Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-12-16 / 50. szám

216. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. tói, különösen abban az irányban, hogy a néhány iskolásból s egy-egy presbiterből álló mozgó gyüle­kezete előtt mindig több és több ház ajtaja nyíljék meg, hogy ott felújuljon s otthont találjon a házi istentisztelet. — Krisztus és a világ baráti egysége volt a címe annak a pályázatnak, melyet egy amerikai hölgy adományából kitűzött a Gyakorlati Keresztvénség Egyetemes Tanácsával együtt dolgozó ifjúsági bi­zottság. A pályázaton csak azok az európai ifjak ve­hettek részt, akik 1914 április 30 és 1920 május 1 között születtek. A többszáz pályázat közül Nádascly Gábor, theologiánk II. éves növendéke díszoklevelet és érmet nyert. — Prosch Károly KIÉ világszövetségi titkár ma­gyarországi kőrútján f. hó 13—14-én Pápán járt, ahol 13-án d. e. előadást tartott a KIÉ munkásképző konferencián, este pedig a vallásos estélyen beszélt. 14-én külön a theologusokhoz és külön a felsőbb osztályú protestáns gimnazistákhoz szólt, mindenkor nagy érdeklődés mellett. A tolmácsolás munkáját Pógyor István KIÉ nemzeti titkár, dr. Szabadi Béla, Tóth Sándor és dr. Török István kollégiumi tanárok végezték. 13-án este a KIE-vezetőség vacsorát rende­zett Prosch úr tiszteletére. 14-én d. e. főtiszt, dr. Antal Géza püspök úr, a KIE-ügy melegszívű barátja fogadta Prosch urat, aki Pógyor nemzeti titkár kísére­tében tette tiszteletét. — A decemberi javító- és pótérettségi vizsgálat pápai gimnáziumunkban dec. 12-én volt. A vizsgán főt. dr. Antal Géza püspök úr elnökölt és a'vallás- és közoktatásügyi minisztert dr. Zehery Lajos min. osztálytanácsos képviselte. — Segédlelkész áthelyezés. Pöőr József eddigi dudari h.-le.lkészt felettes hatósága december 1-re Dudarról Csajágra rendelte s.-lelkésznek. — Ajándékbibliák kérelmezése. Szegénysorsú vasárnapi bibliai iskolások számára ajándékbibliákért újra lehet folyamodni az egyetemes konvent elnöksé­géhez az 1930—31. évi Belmissziói Útmutató 10—11. lapjain közölt utasítás szerint az illetékes esperes útján és ajánlásával. A kérvények beadási határideje december 15. Ugyancsak lehet kérni részletes elszá­molás kíséretében vasárnapi bibliai iskolai tanfolya­mok költséghiányának fedezését is 20 P határáig. E helyen ajánljuk lelkésztársaink szives figyelmébe azt is, hogy a fenti ügyekben kérvényeiket ne Enyedy Andor konventi missziói előadóhoz, hanem a konventi elnökséghez küldjék Budapestre. — A vásárhelyi kiskör őszi konferenciáját nov. 13-án tartotta Iszkaszentgyörgyön. A konferencia csendes órával kezdődött, mit Kovács Lajos egyház­­megyei főjegyző tartott. Csendes óra után Józv János vasárnapiiskolai tanítást végzett a III—VI. osztályú tanulókkal. Ezt követte az ünnepélyes istentisztelet, melyen az Igét Kutassy Dezső mohai lelkész hirdette. Istentisztelet végeztével szavalat, énekkari szám s végül Kántor Gyula a református öntudatról, a refor­mátus sajtótermékek támogatásáról tartott előadást. Tavaszi konferenciánkat, ha az Úr akarja, Csórón tartjuk. — A Magyar Kálvin Szövetség választmánya december hó 18-án, kedden d. u. 6 órakor a duna­­melléki ref. egyházkerület püspöki tanácstermében (IX., Ráday-utca 28., I. em.) dr. Ravasz László püspök, lelkészelnök és Bernát István világi elnök elnöklete alatt ülést tart a következő tárgysorozat­tal: 1. Lelkészi elnöki megnyitó. 2. Világi elnök szem­léje. 3. Igazgató jelentése. T. A női lélek válsága. 5. A hevesi s. jegyzők elnyomása. 6. Világi jegyző ismertetése a házi balesetekről. 7. A tiszazugi bűn­tények. 8. A három szakaszos indítványra beérkezett vélemények. 9. Esetleges indítványok. — Ekecsen november 1—2-án 30 lelkész és ta­nító részvételével vasárnapi iskolai tanfolyamot tar­tottak. — Nem adhat 16 éven felüli fiának értékesebb, fontosabb ajándékot, mintha megveszi neki dr. vitéz Csia Sándor, a bíráló lapok által egyhangúlag kivá­lónak elismert könyvét: A nemi kérdés ' orvosi és bibliai szempontból. A könyv éppen a szükséges rész­letességgel foglalkozik a kérdés minden oldalával s mélységes erkölcsi komolyságánál, gazdag tudomá­nyos anyagánál fogva egyaránt alkalmas arra, hogy az ifjúságot az élet nagy veszedelmeitől megóvja s a boldog házasság révébe elvezesse. Aki nem törődik gyermekei egészségével és boldogságával, az súlyo­san vétkezik Isten ellen és ellenük. A könyv megren­delhető az Egyházkerületi Iratterjesztésben is.'‘Ára szép karton kötésben 3 P, postaköltség 20 fillér. a •»♦«•••••••• g ftg i=|i HIVATALOS RÉSZ lj==S A veszprémi ref- egyházmegye esperesétől. 1416/1934. szám. Felhívások. Az Országos Református Lelkészi Nyugdíjinté­zeti Ügyrend 34. és 151. §-a értelmében felhívom a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy családjuk­ban 1934. évi január 1-től december 31-ig előfordult születési, házasságkötési és halálesetek, valamint az egyházközségük területén lakó nyugdíjas lelkipász­torok, évjáradékos lelkészözvegyek, neveltetési vagy gyámolítási segélyben részesülő árvák halálát a vo­natkozó egyházi anyakönyvi kivonat csatolásával 1935. évi január 5-ig hozzám okvetlen bejelenteni méltóztassanak. Az anyakönyvi kivonatok »Hivatalos használatra nyugdíjintézeti ügyben bélyegmentes« jelzéssel látandók el. Az egyházközségük területén lakó, de más egyházmegye kötelékébe tartozó nyug­díjas lelkipásztorok, özvegyek, árvák elhalálozása azonban illettékes esperesükhöz jelentendő a fent jel­zett módon. Ha nincs jelenteni való, mert semmi vál­tozás sem történt, ezen körülményt jelenteni nem kell. Alsóörs, 1934 december 13-án. 1395/1934. szám. Az Igazság és Élet című, 1935 január elsejével meginduló lelkipásztori és nevelői folyóirat előfize­tési gyüjtőivét 1082/1934. szám alatt folyó évi ok­tóber 15-én bocsátottam egyházmegyénkben körútra. Felhívom a Nagytiszteletű Lelkész Urakat, hogy a gyüjtőivét a legsürgősebben továbbítsák, hogy azt újra visszakapva, rendeltetési helyére juttathassam. Alsóörs, 1934 december 13-án. Szűcs József esperes. Pápa, 1934. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents