Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-02-25 / 8. szám
30. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. delkezésére álló tudományos segédeszköz felhasználásával kutatta az írás egyetlen és igazi értelmét. Az egyigaz értelem kutatására a belső indíttatásokon kívül már a külső körülmények is eléggé kényszerítették, hiszen Rómával folytatott elszánt küzdelmében egyedül az írásra támaszkodhatott. De még ennél a tudományos felkészültségnél és lelkiismeretes alaposságnál is fontosabb reánk nézve az a másik tanulság, amelyet éppen az ő írásmagyarázatáből vonhatunk le, hogy t. i. nem lehet megérteni valamit hideg fejjel és hideg szívvel, hanem csakis a keresve-keresés forró szenvedelmében; főként pedig a Szentírást nem érthetjük meg máskép.11 Luthernek a Bibliához való viszonyából magyarázhatjuk meg legszerencsésebben Luther egész életművét. Ha például lapozgatjuk több, mint nyolcvan vaskos kötetnyi hagyatékát, a teméntelen sokféleségben meglep és csak ebből a viszonyból érthető meg az egység és az egycélúság. Müveinek szinte mindenik darabját — akár prédikáció, akár tudós értekezés, vitairat, levél, baráti beszélgetés, vagy bármi más — azért mondta el, vagy azért írta le, hogy tanításai bevezessenek a Bibliába, s aztán, küldetésük végeztével — amint ő maga őszintén kívánta — letűnjenek és feledésbe menjenek.12 Egész theologiája — mint minden igazi theologia — tulajdonképpen bibliamagyarázat. Ebben az összefüggésben külön is meg kell emlékeznünk bibliafordító munkáságáról, mely ismét csak a Bibliához való viszonyából magyarázható. Luther volt a németek Károli Gáspárja. Bibliafordításán, szinte azt mondhatnók, egy évezred dolgozott: előzőleg már egy évezreden át telítődött a német nyelv a keresztyénség szellemével, hogy alkalmas eszköz legyen Luther kezében a Biblia tartalmának kifejezésére, s az a fordító, aki „az Ige igazságát, erejét, vigaszát belső vívódásaiban és külső harcaiban naponta átélte“,13 olyan bibliafordítással ajándékozta meg nemzetét, melyről nem minden alap nélkül állítják, hogy a világ legjobb bibliafordítása.14 A munka minőségét itt most nem szemléltethetem, de arányairól, legalább is azok, akik már a héber- és görögnyelvű Bibliával foglalkoztak, fogalmat alkothatnak, ha meggondolják, hogy Luther az Újtestamentumot a görög eredetiből, rendkívüli erőfeszítéssel, három hónap alalt fordította le. A munka ismételt javítgatása, valamint az Ótestamentum fordítása azonban több, mint egy évtizeden át tartott. Volt rá eset — írja Luther — hogy négy héten át hasztalan keresett egyetlen alkalmas német szót valaminek a kifejezésére, máskor meg négy álló napi munkának az eredménye mindössze alig három sor lefordítása volt.15 így 'született meg a Luther-Biblia. Elmondhatjuk, hogy Luther a Biblia világában élt, és éppen a Biblia tartotta vissza ezt az esendő embert attól, hogy se szónoki siker, se népszerűség, se fejedelmek kegye el ne ragadja, és ne legyen se forradalmár, se politikus, se nemzeti hős, se valami új egyház alapítója, hanem légyen az, aminek rendeltetett: az egyház áldottkezü reformátora. Reformátori munkáját azzal 11 Holl Karl: Gesammelte Aufsätze zur Kirchengeschichte I. Luther. 5. Aufl. Tübingen, 1927, 556. lap. 12 Lásd Luther 1539-ből való ismert Elöljáró Beszédét. 13 Die Religion in Geschichte und Gegenwart, 2. Aufl. 1. köt. 1048. hasáb; Adolf Risch cikke. 