Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-09-09 / 36. szám

150. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. radt a jövő iskolai évre is. A gimnáziumi internátusba 7.2 tanulót vettek fel. Az évi díj itt 160 P volt, de sokan kaptak — 1520 P-re rugó — kedvezményt. ®S®@®®®@®®@®®®®@®®®®®@®®®@®®®®®@@®@®®@® I VEGYESEK I ©®®®®®@@®®©@®®®!3®®©®®@®®®®®®®©®®®©®®®@@ — Bizottsági ülés. Az új Egyházi Törvényben megkívánt egyházkerületi szabályrendeletek Tervezetét f. hó 3-án vizsgálta át dr. Antal Géza püspök úr el­nöklete alatt az e célra összehívott bizottság, mely­nek tagjai voltak: Jakab Áron esperes, Lóké Károly esperes, felsőházi tag, Medgyasszay Vince esperes, egyházkerületi főjegyző, m. kir. kormányfőtanácsos, dr. Molnár Imre egyházkerületi ügyész, Vargha Kál­mán egyházkerületi aljegyző, főiskolai gondnok. A bi­zottság kora reggeltől késő estig az összes terve­zeteket letárgyalta s a végleges szöveget az egyház­kerületi közgyűlés elé megállapította. — Új lelkész. A dudari ref. gyülekezet egyhangú meghívással Acsay József csajági h.-lelkészt válasz­totta meg lelkésznek, isten gazdag áldását kérjük úgy az egyhangúlag választó gyülekezetre, mint az új lel­készre. — Tanítóválasztás. A pankaszi ref. gyülekezet Markó Dezső old. kántortanítót választotta meg pre­­oranstanítónak. — Segédlelkészek elhelyezése. Halka Sándor belsősomogyi esperes a basali leányegyházba Tóth Mihályt, Jakab Áron esperes a nórápi leányegyházba Mihályka Lajost rendelte segédlelkésztanítóul. — Lelkészképesstő vizsgák. Egyházkerületünk lelkészképesítő bizottsága előtt f. hó 3-tól 7-ig folytak az első és második lelkészképesítő vizsgák. A vizsgán dr. Antal Géza püspök úr elnökölt, résztvettek rajta Medgyasszay Vince esperes, egyházkerületi főjegyző, m. kir. kormányfőtanácsos, Fiilöp József esperes, m. kir. kormányfőtanácsos, Vargha Kálmán főiskolai gondnok, dr. Molnár Imre egyházkerületi ügyész, dr. Molnár Bálint ügyvéd bizottsági tagok, valamint a theologiai tanárok. A második lelkészképesítő vizs­gára 11-en jelentkeztek, közülük jeles lelkészi okleve­let kapott: Antal Gábor, Csizmadia Károly, Jindra József, Kovács L. Szilárd, Somogyi István; jót: Csóka Gyula, Lőrincze Géza, Rácz Béla, Szabó Dezső; elégségest: Mihályka János. Egy tárgyból javító vizsgá­latra utasíttatott egy jelölt. Az első lelkészképesítő vizsga eredményét lapunk következő számában közöljük; — A francia reformátusok 1935-ben nagy­szabású ünnepségeket rendeznek abból az alkalomból, hogy Kálvin 1535 augusztusban irta meg Institutioja előszavát, melyben e főművét I. Ferenc francia király­nak ajánlotta. Ebből az alkalomból a világ legnagyobb könyvtára, a párisi Nemzeti Könyvtár március közepétől április közepéig kiállítást rendez Kálvin és a francia reformáció címen. A Nemzeti Könyvtárt e munkájában teljes erővel támogatja a Francia Protestáns Történelmi Társulat, melynek múzeuma és könyvtára egyike a hasoncélú gyűjtemények legteljesebbikének. Az előkészítő­bizottság elnöke Lefranc Abel, az Institut tagja, a College de France tanára, főtitkárai Cordey j. a Nemzeti Könyvtár őre és Pannier J. ref. lelkész, akit nálunk is sokan ismernek, a Francia Protestáns Történelmi Társa­ság fáradhatatlan titkára. A kiállításon kivül kongresszus is lesz, melyen francia és külföldi irók és tudósok fognak előadásokat tartani Kálvinról és a kálvini irányú reformációról, a hangversenyen XVI. századi művészek darabjait mutatják be. — A gyermelyi református egyház szeptember 9-én szenteli fel megújított templomát Isten dicsősé­gére. Az ünnepség sorrendje: 1. Gyülekezés a harma­dik harangszó alatt az új iskola udvarán, ahonnét ket­tős sorokban vonulnak a templomhoz a megállapított sorrendben. (A rendfenntartó presbitereknek mindenki engedelmeskodni tartozik.) 2. A templom előtt ének: XC. zs. 1. v. Végh Sámuel gondnok átadja a templom­kulcsokat esperes úrnak, aki beszédet mondva, meg­nyitja a templomot. 3. Bent a templomban, mig min­denki elfoglalja helyét, gyülekező ének: CXXII. zs. 1. vers. — A templomban ki van jelölve mindenkinek a helye, amit a rendező presbiterek is megmutatnak. Mindenki köteles a kijelölt helyre ülni, ami kora sze­rint megilleti őt. 4. Felálló ének: 7. dicséret 1. vers. 5. Derekas ének: 231. dicséret 1. és 3. verse. 6. Bib­liát olvas és felszentelő imát mond: Lőke Károly es­peres, felsőházi tag. 7. Közének: 7. dicséret 6. vers. 8. Ünnepi beszédet mond: Győry Elemér győri lel­kész. 9. Karéneket ad elő a gyermelyi ref. énekkar. 10. Közének: 231. dicséret 4. és 6. verse. — Közének alatt a másvallásúak és az Úrvacsorával élni nem aka­rók eltávoznak. 11. Űjkenyéri úrvacsorái beszédet mond: Süvegh István kocsi lelkész. — Űrvacsora alatti ének: 206. dics. — Űrvacsora utáni ének: 210. dicséret. — Kérelem. A szigetvárvidéki lelkészkor tagjait felkérem, hogy a szept. 11-iki értekezletre a »tiiva­­talos Közlöny« f. évi 16-ik számát magukkal hozzák a 7210/1934. M. E. sz. rendelet megbeszélése végett. Szabó Béla lelkészköri elnök. •••«•••••••• ••«»•••••••« | i=ji HIVATALOS RÉSZ i|=i A dunántúli református püspöki hivatalától. 2078/1934. szám. Értesítés. Több oldalról jött hozzám megkeresés a tanítói fizetéseknek az Illetményhivatal útján leendő kifize­tése tárgyában. A tárgyat fontosságánál fogva az egy­házkerületi közgyűlés tárgysorozatába felvettem s mi­vel ezzel semmi érdek kockáztatva nincs, csak azt kérhetem, hogy az érdeklődők várják meg az egyház­kerületi közgyűlés határozatát s ahhoz képest tegyék meg azután a további esetleges lépéseket. Pápa, 1934. évi szeptember hó 6-án. Dr. Antal Géza püspök. A csurgóvidéki lelkészi kör elnökétől, 29/1934. szám. Meghívó. A csurgóvidéki lelkészi kör tagjait folyó hó lS-án (kedd) Somogyszobon az iskolateremben tartandó ér­tekezletre szeretettel meghívom. 1. Áhítat a templomban. Beck Gergely. 2. Körzeti ifjúsági konferencia előkészítése. Far­kas Sándor. 3. Körzeti presbiteri konferencia előkészítése. Né­meth Károly. [ Igazolatlanul elmaradók egyházmegyei határozat alapján a missziói alap javára birságoltatnak. Görgeteg, 1934 szept. 5. Kovács Károly ért. elnök. Pápa, 1934. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents