Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-12-23 / 51. szám

222. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. a legkimerítőbben, széleskörű kutatások alapján, friss szempontokból és sok érdekes eredményre jutva dolgozta fel. Teljesen eredeti Tóth műveinek a kül­földi forrásokkal való összevetése, a kéziratos pré­dikációk feldolgozása. Az életrajzi vázlat igen pompás összefoglalás. Tóth Ferenc gyakorlati theologiai méltatását úgy végzi, hogy nemcsak mindent beleállít a tárgyalt korba, de a mai kor szemüvegével is megbirálja. Mindenütt érdekes és tanulságos. A tanulmány egyik örvendetes megállapítása, hogy Tóth Ferenc Car a pastor alisa a külföldi iroda­lom mértékével mérve is, jelentős mű, mely a tudo­mány történetében határkőnek tekinthető. Szerzőtől még sokat várunk. Két, Hollandiában tanult lelkészünk, Bakos La­jos és Fejes Sándor a gyakorlati lelkipásztori mun­kára szövetkezett és a balatonarácsi gyülekezetben az urvacsoraosztást megelőző héten minden este pré­­dikációs istentiszteletet tartott, fűivel ez az előkészü­let áldott hatásúnak bizonyult úgy a lelkipásztorokra, mint a gyülekezeti tagokra, egy évvel később ismét együtt szolgáltak egy bűnbánati héten közösen ké­szített terv szerint. A jó barátok Isten szolgálatában edzik meg barátságukat és segítenek egymásnak a munka terhének hordozásában. A Jer, lássak az Úr keresztjét kötet (Balaton­­füred, 1934, 8-r. 82 1.) két hétre tartalmaz bűnbánati imádságokat és elmélkedéseket. Úgy az imádságok, mint az elmélkedések erőteljes, határozott református szellemet lehelnek. Szerzők mondanivalójukat mindig világosan fogalmazzák, a használt képek találók és megkapok. Hogy falusi gyülekezetek sok áldást nyerhetnek e beszédekből, afelől már több oldalról hallottunk bizonyságtételt. Hézagpótló könyv, mert az úrvacsorával való élésre nagyon szükséges a gyülekezeti tagokat elő­készíteni. Megrendelhető az Egyházkerületi Iratterjesz­­tésnél. CB®»®®®®®®«®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® ® 69 I VEGYESEK § @®®®®®@@®®®®®®®®@®®®®®®®®®@®®@®®®®®®®@@ Lapunk T. olvasóinak és munkatársainak áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Dr. Antal Géza püspök úrról meleg ünnep­léssel emlékezett meg Veszprém vármegye közgyű­lése december 19-én. Dr. Kenessey Pongrác főispán lelkes beszédben méltatta Püspök úr tíz éves püspöki működését és fejezte ki a megye jókivánatait. Az in­dítványt a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fo­gadta el. — Halálozás. Mély részvéttel értesültünk, hogy egyházkerületünknek évtizedeken át egyik vezéregyé­nisége, id. Szűcs Dezső nyug. ref. lelkész, a mező­földi egyházmegye volt tényleges és örökös tisztelet­beli esperese, több egyházmegyei és egyházkerületi tisztség évek során át buzgó hordozója, a III. oszt. magyar érdemkereszt tulajdonosa, folyó hó 15-én, élete 84-ik, boldog házassága 55. évében Csajágon csendesen elhunyt. Temetése 18-án folyt le nagy rész­vét mellett. A templomban Medgyasszay Vince es­peres, egyházkerületi főjegyző, m. kir. kormányfő­tanácsos, a sírnál Bakó Lajos balatonfőkajári lelki­pásztor, Pöör József csajági helyettes lelkész hir­dették a feltámadás vigasztaló igéit, a gyülekezet ne­vében pedig Gueth Gyula kántortanító búcsúzott a