14 Ma már a nyelvfejlődés és az íráskritika sok tekintetben túlhaladottá tette, de a maga idején bízvást meg lehetett volna kockáztatni ezt az értékelést, annak a figyelembevételével, hogy Luther nem akarta a szavakat szószerint fordítani, hanem az értelmet öntötte át mesteri módon a német nép gondolkozási formáiba. Lásd erre nézve E. Hirsch: Luthers deutsche Bibel, München 1928, 12. skv. lapjait. 15 WA 6, LXXV skv. lap. az egyre növekvő bizonyossággal végezte, hogy csakugyan az írás szerint reformál. Ugyanakkor azonban ezzel a belső bizonyossággal együtt növekedett benne egy mind nagyobb alázatosságra késztető érzés, az írással szemben való tehetetlenségének érzése,16 az hogy viszont ez a titokzatos könyv még sincs hatalmában ! Ennek a tehetetlenségnek a magyarázó oka, pedig nem Luther természetében, nem is a körülményekben, hanem magában az írásban rejlik. Dr. Török István> 16 Utóbbi megállapítás Schemmp nyomán; v. ö. i. m. 78. laPÍával- (Folyt, köv.) Környe-Bánhida. E két helység nevet, így összekapcsolva, még egyházi köreinkben sem sokan ismerik. Pedig e két községnév, így együtt, egy nagy kiterjedésű és lélekszámú református missziói szórványt jelent. Mi, akik itt élünk és dolgozunk, bízva a fejlődésben, a szétszórt csontok hússal és vérrel való megtelésében, előlegeztük a szórványnak az egyház nevet, jóllehet hivatalosan még nem az. Magában foglalja a környei leányegyházat, a bánhidai fiókegyházat és a környező falvakat és pusztákat, mint szórványokat. Lélekszáma a hivatalos statisztika szerint 1098. 120 mindennapi-, ismétlő-, iparostanonc iskolás gyermek van. Négy évi szervezetlenség után most szeretne ez a nagy, a csillagos torony árnyékából elvándorolt, a testvéri közösségből kiszakadt, nem „nép“ néppé, nem „egyház“ egyházzá lenni. Ez alapon is előlegezzük neki az egyház nevet. De más, történelmi alapon is megérdemli ezt, hiszen nem is új egyházról van itt szó, hanem két, a reformáció korában alakult, de az élet iskolájában elbukott egyház újjászületéséről. Sajnos, sok egyházunk múltjára vonatkozó Írott emlékünk vagy a küzdelmes, próbáltatásokkal teljes, zivataros időkben pusztult el, vagy pedig később, e történelmi dokumentumokat, értékelni nem tudás, a közönyösség és érzéketlenség engedte a megmaradtakat parochiák és templomok padlásán elhányódni, megsemmisülni s így sok, az alapvetés korában alakult egyházunk múltjáról csak az itt-ott szegényesen felbukkanó adatokból tudunk olyan-amilyen képet rajzolni. A régi környei egyház emlékei: az 1678 szeptember 9-én szerzett urvacsorai kenyérosztó tányér és az 1682-ből való kehely. Ma is használatban vannak. Mindkét kegyszeren rajta van, hogy az a környei egyház tulajdona. Tehát megbízható emléktárgyakra támaszkodva állíthatjuk, hogy a környei egyház a magyarországi reformáció kezdetén alakult, sőt, úgy gondolom, hogy nem tévedek, amikor azt állítom, hogy az alapvetés korában létesült, mert hisz az ellenreformáció kora 1600—1700-ig, amely időszakból a kegyszerek származnak, nem volt alkalmas új egyházak szervezésére s így joggal feltehető, hogy a környei egyház is 1600 előtt keletkezett. Az 1738 január 6-iki canonica visitáció jegyzőkönyve szerint ekkor még virágzó és életképes gyülekezet van itt. Komáromi Pál győri lelkész, a tatai egyházmegye seniora feljegyzése szerint Naszályi András tanító és Váradi Dávid oskolamester munkálkodnak a gyülekezetben. A következő száz esztendőről nem találtam feljegyzést. 1837-ig Miskoltci Ferenc a tanító. Idejövetelének idejét nem jegyezte fel. Utána közvetlenül Hevessy Ferenc preoráns tanító jön. 1862-től Győry Miklós levita, 1881 okt. 2-án Miskolczi Pál szintén levita. Az utolsó tanító, Tatay Tivadar, 1883 június 22-én megy el. Ekkor kezd rohamosan
