként fejezhetnék ki: »csak hódolat illet meg és nem bírálat«, hanem azért javaslom, hogy köszönfse őt bizottságunk a legnagyobb szeretettel, mert püspöki programmját nemcsupán abban a bekezdésben, melyben a misszióról emlékezett meg, hanem a maga teljességében az az elgondolás és célkitűzés hatja át, mély missziói bizottságunk előtt is lebegett a református gyülekezeti eszmény megvalósításának, a kálvini egyházkormányzati szempontoknak a missziói munkában is érvényesítése szempontjából. Mert a misszió nem a lelki pásztori gondozás meglazulását, vagy esetleg mellőzését involválja, hanem annak teljességre jutását célozza minél több buzgó és jócselekedetekkel ékes egyháztag bevonásával. Csak így lombosodik ki »újra itt az a még nem is olyan régen hatalmas élő fa, melynek minden gyökérszála az elegyítetlen evangélium termőföldjéről táplálkozik, az a református közszellem, mely igazi szenteknek egységévé s ez által a .legmostohább külső életviszonyok között is oly erőssé, szinte legyőzhetetlenné tette a magyar református egyházat«. Tisztelettel javaslom, hogy köszöntse bizottságunk szeretettel a lelkészelnöki székben főtiszteletü Püspök urat annak kérésével, hogy a bizottság munkáját a püspöki programmjában is lefektetett, mindenekfelett pedig az igazi kálvini egyházalkotmány és gyülekezeti eszmény elvei szerint, a reformátori lélek pünkösdi erejével és atyai szeretettel irányítani kegyeskedjék.

Egyetemes jellegű missziói megmozdulása volt a magyar kálvinizmusnak a református nők országos megszervezése egységes szempontok szerint. Az új korszellem, mely a politikai és gazdasági életben új helyzeteket teremtette, a modern egyházi élet számára is új kívánalmakat állít fel. Nem kívánom ezt a megállapítást részletekbemenően boncolni, legyen szabad egész röviden rámutatni arra, hogy a modern korszellem a református egyháztól két dolgot kíván. Az egyik az, hogy eszközeiben modernizálódjék, a másik pedig az, hogy azon a téren, melyet elfoglal, nélkülözhetetlennek és pótolhatatlannak bizonyuljon. Ennek a kettős szempontnak érvényesülését kell felismernünk a református nők országos szövetségbe tömörítésében. A református egyetemes konvent világosan látja a Krisztus által a református egyházra bízott feladatok sokfelé elágazását és azt, hogy az úgynevezett szeretetmunkák tekintélyes részét az egy-