Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1934-06-17 / 24. szám

1934. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 101. oldal. sárga színű nemes vakolattal van kiképezve, a lába­zat és egyes homlokzati kövek almádi kőből készültek. A bejárat előtt három íves, ráccsal elzárható elő­tér van, melyhez 10 lépcső vezet fel. A három íves falnyilás mögött van a szélfogó három ajtaja. A szél­fogóból ingó ajtó vezet a templom hajóba és egy nyílás a toronyba elhelyezett lépcőházba, mely a to­ronyba, a karzatba és a pincébe vezet. A templom hajója hosszúkás négyszög, egyik oldalon pillérek között, íves falnyilásokkal kapcso­lódó oldalhajóval a földszint és a karzat magasságai­ban. Ez az oldalhajó lazt a célt szolgálja, hogy a templomot kivételes alkalmakkor nagyobb tömeg be­fogadására is képessé tegye anélkül, hogy a templom főhajója a inem kivételes vasárnapokon is félig üresen hatna. Ezt a célt azzal éri el, hogy la középhajóban, padokban ülve 150, állva 250 lélek elfér és így kb. még 200 lélekkel sem hat üresen, ha az oldalhajó üres is, mivel az oldalhajó a főhajótól a széles pillé­rekkel, ráccsal, a pillérekre mindkét oldalt szimetri­­kusan elhelyezett karlámpákkal úgy el van különítve, hogy a főhajó egységes hatását nem zavarja. A templomnak a szószék előtti része három lép­csővel emelt, a záró fáiba félkörű apszissal. Az ap­szisban van szjervesen beépítve a szószék, kétkarú íves lépcsőfeljárattal. A két oldali lépcső belső íves korlátjában van célszerűen beépítve egy díszpad és ez előtt áll az urasztala. Az apszistól jobbra és balra a zárófal előtt van egy-egy papszék, felette egy-egy állítható modem vonalozású zsoltár-számmutató táblával. A templom­­hajónak a bejárat felé eső másik záróoldalán van a karzat, mely az oldalhajóval együtt körülbelül 200 lélek befogadására alkalmas. Ugyancsak a hátsó kar­zaton nyer majd elhelyezést az orgona, melyet anya­giak hiánya miatt egyenlőre kisebb harmonium he­lyettesít. A templomhajó belső magassága 7.00 m. Ä 7.00 in. magasságot a karzat alkalmazása tette szük­ségessé és hogy karzat mellett nem magasabb, azt az akusztikai követelmények és a költségkímélés szabta meg. A födém vasbeton tartók közti fafödém látható tölgyfa gerendákkal, melyek a régi raktárépület bon­tásából kerültek ki és lettek gyalulás és pucolás révén használható állapotba hozva. A fagerendák felül zsa­luzva vannak és a köztük levő mezők nádazva, vakolva és festve vannak. A kazettaszerű mezők körül a hé­zagok más színű takaró lécekkel vannak élénkítve. Ez az elrendezés — tekintve a bontásból kike­rült faanyag felhasználhatóságát — gazdaságos volt és a belső berendezés és kiképzés modern stílusához jól és harmonikusan illeszkedett. A templom szellőztetőkkel felszerelt kettős ab­lakokkal van ellátva, melyek modern vonalozású lécek között különböző színű és modern mintájú ornamens üvegezéssel készültek, jól hatnak a felső körablakok sárga fényű üvegezései, melyek a belső hajótér egy­séges hatását vannak hivatva kiemelni. A lapos tetővel és pártázattal ellátott, teljesein! modern rajzó torony magassága 23.00 m. * A templom befogadó képessége 600—800 lélek. A templom főhajó villanyvilágításáról két drb. 12 karú mennyezetlámpa és 8 drb. oldalfali karlámpa gondoskodik. A hátsó és oldalkarzatok világítása egy­szerű mennyezet-lámpával történik. A templom fűthető. A fűtést két darab kalóri­­feres