Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-09 / 36. szám
148. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. len s ez akadályozza a szombathelyi egyházat a maga jogosan remélt fejlődésében. Egyházi életünk élénkítésére jelentékeny mérvben hozzájárultak azok a konferenciák, amelyeket a múlt évben az egyházkerület különböző részeiben tartottak részint presbitereink, részint ifjaink. A presbiteri konferenciák kétségkívül emelik presbitereinknek felelősségérzetét s különösen most új egyházi törvényeink életbe léptetése alkalmából nagyon jó alkalmat szolgáltattak arra, hogy egyházi törvényünknek a presbiterekre vonatkozó részét közelebbről megismerhessék. Az ifjúsági konferenciák szorosabbra fűzték azt a kapcsolatot, mely a serdülő ifjúság és az egyház között többé-kevésbbé meglazult és amelynek szorosabbá fűzése csak előnyére válhatik úgy az ifjúságnak, mint az egyház életének. Egyházi életünk terén az ez évben életbe léptetett zsinati új törvények vannak hivatva új lendületet létrehozni. Tárgysorozatunk rendjén foglalkozni fog kerületi közgyűlésünk azokkal a szabályrendeletekkel, amelyeket az egyházi törvény utasítása értelmében az életbeléptetés szempontjából el kellett készítenünk s amelyeket egyházkerületünk közgyűlése most lesz hivatva elfogadni. Ezek a szabályrendeletek a mi különleges viszonyainkra alkalmazva arra szolgálnak, hogy az új törvényeknek az életbe átvitele minden zökkenés nélkül megtörténhessék. Reméljük, hogy ezt a célt el is érik s az egyházkerületi közgyűlés bölcsesége megtalálja azt az utat, amely kerületünket s ebben egyházainkat az óhajtott célhoz vezeti. Hiányos volna ismertetésünk az egyházi életről, ha meg nem emlékeznénk néhány olyan mozzanatról, amely örvendetes jele annak, hogy hazafias és vallásos törekvéseink a világi hatóság részéről is megfelelő elismerésben részesülnek. Természetes, hogy első sorban magunk vagyunk hivatva leróni az elismerés adóját azokkal szemben, akik az egyházi élet terén vezető szerepet visznek s ezek sorában elsőül említjük meg a belsősomogyi egyházmegye nagyérdemű gondnokát, Huszár Aladár felsőházi tagot, aki immár két évtized óta nagy körültekintéssel, de egyúttal eréllyel vezeti legnagyobb egyházmegyénk, a belsősomogyi egyházmegye ügyeit. Égész egyházkerületünk elismeréssel van ez iránt a munkásság iránt s bizonyára élénken osztozik a felett érzett örömünkben, hogy az isteni gondviselés teljes testi és szellemi erőivel megtartotta őt s osztozik egyúttal abban az óhajtásban is, hogy Huszár Aladár továbbra is lankadatlan odaadással és buzgósággal dolgozzék egyházi életünk terén. Kitüntetésben részesültek egyházi életünk munkásai közül dr. Lázár Andor igazságügyminiszter, akit a kormányzó úr ÖfÖméltósága az I. osztályú érdemkereszttel tüntetett ki, továbbá Demjén Márton veszprémi lelkész, tb. esperes 40 éves szolgálati jubileuma alkalmából, dr. Cseresnyés József a gyermekvédelem terén három évtizeden át kifejtett eredményes működéséért, dr. Benedek Zsolt és dr. Kiss József az egyházi törvények létrehozása körül kifejtett munkásságukért, akiket kormányzó úr Öfőméltósága elismerésben részesített. Kegyelettel emlékezünk meg ezek mellett a kitüntetések mellett arról a felemelő ünnepségről, amelyben boldogult Kozma Andort, egyházkerületünk volt tanácsbiráját részesítette szülőhelye, amikor azt a házat, amelyben Kozma Andor született, emléktáblával jelölte meg s az emléktábla leleplezésére szép