Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-06-09 / 23. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1935 június 9. DDNANTDLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK --------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPAj FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Néktek lett az ígéret! Ap. Csel. 2 : 39. Mi huszadik századbeli keresztyének nagyon sokszor megfeledkezünk arról, hogy Isten bőkezű édesatya, akinek ajándékaira minden gyermeke és mindenkor számíthat. Különösen a pünkösdi ajándék tekintetében kételkedünk. Elhisszük, hogy az első pünkösdön tényleg csodálatos erővel hirdette Péter az igét, még arra is hajlandók vagyunk, hogy feltételezzük, isten azóta is adja egyes kiválasztott nagy embereknek a Szentlélek ajándékát, de csüggetegen gondolunk arra, hogy mi nem tartozunk e kivételes személyiségek közé. Úgy élünk, mintha Isten megfelejtkezett volna rólunk és az élet szürke köznapisága lefelé húz bennünket, eltakarja előlünk az isteni öröm királyi napját. Atyámfiái, fel a szívekkel ! Félre minden hishitüséggel! íme a pünkösdi örömhír: Néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek és mindazoknak, kik messze vannak. Halljátok a feltételeit is az ígéret megvalósulásának : Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjár a; és veszitek a Szent Lélek njándékát. Megtérés nélkül lehetetlen a Szent Lélek ajándékát kapni. Isten nem használhatja azt az embert, aki bűneinek, önző énjének él és nem siet megmosakodni a Bárány vérében, amelyben egyedül van bűnbocsánat és újjászülő erő. Szent Lélek Isten, mi várunk Téged! Óhajtozunk Utánad ! Te Magad téríts meg minket minden tévelygésből ! Láttasd meg velünk örökkévaló céljaidat és parányi életünk igazi értelmét. Mi azok közé tartozunk, akik messze vannak, jövel és tégy minket valóban közeliekké, hogy mindig élvezhessük atyai jelenlétedet, magasztalhassuk irgalmadat és szolgálhassuk embertársainkat, a gyülekezetei Fiad nevében. Te elhívtál Magadnak Urunk, Istenünk. Add a Te Lelked mindeneket megújító ajándékát, hogy erősek legyünk, hogy megtisztuljon és megszépüljön életünk. P. J. Az egyház az evangéliom tükrében. Mielőtt belebocsátkoznánk ezek fejtegetésébe, előzetesen tisztába kell jönni valamivel. »Ä kenyér megtörése« nem a jócselekedetre, az alamizsnálkodás gyakorlására céloz (erről a »közösség«-gel kapcsolatban kellett szólnunk). Itt nyilván liturgikus cselekedetről van szó, a Krisztussal való egységnek arról a megpecsételéséről, amelynek formáját Ö maga rendelte el halála előtti estén a vacsora közben/Ezt az újszövetségi nyelvhasználat a kenyér megtörésének szokta nevezni.1 Szimbolikus cselekmény, de éppoly kultusztény, mint maga az imádkozás, csakhogy az előbbi speciálisan megkülönbözteti a keresztyénséget minden más vallástól; ünnepélyes kinyilvánítása annak, hogy mi a Krisztus testéhez tartozunk, amely test érettünk, a mi váltságunkra szenvedett halált; megemlékezünk az Ö szenvedéséről, a mi bűneinken bánkódva és az Ö halála érdemének magunkra kiterjesztéséért könyörögve. Bizonnyal hamar kiegészült tehát »a kenyér megtörése« a bűn bevallásával s a bünbocsánatért való könyörgéssel, amint erre egyenesen fel is szólít az Úrnak lelke Jakab apostol levele által (516). Az Úr szent vacsorájában részesedés és az imádkozás az a misztikus forrás, ahonnan magasabbrendű erőket nyert az őskeresztyénség a maga nagy feladataihoz. Ma is a kegyességnek ebben a kohójában tüzesednek át a lelkek és nyernek acélkeménységet. Ha az egyház érti a maga feladatát s látja, hogy a forrongó világ tőle várja lecsendesítését, a válságba jutott ember a maga szabadulását; ha megállapítja a kultúr-emberről, hogy túlzott önbizalma mindjobban eltávolítja Istentől és ezt a betegséget csak bűneire eszméltetéssel s kevélységének porig alázásával lehet orvosolni: vizsgálódjék az egyház befelé és szálljon magába, hogy menynyiben ápolja istentiszteleteivel tagjainak buzgóságát s elvégzi-e azt a feladatát, hogy megfürösztve a lelkeket az Istennel való misztikus összeköttetés gyógyító vizében, felszerelje a világgal szemben rá váró nagy és hősies küzdelemre. Egyházi életünknek ez a megvizsgálása — fájdalom — csak elszomorító eredménnyel végződhetik; nem ragadja meg a feléje forduló lelkeket annyira, hogy az evangéliom fanatikus hőseivé nevelje; formákba temetkezett, nehézkesen mozgó, a kor ütemével lépést tartani nem tud, lemarad abban a versenyben, amelyben a »világ fiai«-val áll s ezek elragadják tőle azokat is, akik pedig reménykedve néztek reá s vártak tőle irányítást. Mert sokan állnak ma tétovázva s várnak tanácsot. A válságba jutott ember sóvárog a szabadító után és ez adja a magyarázatát a »vallásos mozgalmak« felburjánzásának. Az egymás nyomában felbukkanó új meg új szekták (legutóbb a Frank Buchman amerikai lelkész kezdeményezte u. n. oxfordi mozgalom) egyfelől szomorú tanuk az ellanyhuló egyház ellen, de ugvan;aKkor tagadhatlanul örvendetes jelei annak, hogy Isten Lelke dolgozik a világban, mégha így szét is töredezi sugarait az emberi gyarlóság. Ezek a jelek 1 L. Csel. 242,46,207; 1 Kor. 10u;, Ih6, 27. Mikor Pál apostol Troászba megy, „a hét első napján a kenyér megszegésére“ jön egybe az ottani gyülekezet, tehát istentiszteletre. Hasonló gyülekezéseket magánházakban, családok körében is tartottak („megtörte házanként a kenyeret“). Nyilvános és családi istentiszteletük fontos alkotórésze az Úrral való közösség ápolásának ez a módja, amit az Úr hagyott meg. REFORMÁTUS FŐISKOLAI KÖNYVTÁR tifA