kazán szolgálja, melyeknek kezelése a presbiteri átjáró kis teremből történik. A templomból csak a légcserét szolgáló két darab hideg és meleg levegőt vezető diszrács látható. Az építési költségek a járda, csatornázási és mel­lékmunkákkal együtt kb. 40.000 P-t, a berendezési költségek kb. 6000 P-t fognak kitenni, a folyamatban levő leszámolás eredményeképen Anyagiak hiánya miatt még nincs meg az orgona, a harang, a toronyóra szerkezete és a papiak, melyek Isten segítségével még megvalósulásra várnak, hogy az egész tervezetet Isten dicsőségére teljesen befejezetté tegyék. Nagykanizsa, 1934. évi június hó 4-én. Vécsey Barnabás tervező, építési mérnök. ®©®@®®®@©®®®®®®@®®@®®®®®@®®®@®@®@@Ce}®S@® ® ® | VEGYESEK 1 ® ® é)@®©®®@®®®®®@®®®©®®®®®®®®®®®@©®§;®©®®®®@ — A pápai református egyházközség június 17-én délelőtt fél 9 órakor az épülő új templom előtt tarj­­tandó csillagfeltételi ünnepélyének programmja: 1. Köz­ének: CV. zs. 1. v. 2. Avató beszéd. Tartja Ólé Sán­dor lelkész. 3. Karének: XC. zs. Énekli a gyülekezeti énekkar Kiss Árpád karnagy vezetésével. 4. Avatási imádságot és áldást mond Jakab Áron esperes. 5. Közének: CXXII. zs. 2. v. 6. Himnusz. — A pápai református főiskola június hó 17-én délelőtt 11 órakor tartja évzáró ünnepét a következő műsorral: 1. Himnusz. Közének. 2. Jelentés az 1933/ 34. iskolai évről. Felolvassa dr. Tóth Endre főiskolai igazgató. 3. Wusching: Falu végén. Előadja a főis­kolai énekkar Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár ve­zetésével. 4. Tóth Árpád: Fénylő búzaföldek között. Szavalja Böröczki Béla III. é. th. 5. Jelentés a Főis­kolai Ifjúsági Képzőtársaság 1933/34. évi működésé­ről. Felolvassa Kenéz Sándor IV. é. th., ifj. elnök. 6. Linka Camilló: Rákóczi emléke. Előadja a főiskolai zenekar Kiss Árpád igazgató-tanító vezetésével. 7. Pá­lyadíjak és jutalmak kiosztása. 8. Tanévzáró beszéd. Tartja Vargha Kálmán főisk. gondnok. 9. Szózat- Köz­ének. — Belépti díj nincs. Adományokat a főiskolai könyvtár Papensia gyűjteménye számára köszönettel fogadunk. Ünnepély előtt 10 órakor a ref. templomban hálaadó istentisztelet lesz, melyen Kádár Géza zilahi esperes-lelkész hirdeti az Igét. — Délután 3 órakor lesz a rajzteremben a rajzkiállítás ünnepélyes meg­nyitása. — Belmissziói nap Nagykorpádon. A Csurgó­­vidéki lelkészek köre május 29-én Nagykorpádon tar­totta értekezletét, amellyel kapcsolatban lélekemelő ünnepélyt rendezett a gyülekezet vezetősége. Az ér­tekezleten a kör tagjai örömmel látták maguk között Egerházy Lajos »ORJO« igazgatót, aki, mint mindig, most is azért jött, hogy szerető szivének jótanácsaival, a református lelkek láthatatlan seregeinek ügyét szol­gáló tervekkel, célkitűzésekkel ajándékozzon meg ben­nünket. Az értekezletet megnyitó elnök, Kovács Ká­roly szavai után, melyekben prófétai szomorúsággal zendiilt meg az az igazság, hogy minden bajnak és nyomorúságnak legnagyobb oka az Istentől való el­távolodás, Beck Gergely kutasi lelkész tartott elő­adást y>A zsoltárok« címen, mély gondolatokkal vetítve a hallgatóság elé a zsoltárok keletkezéséről, a zsidó és keresztyén történelmen végig húzódó használatuk­ról szóló tudományos megállapításokat, kiemelve Szenczi Molnár Albert halhatatlan érdemeit, aki fel­ismerte a zsoltárokban: e dallamos imádságokban rejlő gazdag lelki értékeket és a magyar református REFORMÁTUS FŐISKOLAI KÖNYVTÁR PÁPA

Next

/
Thumbnails
Contents