Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-07-21 / 29. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1935 július 21. DDNANTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________ ._____ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Hódolattal örvendezve . . . Zsolt. 96 11 — 12. Különös gonddal nézünk mi is a föld áldásaira, érett kalászok életet adó kincseire, mert nem csak azt érezzük és tudjuk, hogy »vetés és aratás meg nem szűnnek«, hanem azt is, hogy népünk céljai eléréséhez ma, különös erőt és segítséget jelent nekünk is az aratás eredménye; jelenti: létünket és nem létünket; mert bármily kedvre derítő volt niindig az aratás, ma, ezt a vidámságot és örömet átvette, leigázta a bezárult országhatárokon sötétlő gond és rettegés: — mi lesz, ha földünk javait nem lehet eladni, ha a fölös áldás nem kell senkinek? Lehet-e ebből igazán kenyér, áldás, élet, haladás, bőség? S mig halálos gondunk lett az áldás, mostanában tán minden aratás, — Isten csak kiméri, mindenkinek, elhozza az aratással az áldást. De lehet-e, lesz-e itt igazi öröm, olyan harsogó öröm, melyben velünk örvendeznek az egek, melyre a zsoltáros hivja a népeket, mikor bátran mondjuk: »viduljon a mező és minden, ami rajta van!« Lehet-e vidám magyar mezők magvetője, mert úgy tudja, hogy »orcájának veritéki, nem hiába hullának«?! Minderre csak úgy tudunk megfelelni, ha Isten evangéliuma síkjába emeljük át az életet és mindazt, amivel bírunk. Tudnunk kell, milyen Örömre hivattattunk és ha ezt megnyertük, igazi örömünk hogyan marad meg. Olyan ez a világ ma, mint az az óriási szérű, amelyiken minden van, csak a gazda nincsen sehol, nincsen otthon az ember, mert igazi világából kiverte a magasabb célnélküli élet, a ‘hitetlenség, a gond", a gyötrelem, a gyűlölet. Tragédia, világtragédia az, mikor az élet javai verik ki, az áldások az embert, népeket saját otthonukból. Mekkora tragédia ez rajtunk, — magyar népen is: bizonyos, hogy nem a szükség pusztított, tépett darabokra, — hanem a bőség, a fölösleg, melynek elrendezéséhez hiányzott itt az ’életet adó erő, a nemzetet erősítő, gazdagító, egyetlen elrendező parancs, az Evangélium. Hiszen mindene van a mai embernek is: mezején, földjén, csűrében ott halmozódik az áldás; mesés kincsek gyűltek össze gazdag országok pincéiben és mégis millió és millió ember ki van űzve saját otthonából, éhezik, mert egy világ egyetemes lázadásban van, lázadásban él Istennel, a boldogság Urával, a világ Gazdájával, Krisztussal. Ez az egyetemes, örök rendeltetése elleni lázadás teszi bujdosóvá, idegenné, dühössé, idegessé a népeket saját földjükön. Ezért kell feszült vigyázállásban állniok határaikon, mohó, világfaló gonoszságok miatt. Az áldások mellett nincs öröm. A világnak van öröme, ámde az duhaj, kocsmai öröm, világtivornya, még emésztőhb mint a gond, a bánat. Nem ilyen örömre hivattattunk, nem ilyenre hivja ez a föld a magyar népet, a keresztyén társadalmat! Hanem Isten Krisztusa előtti hódolatra, melynek igaz öröme az, hogy ha nem lehetnék az Istené, ha kizárnám Krisztust az életparancsot életemből, házamból, munkámból, földemből, — elveszne testem is, lelkem is, társadalmam, földem, hazám is végképp! De hogy neki hódolok, nemcsak ez a csonka föld és nyomorult élet az enyém, hanem embcrmivoltom, 'testem, lelkem mindenestül az Isten gondja, melyben ezt a földet, földi országot is azjő kezében állónak tudom, hiszem, vallom, — a világ Gazdája, Krisztus kezében, Aki egyikről se veszi le kezét s nem akarja, hogy végképp elvesszen. Ennek hit által bírása, tudata, — az előtte való hódolatban az az eget-földet betöltő öröm, mely ha a pogányokat boldogítja, — sokkal inkább engem, élő Krisztus hívét, mert e hódolatban Isten kezére hullva: otthon leszek újra, az én igazi embervilágomban, az én házamban, mert az Isten lett mindezeken Úrrá, a Gazda! Az én szivem, amibe befogadtam Őt, — hódolattal, lett Isten háza. Nem igazi öröm-é ez? Tudni, hogy mikor helyette — én voltam a Gazda, a szörnyű sors bizonytalansága elvette minden erőmet, hitemet, reményemet, álmaimat, minden örömömet, nem tudtam, e magyar életben is mitévő legyek, mire használjam az áldást. De Isten előtt hódolva, tudom miért kell élnem, miért kell aratnom, takarítanom, hogy én is áldás, mag, íbúza, érett kalász legyek Isten csűrében! Krisztus előtt hódolva visszatért a régi kedvem, biztos célba nézek, látom elrablóit véreim szenvedésében — az új hazámat megépülni, — Isten házává kell lenni itt minden szívnek^ hódoló örömben, hogy visszakivánja, visszahívja ezerév ősi magyarságát. De csak úgy, ha ezt az életet, világunkat mindenestül át tudjuk emelni ez örök célú, krisztusi rendeltetés világába. Ebben az örömben viduljon a magyar »mező és minden, ami rajta van«. Nemesdéd. Darab Ferenc. Á vasárnap megünneplésének akadályai. A vasárnap megünneplésének kérdése újra szőnyegre került a kereskedelemügyi miniszter úr folyó hó 8-án kelt 45.268/1935. számú rendeletének kibocsátásával. A napi sajtó örömmel és lelkesedéssel emlékezett meg a rendelet fontosságáról valláserkölcsi és szociális szempontból. A rendelet áttanulmányozása után minden kétséget kizárólag megállapíthatjuk a jó szándékot és azt, hogy ez a rendelet határozott lépést jelent a vasárnap megszentelése felé. De épen ilyen határozottan meg kell mondanunk azt is, hogy a kérdés további rendezésre szorul, mert a szóbanforgó — a nyílt árusítási üzletek nyitvatartását, egyes
