Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-13 / 19. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 79. oldal. mai. Mivel a hitvallás! tevők túlnyomó része már gyermekségétől kezdve tagja az egyháznak (ha nem is hitvalló tagjia), még csak azt se mondhatjuk ki általánosságban, hogy az egyháztagságban erősít meg a hitvallástétel. Mint főbizonyítékot, ne felejtsük el a megerősítés szó használatával szemben ezt az Igét idézni: »Aki pedig minket veletek egybe Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az«. (II. Kor. 1:21.) S ha egyszer ennek az Igének alapján tagadjuk a »charisma confectum ex oleo olivarum« létjogosultságát, miért élünk még mindig a megerősítés szóval, amelynek tartalmát szerintünk szintén megüresíti ez az Ige? A konfirmáció, vagy u. n. hitben való megerősítés megjelölés helyett használjuk inkább a hitvallástétel sokkal kifejezőbb és helyesebb nevet. Kifejezőbb és helyesebb konfirmáció helyett hitvla‘11 ástételt mondani, mert ez a szó jobban fedi a mögötte álló valóságot: az egyház tagjainak megkeresztelt tagokból hitvalló tagokká válását és azt, hogy az egyház hitvallásához való ragaszkodásnak adják tanujelét, annak átvételéi fejezik ki ünnepélyesen a nagykorúság mértékére eljutott örökösök. Nem is szólunk arról, hogy a konfirmáltatás passzivitást jelent, elvégezhető akár kisgyermeken is} hitvallást azonban csak öntudatos lélek tehet* akinek van js hite, amit meg vall jen. Más országbeli reformátusok szóhasználata is ilyen értelemben tanúskodik. Ha valamikor a lényeget meg tudták reformálni, mi ne Tudnánk megváltoztatni egy helytelen nevet? Alsóörs. Fejes Sándor. A földnek porából és Istennek leikéből teremtett ember. A múlt évben jelent meg Bonhoeffer tollából a Genezis első három fejezetének a magyarázata »Teremtés és bűnbeesés címen (»Schöpfung und Fall« München* Kaiser-Verlag, 2.20 márka). E munka nem vallástörténeti, irodalmi-kritikai, vagy lélektani úton magyarázza a theologia ősproblémáit, hanem minden ilyen magyarázaton túl keresi az egyes versek theologiai jelentését, ideológiai exegezisét, s megkapó erővel tárja elénk a Biblia örök igazságait. íme, egy rövid részlet, magyar fordításban a teremtés történetének magyarázatából. * Isten az embert saját kezével alkotta. Ezzel a rövid mondattal két dolgot fejeztünk ki. Isten közelségének és távolságának kettős tényét. Kifejeztük egyfelől a Teremtőnek a teremtményhez való közvetlen közelségét: hogy ő valóban Az, aki engem, az embert, saját kezével formált, aki rólam is gondoskodik, engem is tervébe foglalt, elibém is célt tűz ki, s ezért közel van hozzám — másfelől pedig kifejeztük teremtői teljes hatalmát, feltétlen felsőbbségét, miinek következtében én is az Övé, az Ö teremtménye vagyok. Atyasága létem alapja s tiszteletem tárgya s atyai felségében ö a számomra el nem érhető, magassár gos Teremtő-Isten. Az az ember, akit Isten a maga képére és hasonlatosságára, azaz szabadságban teremtett a földből vétetett. Még Darwin és Feuerbach sem tudná ezt reálisabban kifejezni. Egy darab földből jött létre az ember. A földdel való szoros kapcsolata a lényegéhez tartozik. A föld az anyja, annak öléből származik. De természetesen az a föld, melyből vétetett, még nem a megátkozott, hanem a megáldott föld. Istennek a földje. Belőle van a teste. És ez a test lényéges része. Nem börtöne, nem burka, nem külseje, hanem ő maga. Az embernek nincs külön teste és nincs külön lelke, hanem ő maga test és lélek kimondhatatlan egysége. Az ember kezdetben valóban testével teljesen egy. Úgy, amint Krisztus is egészen egy a testével, úgy, amint az egyház Krisztus teste. Az első emberre még el lehetett volna mondani, hogy ha megszabadul testétől, megszabadul Isten, a Teremtő előtti létezésétől. Az emberélet komolysága tehát az anyafölddeil való összekötöttségben, a testként való létezésben rejlik. Létezése földi lét. Nem valami fölülről jövő kegyetlen sors vetette bele a földi világba és igázta le, hanem a földből, melyben eddig holtan szunnyadt, hívta elő a mindenható Isten szava. Egy darab föld volt, de Istentől emberi létre (hívott föld. »Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból és felragyog tenéked a Krisztus« (Ef. 5:14). így gondolta ezt Michelangelo is, midőn a Sixtusi kápolna hires mennyezet-freskóján Ádám teremtését megfestette. A csak nem rég teremtett földön pihen az imént formált Ádám. Oly erősen és oly bensőségesen össze van kötve a földdel, amelyen fekszik, hogy ő maga is, a maga szendergő létében, egy szerfölött különös, szerfölött csodálatos, de mégis csak egy darab föld. És éppen ebben a megáldott földnek, való teljes átadásban láttatja a művész az első ember legész dicsőségét. És ebben a földön pihenésében, ebben a mély teremtményi álmában megérinti Istennek ujja testileg és ezáltal az ember életet nyer, — ugyanaz a kéz ez, amelyik az embert alkotta és ez őt most, mintegy a távolból, szelíden megérinti és életre ébreszti. Nem fogja és nem tartja befogva többé Istennek keze az embert, hanem szabadon bocsátja és teremtői ereje a Teremtőnek teremtményéhez való gyöngéd szeretetévé válik. Isten kezének a ldábrázolása fezen a képen valóban több tudást sejtet meg a teremtés titkából, mint sok mélyértelmű spekuláció. Többet, — még ha nem is követi a művész teljesen az írás szavait. »És Isten lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. így lön az ember élő lélekké« — mondja az az Írás. Test és lélek itt most teljesen egymásba fclnódik. Isten a maga lelkét lehelli az ember testébe.1 És ez a lélek — élet, az embert megelevenítő élet. A többi élőlényeket szavával teremti Isten, de az embernek a saját életéből, a saját leikéből ad. Az ember, mint ember egyáltalán nem élhet isten nélkül. Mind a testből, mind a lélekből való kimeneküléssel, egyaránt együtt jár az emberi létnek a föladása, A test éppen úgy a lélek létformája, mint ahogy a lélek a test létformája. Mindez csak az emberről érvényes, mert csak az embernél van tudomásunk testről és létekről. Az emberi test abban különbözik minden nem-emberi testtől, hogy Isten lelkének létformája a földön s viszont minden más élettel megegyezik abban, hogy akár csak az, ez is a földből vétetett. Az emberi test igazán csak Isten lelke által él, éppen ez a lényege. Isten dicsőíttetik meg a testben, mégpedig éppen ebben az egészen sajátságos emberi testben és ez azt jelenti, hogy Isten igenli a Földet. És mert csakugyan igenli, ott, ahol a test a maga eredeti teremtett mivoltában megromlott s a bűn rontása folytán elpusztult, újra belépett a testbe — Jézus Krisztusban és aztán ott, ahol ez a test is szétszaggattatik, újra belép— a test és vér sákramentumában: az úr-