ünnepélyt rendezett. Ezen az ünnepélyen egyházkerületünk képviseletében a belsősomogyi egyházmegye esperese és gondnoka vettek részt, akik megkoszorúzták az emléktáblát s kifejezést adtak kerületünk meg nem szűnő hálájának a kiváló költő s általában a magyar nemzeti és református egyházi élet buzgó munkása iránt. Legyen az egyházi életről szóló jelentésem utolsó pontja fenntartva annak a férfiúnak, aki minden kitüntetést kerül s teljes munkaerejét szenteli anyaszentegyházunk ügyeinek s közelebbről egyházkerületünk vezetésének. Ez dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok, ki ez év május 14-én töltötte be életének 70-ik esztendejét. A minden iinnepeltetéstől szerényen visszavonuló férfiú — reméljük — szivesen fogadja azt az elismerést és megtiszteltetést, amelyet kerületünk kíván neki ez alkalomból nyújtani, amikor jegyzőkönyvében hálás köszönetét mond eddigi munkásságáért s őszinte óhajtással fordul az egek Urához, hogy főgondnokunkat abban a fiatalos munkaerőben, amely semmi tehertől vissza nem riad, még soká tartsa meg. Az Isten áldása legyen élete további folyamán is! Egy épülő őrtorony. Régi vágyakozása valósult meg a balatonfüredi református egyháznak. Megkezdte gyülekezeti házának építését. Egyszerűségében impozáns templomának szomszédságában szorgos munkás kezek rakják az épület fundamentumát, emelik falát, hogy hirdetője legyen az ősi gyülekezet élniakarásának, izmosodásának, szószólója a lelkek áldozatkészségének. Ma, amikor fásulttá, közönyössé tette az embereket az élet, jóleső reménységet önt mindeneknek szivébe egy-egy ilyen megnyilatkozás. Ma, amikor önmagunkat vádolva tekintünk sok esetben a múltra, valahogyan felmentést találunk számunkra egv-egy ilyen elhatározás láttára. Hiszen az ember felelősségérzete akkor teljes, akkor értékes, ha az nemcsak a mának, nemcsak a jövőnek, hanem a múltnak is szól. Sokat veszít értékéből az az ember, az a gyülekezet, az a nemzet, amelyik elfeledkezik őseinek erejéről, nagyságáról, áldozatos harcáról. A balatonfüredi református egyház méltó maradt őseinek tradíciójához, amikor elhatározta gyülekezeti házának megépítését. Méltó maradt azokhoz az ősökhöz, kik szenvedéseknek, megpróbáltatásoknak közepette kősziklára alapozott házat építettek, hogy hirdetője legyen az Isten igazságának, mélységének, hatalmasságának. Születhet-e szebb cél, nemesebb elhatározás, mint az ősök munkájának továbbfejlesztése? Adósságot ró le az az ember, az a gyülekezet, amely ezt cselekszi s utódainak, maradékainak életlehetőségét alapozza meg. Belekapcsolódik hatalmas erővel az élet Örökösen zuhogó áradatába s utjából semmiféle akadálytól, gáttól nem engedi magát eltéríteni. Részesévé, munkásává válik népe, fajtája örökéletének s harcosává, katonájává az Isten örökös elrendelésének. A múltnak áldoz, a jelennek alkot s a jövőt élteti. Amikor kezembe veszem a pennát, hogy beszámolót írják az épülő gyülekezeti házról valahogyan, fájóan elibém vetődik Hidas. Megüti lelkemet az elárvult kálvinista templom, hol elnémult a magyar szó, s idegen faj hirdeti idegen szellemét. S vigasztalásul szembeállítom az alkotást a pusztulással, hogy így keressek egyensúlyozó, kiegyenlítő erőt. Ma vigyázniok kell a gyülekezeteknek, vigyáznia kell a magyarságnak arra, hogy alkotások romokká ne váljanak, megállott akaratok végképen meg ne bénuljanak. Ma az idegeknek, izmoknak, agyaknak minden tartalékerejét elő kell venni, hogy egy szent, közös cél szol-