Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-06-30 / 26. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 26. szám Pápa, 1935 június 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------—--------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPAt I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ | TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Falusi gyülekezeteink elnéptelenedése. Nincs szomorúbb, következményeiben nagyobb horderejű kérdése egyházi életünknek, mint falusi gyülekezeteinknek lassú, de fokozatos elnéptelenedése. Csökken a gyülekezet létszáma városba, szórványba való elköltözésekkel is. Emberi dolog a jobb életfeltételek után való vágyakozás. Ha városba jut, virágzó, fejlődő gyülekezetbe kerül s egyházunk számára nem veszik el. Szeretjük hinni, hogy a szórványban sem szívódik fel az uralkodó egyház tagjai közé. De amikor temetjük is minden évben a gyülekezet 24—25 ezrelékét s helyette alig születik 10—12 ezrelék, könnyű kiszámítani a végzet szekerének utolsó csikorgását. Most látjuk csak a maga valójában az ellenreformáció »cuius rsegio, eius religio« elvének szomorú következményeit. Nincs alsóbb réteg, melyből önkéntelen pótlást vehetne a falusi református kisbirtokos osztály. A dunántúli főurak annak idején elenyésző kivétellel rekatholizáltak. Birtokaik jobbágysága túlnyomó részben követte példájukat. A reformátusnak maradt jobbágyság erős hitével odahuzódott templomai, iskolái mellé, esetleges költözködési jogával sem élt, mert tudta., a gyülekezeti közösségtől való távozásáért hitét kell odaadni. A felszabadulás utáni bérest, cselédi sorsban nem maradt. Nem is maradhatott. A dunántúli nagybirtokok cselédsége — még ha közigazgatásilag ősi, tisztán református jellegű községhez tartozik is — legalább 95o/0-ában római katolikus. Tulajdonában föld nincs s a gyermeklétszám csökkentésének alapoka: a földbirtok megoszlásától való félelem nála gondolatban sem vetődhetik fel. Aki közülök feleslegessé válik a nagybirtokon, beszivárog a környező falvakba napszámosnak, iparosnak és teljes mértékben pótolja az egyke miatt fogyatkozó hitsorsosai létszámát. Ez a magyarázata annak, hogy míg a községek lakosságának száma, ha nem is növekszik, de feltűnően nem is fogy, a reformátusság azonban — utánpótlással nem rendelkezvén — lassan enyészik, vagy ahol szaporodik még, kisebb arányszámmal növekszik, mint a római katolikus magyarság. Az egyetlen fiú, .vagy lány feleséget illetve férjet igyekszik vinni az ősi házba s ha más megoldást nem talál, összeházasodik a bevándorlók jobb elemeivel; sokszor meg kell elégednie a lelkipásztornak, ha megakadályozhatja az egyháza ellen irányuló reverzálist s a házasságból születendő egyetlen gyermek jövendő vallását az Isten tetszésére bízza. Vagy pedig két egyetlen gyermek köt házasságot és az egyik ház üresen marad. Kitűnik, hogy mennyire igazságtalan egyházunk támadása az egyke miatt. A magyar kisbirtokos osztály felekezetre való tekintet nélkül egyformán megakadályozza a nagyobb gyermekáldást. Az egyházak egyöntetűen küzdenek ellene mindenütt. De nem kétséges, hogy a fogyás csak nálunk szembetűnő. Az egyke-probléma első pillanatra egyszerűnek látszik. Alapoka egyik oldalról a magyar földmíves földszeretete, utódjának az elproletárizálódástól való féltése, a kisbirtokszerzés leküzdhetetlen nehézsége, másik oldalról pedig az a nézet, hogy a vagyon ad megbecsülést, tekintélyt, tiszteletet és különböző tisztséget, tehát igyekezni kell minél vagyonosabbá tenni az utódot. Ne hulljon részekre a birtok, sőt növekedjék: egy gyermek szülessék s lehetőleg egykegyermekek házasodjanak össze. Erre a fundamentális okra épülnek fel a probléma további rétegei. Természetellenesen megváltozik náluk a bűn fogalma. Nem érzik magukat bűnösnek, ha megakadályozzák a második gyermek születését, sőt szerintük bűnös és erkölcstelen az, aki nem gondoskodik az utód jobb megélhetéséről. A két réteg összetevődéséből gyermekellenes közszellem alakul ki, mely mivel a módosabbak képviselik, gyorsan uralkodó lesz. Köyetkező réteg már az okozatok rétege: az összeállt birtokon az anyának reggeltől estig dolgozni Kell s nem akar esztendőt veszíteni még egy gyermek dajkálásával, természetesnek veszi az egy gyermek adta kényelmet, elsőrendű feladatnak minősíti fényüzési hajlamainak kielégítését, a születés megakadályozásában cinkossá válik a falu nagyrésze. Az okozatok végén a halál áll: az egyetlen elkényeztetett gyermek elsatnyuí, a fai degenerálódik, meddővé lesz. Mindehhez a közvetett okok légiója járul: az a látvány, hogy a többgyermekes szülő önmagát és gyermekeit ruházni sem tudja, nem győz orvosra, patikára keresni, a munkaalkalom egyre kevesbedik, a társadalom szívtelenül nézi az ilyen család nyomorult vergődését, az örökösödé testvérek a legtöbb esetben ellenségekké válnak és így tovább a végletekig lehetne sorolni, hogy az egyszerűnek látszó probléma mekkora szörnnyé növi ki magát. Létérdekét ismerte fel egyházunk, — ha magára hagyatva, nem méltányolva is eléggé — ha minden siker nélkül is, de kitartóan küzd a dicstelen pusztulás ellen. Akik a »Református Élet« szakszerű, vagy megrázó, sirató, búcsúztató cikkeit olvassák, borzoriganak a pusztulás kézzelfogható látásán. De odajut-e az anyagilag elesett híveink kezébe? Hol vagyunk még attól, hogy híveink zöme egyházi lapot olvasson? A dunamelléki kerület egykeankétokon heroikus erőfeszítéssel törekszik a baj orvoslására. De vájjon 'eljut-e a hang falvainkba azok közé a munkától meggörnyedt, kiégett szemű öregasszonyok közé, akik kiverik a házból egyetlen gyermekük feleségét, ha az útban levő második gyermek ellen nem tesz valamit, akinek gondolatára lelkiszemeik előtt nem mo
