Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-28 / 4. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 15. oldal. gondolatnak költői átültetése az, amit Tisza Domokosnak írt: „Áldjad Istent, hanem óvakodj amivel Ő álda meg — saját érdemül róni fel.“ Az öngyilkos Czakó temetésére írt versie kész halotti beszéd. Alapigéje: »az dobja rá az első követ, aki nem bűnös«. Tetemrehívása ez a világi érdekekinek. A nagy lélek Javító szándékának keserű gúnyjával nullifikálja a kislelküség, a rang, az anyagiasság, jellemgyengeség hitvány, lélekölő mételyét — zokogva szent haragját az elkeseredésig, kilobbantva érzéseit a gúnyos refrainben: »Nagy lélek, eredj, dobd a sírra kövedet!« — Arany tiszta lelke az örökélet hitének szemével nézte a múlandóságot. A lélek halhatatlansága jelentett számára megnyugvást az élet Zaklatásai között. Mintha Pál szavait ismételné, hogy »kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni«, mikor szinte lihegve mondja: „Pihenni már Nem, nem lehet: Vész és vihar hajt engemet, Alattam a föld nem szilárd, Fejem fölött kétélű bárd . . . Tovább, továbbb! Erre tanítja fiát: „Remélj, remélj egy jobb hazát S benne az erény diadalát.“ Leánya halálán is ezzel a hittel vigasztalja magát: „Egy volt közös, szent vigaszunk: A lélek él: találkozunk!" Nem a tudós eszével, de a hívő hitével vallja: „Nem addig tart az elet Míg alant a testben jársz, Hanem ... az üdvözültek helyén, Mint reméli a keresztyén Lesz dicsőbb folytatása Én azt meg nem tagadom.“ Míg Arany lírai lantján a saját lelkének érzései találnak hangot, epikájában, mint kiváló lélekelemző és lélekbúvár, mások lelkének tükörképét adja. Kritikusai mondják, hogy nagyobb az epikában, mint a lírában. Ha tudjuk, hogy a szalontai kunyhóban a szintén epikai jellegű Mózes és a Királyok könyvén kezdte az autodidaxist, akkor nem nehéz e nagyságot biblikusságára visszavezetni. De ha nem lepne is ez az ismeret, maga a tartalom erős kezese biblikusságának. Ebben az epikai karöltve jár az ethikai vonással, átszőve a költő legfőbb jó iránti érzésével. Nincs benne morális folt, nincs, ami jó őrzésiünket sértené, mert minden vonatkozásában erkölcsös. A jó és rossz, a bűn és a büntetés művészi érzékkel megelevenített jellemekben úgy küzdenek egymással, hogy a küzder lem rajzából mindig kisugárzik az erkölcsi igazlsiág. Közben nevelő hatása abban nyilatkozik, hogy a jót tovább viszi az erény útján, míg a bűn áldozatává lett tékozló fiakat visszafordítja az atyai hajlék felé. Erkölcsi érzésének visszaadásában balladái remekművek. A tizparancsolat egy-egy parancsa megsértőjének küzdelmét úgy vezeti velőket rázó erővel, mintha a Sinai-hegy mennydörgésének és villámlásának félemlítését éreznénk; majd mint békéltető szivárvány tűnik fel a képzelet egén az erkölcsi elégtétel: a bűnös büntetése. A »ne ölj« parancsát megsízégő, férjgyilkos »Ágnes asszony«-ban az önvád őrületig fokozódik, s míg a bűnös imafoszlányokat mormol bírái előtt magán kívül, az olvasó érzi, hogy a földi igazságsfzo 1 gál tatá spak vége, itt az Isten büntetett. A hetedik napot mejg- Igyalázó »Ünneprontók« azzal bűnhődnek, hogy a fékevesztett szenvedély halálra táncoltatja őket. A »ne paráználkodj« törvényét semmibevevő szívtelen anya, ki halálra kínozza árVa fiát a szellemjárás babonás hitének lesz büntetett tárgya. A »ne lopj« erkölcsi töményét tisztázó »Első lopás1« egymás mellé sorakoztatott lelki folyamatok rajza. A megfogant, bűnt-szülő kívánság mellett ott van a lelkiismeretfurdalás. Majd! a töredelmes szív bűnbánó szavai eképen: „. . . .„ha gonoszul tettem, igazán megbántam, A megtérő juhot befogadja nyája." Az üdv útján így jön a következő állomás, az egyensúlyát visszanyert lélek megszentelődése: „Felemeli lelkét egy magasztos ének, Mellyel birodalmát táplálja, éleszti, Könyörög, s hálát ad a jó Istenének.“ A »ne tégy hamis tanúbizonyságot« parancsát kijátszó »Hamis tanút« kiveti a föld, mementóul minden idők hamis esküvőinek. Tanulságát a költő ezekbe a szavakba sűríti: 1 „Halkan imádkozva evezzetek itt el, S ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel." Míg a való életben a sors igazságtalanságai nyomán a fölzaklatott lélek indulatos keserűsége jajongi — sokszor vigasz nélkül, addig Arany epikai világában az élet bántó történései mögött feltűnik az erkölcsi igazság ereje és ezzel tanít »tűrni és remélni«. Együtt érez a jókkal, a méltatlanul szenvedőkkel, szembefordul a bűnösökkel, könyörületes, mint keresztyén — a bűneit megbánóVal. Minden történetéből megértjük, hogy nem lehet büntetlenül megsérteni Istennek törvényét. A ma tragikus embere felé biztató szó hangzik Aranytól, az, hogy van az emberinél nagyobb, értékesebb, amin nem vesz erőt a gonoszság: »az Ige, az eszme«. Érette, a lánglelkü apostolért, a halhatatlan ig!ehErdető költőért, iskoláink verssíel hitoktatójáért, az Istent áldjuk, hogy nekünk adta! (Vége.) t KÖNYVISMERTETÉS ^ .......-..................................... ........................ Bereczky Albert: Négy reformációi beszéd. (Föloldozás, közbenjárók, Mária, üdvözít-e az egyház?) A Református Igehirdetőből. Ára 20 fillértől fölfelé tetszés szerinti adomány. Teljes jövedelme a budapesti külső lipót-teréz városi református templomalapé. Kapható: Ref. lelkészt hivatalnál, Budapest, V., Tutaj-utca 15. Őszinte keresés, alázatos feltárás — minden szóvirág nélkül: ez igehirdető programmja Bereczkynek, s ez maga Bereczky. „Nem a gondolat mélységének: — a gondolat világosságának és aktivitásának embere.“ Élesen lát, s harcosa a gondolatának. S nem a toll embere: — a szóé. Bereczkyt hallani kell. Minden megnyilatkozása világos, áttetsző, logikusan felépített, s ami magával ragad, mély meggyőződése és tökéletes egysége az ügygyei, — ez az, amit Bereczkyből az írott szó csak kottaként kisér, amiből a kiáradó lélek zenéjét csak a figyelő fül tudja kiérezni. De ha van füled a magasabb világ zenéje iránt, a mindinkább érző és kiteljesedő Bereczky felejthetetlen utakon tud magával hordozni. Olyan a lelke alapvázában, mint két nagy mestere: Kálvin és Robertson. Kétségkívül ebben a füzetében is ott áll a két gondolatóriás lábainál. Talán nem is így kellene mondani, hanem — nagy tanítómesterével, Robertsonnal — Kálvin lábainál. Kálvin még mindig olyan hókoronás csúcs, akiből — Isten lelke mélyéből kiindulóan — élővizek patakjai áradnak ma is, s