szeretett lelkipásztortól. Az elhunytban Szűcs Dezső, kollégiumunk tanára, v. nemzetgyűlési képviselő édes­­apját gyászolja. Az igazak emlékezete áldott! — Lelkészbeiktatás. A szombathelyi ref. gyüle­kezet első lelkipásztorának, Bódás Jánosnak ünnepé­lyes beiktatása december 9-én volt. Isten gazdag ál­dása legyen az új lelkipásztoron és gyülekezetén. — Kinevezés. Főt. dr. Antal Géza püspök úr a szombathelyi ref. hitoktató-lelkészi állásra 1935 ja­nuár 1-i hatállyal Barsi Miklós körmendi s. lelkészt nevezte ki. — Üj segédlelkészek. A hajmáskéri ref. egy­házba h. lelkészi minőségben dr. Antal Géza püspök úr Antal Gábor okleveles lelkészt, a körmendi egy­házba Papp István oki. s. lelkészt rendelte ki, min­­deniket 1935 január 1-i hatállyal. — Adomány. Welti Henriimé svájci úrhölgy a főiskolai könyvtárnak értékes német theologiai mun­kát és tudományos folyóiratot küldött karácsonyi aján­dékul. A nemeslelkű ajándékért fogadja e helyen is a Főiskola hálás köszönetét. — Lelkészköri értekezlet Lajoskomáromban. A mezőföldi egyházmegye V. sz. lelkészi kisköre nov. 28-án tartotta őszi rendes értekezletét Lajoskomárom­ban, az összes kebelbeli lelkészek részvételével. Meg­jelent az értekezleten Medgyasszay Vince esperes, egyházker. főjegyző is, mint vendég. Értekezlet a téli belmissziói teendőket beszélte meg, majd foglal­kozott a kisköri ifjúsági konferencia és presbiteri gyűlés kérdésével. Előbbiben úgy döntött, hogy mivel formálisan megalakított ifj. egyesület még nincs egyik gyülekezetben sem, ezidő szerint konferenciát még nem tarthat a kör, de a tél folyamán ott, ahol alka­lom és lehetőség kínálkozik az ifjúság ily módon való összetartására, minden lehetőt megtesz református if­­jaink érdekében. Presbiteri koferenciát a kiskör Enyingen rendez február hó első felében. A konfe­rencia programmját illetően az az egyöntetű nézet jutott kifejezésre, hogy az ne merüljön ki a presbi­terek számára bármilyen szépen is kidolgozott beszé­dek tartásában, hanem egy rövid áhítat után adassék alkalom presbitereinknek az egyházi élet kérdései­hez való hozzászólásra, esetleg egyszerű előadásra, főleg pedig eszmecserére. Ebédre helyi lelkipásztor látta vendégül a vidéki megjelenteket. Délután a vendég lelkipásztorok és tanítók közreműködésével a kiskör szépen sikerült vallásos délutánt rendezett a helyi gyülekezet számára a zsúfolásig megtelt temp­lomiban a következő műsorral: Közének. Imádkozott Dávid Lajos siómarosi lelkész. Bibliát magyarázott Pécsvárady Béla kisköri elnök, mezőkomáromi lelki­­pásztor. Ä nyilvános istentisztelet és templomláto­gatás szükségességéről Mészáros János balatonsza­­badi lelkipásztor tartott szemléltető előadást. Bakó Béla szabadhidvégi lelkész verseiből adott elő. Érdeklődéssel kísérte a gyülekezet mindvégig Monori Kovács Ferenc enyingi lelkipásztor Ünnepeink és az Úrvacsora c. előadását. Balatonfüredi Vargha Jenő enyingi igazgatótanító saját költeményeiből adott elő mély átérzéssel. Ugyancsak ő látta el a kántori teen­dőket. Eötvös Sándor mezőszentgyörgyi lelkipásztor buzdította a híveket a szeretetmunkák gyakorlására s hívta fel a figyelmet a közeli napokban eszközlendő szeretetszövetségi gyűjtési akcióra. Ifj. Csúzy Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents