Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-04 / 9. szám
34 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. bukott, de gyengébb előmeneteld fiúkat elterelni a középiskolából, akkor azt is mondják meg, hogy hova tereljük őket? Gyenge bizonyítványukkal szakiskolákba többnyire nem veszik ma föl őket, az ipari pályán se tud a legtöbb ma elhelyezkedni. És mit csináljon egy tisztviselő, lelkész, vagy tanító ia fiával, aki a veszedelmes életkorban, mindenünnen kitaszítva, a szülői házinál tétlenül él? (Folyt, köv.) Fejes Zsigmond. Luther és a Biblia. in. Ünneplő gyülekezet! Eddig arról volt szó, hogyan formálta a Biblia Luthert, most pedig nézzük, hogyan tanít Luther a Bibliáról. Először is azt tanítja, hogy a Szentírás annyi, mint Isten igéje, Isten önmagáról szóló bizonyságtétele. Maga a felséges Isten szól benne hozzánk, s ha ő szól, akkor nekünk semmi más feladatunk nem lehet, minthogy hallgassunk és engedelmeskedjünk. Bírálgatásnak, okoskodásnak a Bibliával kapcsolatban nincs helye: vegyük úgy az írást, amint van és vessük alá magunkat minden feltétel nélkül. Mint ahogy a polgár engedelmeskedni tartozik a törvénynek, a katona meg a fellebbvaló parancsának, és ezt a parancsot végre is kell hajtania, ha mégoly esztelennek, ha mégoly végzetesnek tartja is, hasonlóképpen vak engedelmességgel tartozunk meghajolni a Biblia tekintélye előtt. Például „ha Mózes azt írja, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, fogadd el, hogy hat nap alatt történt. . . tégy ezáltal tisztességet Isten Szent Lelkének, ki bizonyára okosabb náladnál; mert a Szentlélek által hívatott el Mózes“.37 Mózes tetteit isteni tetteknek, szavait a Szentlélek szavainak kell tartanunk. Aki Mózest megveti, Istent veti meg. A prófétát prófétává, az apostolt apostollá a Lélek hívta el, tehát minden szavuk igaznak tartandó. Nincs egy felesleges szó, sem egy felesleges vonás a Bibliában. A Biblia úgy, amint van, Isten igéje. A mi fülünknek nagyon középkoriasan hangzik ez a tanítás, de mielőtt megítélnők, vegyük figyelembe, hogy milyen belátás alapján beszél így Luther. O látja azt, amit mi nem szoktunk meglátni, hogy t. i. az ember Istentől elszakadtan élő, és mindenkor bűnös, még ha hívő, akkor is bűnös! Ugyan, hogyan is tudna földi dolgokhoz tapadt, és önzése szolgálatában álló elméjével isteni dolgokat megítélni; isteni dolgokat, melyek az emberiektől merőben különböznek? Hogyan ítélhetném meg én Isten Kijelentését, kivált ha meggondolom, hogy voltaképpen nem is én szerzem meg magamnak, hanem az kerít engem hatalmába?! Beszélhetünk-é hát Isten kijelentéséről máskép, mint alázattal?! Ezért bármennyire idegenszerűen hangozzanak is Luther tanai, bármennyire tiltakozzák is ellene a mi modern emberünk, mégis és reánk nézve is ez jelzi az egyetlen járható útat az írás tulajdonképpeni megismeréséhez: a Lélek szerinti megértéshez. Most jutottunk el Luther Bibliára vonatkozó tanításának a fordulópontjára. Azzal ugyanis, ha előítélet nélkül, alázattal veszem kezembe az írást, még nem történt meg minden. Ezt a kritikátlan várakozást, belső csendet elvégre bárki magára erőltetheti. Az azonban nem elég, hogy zavartalanul csengjenek a fülembe az írás szavai; ezeknek a szavaknak nemcsak a fülbe, ha-« WA 24, 19. skv. lap. nem a szívbe is be kell jutniok. Ez pedig a Lélek csodálatos munkája révén történik meg az emberben, és ha megtörténik, belső bizonyosságot nyertem az előlegezett, bizonytalan értékű külső bizonyosság helyett. Ekkor már nem az ember állítja, hogy a Biblia Isten szava, hanem — azáltal, hogy maga isten mondja nekünk, azáltal, hogy ő maga szól benne hozzánk — az Ige mutatja meg Isten szavaként önmagát. — De ez a csoda, ez az igazi megértés nem történik meg a Biblia minden helyén, Hol itt, hol ott szólal meg a szavakban a szó, az íge. Ezért mondja Luther, hogy * kétféle szó van az írásban; az egyik nem szólít meg és nem illet engem, a másiktól viszont találva érzem magam“.38 De soha sem tudhatom előre, hogy holnap nem azon a szón át szól-é hozzám Isten, amely ma még semmit sem mondott nekem. Luther egyszer, meghitt baráti körben ilyenformán utalt erre a különös tapasztalatra: „Noha néhány éve már évente kétszer is átolvastam a Bibliát; és ha a Bibliát hatalmas nagy fának, és minden szavát egy-egy ágnak, vagy gallynak képzelném, akkor én valamennyi ágát és gallyacskáját megrázogattam, mivel vágyakoztam rá, hogy megtudjam, vájjon mi van rajta ... és mindenkor hullott le róla még egy pár friss érett gyümölcs“.* 19 Nem a mi írásmagyarázati ügyességünk, vagy éleselméjűségünk, hanem maga az írás a tanítómesterünk a szavakban a szó, az íge megtalálásánál. Az írás soksok szava egyetlen „szóra“: a testet öltött igére, a Krisztusra utal.20 Nemcsak az Újszövetség szavai, hanem az Ószövetségéi is. Amikor Ő megmutatja, kijelenti magát a Lélek által, és szavait hatóvá teszi, megelevenednek a holt betűk: megszólalnak, a kereső ember szívéhez szólnak, megragadnak, foglyul ejtenek. Ekkor lesz evangélium a Biblia; nem törvény, hanem evangélium. — Krisztus tehát a kulcs az írás megértéséhez.21 Úgyhogy azt is mondhatta Luther, hogy a Biblia annyiban Isten igéje, amennyiben Krisztusról szól. „Mindaz, ami nem Krisztust hirdeti, nem apostoli még akkor sem, ha Szent Péter, vagy Pál tanítása volna!“22 íme a megértés eme fokán már szabad volt Luther az írás betűjétől. Olyannyira szabad, hogy belső megértés alapján még kritizálni is merte. De a hitben megismert Krisztus volt a mérték, mellyel a Bibliát mérte, s nagyon jól tudta, hogy még egy ilyen tárgyilagos kritikánál is fontosabb dolog és nagyobb feladat az írás megértése.23 IV. Foglaljuk össze ezeket a tanításokat! A Biblia először idegenül, mintegy törvényként mutatkozik előttünk, és nekünk mégis meg kell hajolnunk alázatos bizalommal a Biblia szavainak tekintélye előtt. Meg kell hajolnunk, noha egyelőre még nem mint Isten igéjét értjük meg, hanem mint puszta emberi szó mutatkozik előttünk. „Még nem vagy alkalmas arra — írja Luther — hogy azt Isten igéjének tartsd ? Akkor is figyelmezz 78 WA 24, 12. lap. 19 WA Tischreden, 1877. sz. Az eredetiben az idézett rész így végződik: und allezeit noch ein Paar Aepfel oder Birnlin herunter geklopft. 20 Luther klasszikus formulázása szerint: scriptum sacra sui ipsius interpres. Lásd erre nézve Holl i. m. 559. lapját. si WA 24, 16. lap, 22 Lásd Luther Újtestamentumhoz írt előszavát (1521.) 23 Itt nem térhetünk ki annak a kimutatására, hogy Luther eme theologiai kritika gyakorlásánál hogyan használja fel a história-filológiai kritikát, s hogyan állította mindkettőt a megértés szolgálatába.
