Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-01-08 / 2. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1933 január 8. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...........•■••••.....—..............-.....•••• MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Lapunk hírszolgálata érdekében. Az egyházkerületi lapok egyik legfontosabb hivatása az, hogy megbízható és lehetőleg gyors hírszolgálattal mutassák meg az érdeklődőknek, mi is történik tulajdonképen az illető egyházkerület gyülekezeteiben. Ezt a munkát elsősorban tőlünk várják, mert a Budapesten megjelenő egyházi lapok főleg a budapesti és környéki gyülekezetek híreit közük, a távolabbiakét csak akkor, ha az már bármiféle tekintetben országos jelentőségű. Sajnos, be kell vallanunk, a kerületi lapok hírszolgálata még távolról sem áll azon a színvonalon, ahol mindnyájan szeretnénk látni. Némely gyülekezetünk fontos életmegnyilvánulásairól alig olvasunk. Az egyházmegyei gyűlésekről évente kimerítő tudósításokat közölhetünk az egyházmegyei jegyzői kar dicséretre méltó buzgóságából, de az még mindig megtörténhetik, hogy lelkészválasztásról csak akkor tudunk értesítést hozni, amikor már az illetőt be is iktatták állásába. Tudom, hogy sokan azért nem számolnak be gyülekezeti munkájukról a sajtóban, mert »nem akarnak kiáltani a piacra, hogy ott mutogassák magukat«, de az ilyen szemérmes lelkeket megnyugtatom, hogy mi nem azért hozunk híreket egyik vagy másik gyülekezet életéből, mert a lelkész, vagy a többi szereplők hiúságát akarjuk a közzététellel tegyezgetni, hanem mert kötelességünknek tartjuk, hogy krónikás tisztünk hűséges teljesítésével megörökítsük a példaadásra alkalmas eseményeket és étetnyil vonulásokat. A világ a tetteket értékeli; a beszédből már túlontúl sok volt. A Jézus szeretetétől ihletett lelkészt szolgálat és a hűséges gondozás gyümölcseként meginduló gyülekezeti munka megérdemli, hogy másik is tudjanak róla. Ha ilyenekről közlünk híreket, szinte száz százalékos biztossággal számíthatni rá, hogy az belekerül többi egyházi lapjainkba is. Milyen nagy dolog. pl. tudni azt, hogy ebben a világválságnál is súlyosabb magyarválságban a bori parányi gyülekezet templomot épített, vagy hogy a kercai gyülekezet gyülekezeti termet avatott fel. Hősiesen küzdő lelkészek, tanítók és magyar élni akarással újból és újból építő dunántúli falvak és városok komoly népe bizonyságot tesz egyszerű, de mélyen a szívben élő és áldozatos tettekben megvalósuló református hitéről. Hogy lapunk az új esztendőben ezt a hivatását az eddiginél sokkal jobban és tökéletesebben betölthesse, tisztelettel és szeretettel felkérem minden lelkésztestvéremet, hogy a gyülekezetében előforduló és a napi átlagon felülemelkedő mozzanatról lapunkat szíveskedjék lehetőleg mindig az eseményei egyidejűleg értesíteni. Nem kérek színes leírásokat — lapunk szűk terjedelme miatt ezeket úgysem közölhetnénk —, (elegendő a tények puszta felsorolása, mert lazok a leghatalmasabbak a mi valóságra vágyódó korunkban. Ilyen kiemelkedő mozzanat minden gyülekezet életében a lelkész- és tanítóváltozás, halálozás, választás, beiktatás; az évi rendes tisztogatáson túlmenő nagyobbarányú tatarozás és új építkezés; egyházi célokra tett adományok; az egyházi egyesületi élet fontosabb hírei: közgyűlési beszámolók, ünnepélyek. Tudom, hogy ma még a portóköltség is számításba jön, de ily híreket levelező-lapon is beküldhetni, erre pedig még a legnehezebb viszonyok közt vergődő egyháznak is kell pénzének lenni. Vajha Isten kegyelme adna oly gazdag lelki gyümölcstermést kerületünkben, hogy hírrovatunk mindenkit örömmel tölthetne el, olvasva a szebb jövő felé mutató életnyilvánulásokról. P. J. Az imádság, mint erőforrás. Azonban nehogy közöttünk valaki tévedésben legyen, meg kell jegyeznem, hogy az olyan imádság, mint ahogyan pl. katholikus testvéreink egyike-másika Szent Antalnak felajánl 9 imádságot, hogy azt a szép ruhát, amit a kirakatban látott, megvehesse, vagy az Uj Időket olvasó közönségünk egyikének-másikának az az imádsága, hogy Istenkém, azt a legújabb ajándékházat nekem adjad ám, — ez hát nem olyan imádság, mely kedves volna Isten előtt. Hogy mi az imádság, hadd idézzem néhány nagy emberünk tanítását. Kálvin szerint: »Az imádság az embereknek Istennel való bizonyos társalkodása, amely által az ég legszentebb helyébe hatolva, Istent személyesen figyelmeztetik az ő ígéretére« (Institutio). Robertson szerint: »Az imádság minden gondolatunknak összekapcsolása Isten gondolatával. Minden dolognak olybbá tekintése, mint ami az ő műve és rendelése. Minden gondolatunknak, kívánságunknak és elhatározásunknak az ő, akarata alá való rendelése. Az ő jelenlétének érzése«. Gyönyörűen felel meg arra a kérdésre, hogy mi az imádság, Luthardt német tanár: »A mindennapi élet munkássága és nyugtalansága közepette, ja, külső világ egészen leköt és önmagunktól elvon bennünket. Az imádságban térünk vissza öntnagunkba, belső szentélyünk csöndjébe, hol Isten közellétét érezzük. Az imádkozásban belsőleg átadjuk magunkat Istennek s a múlandóság világából az örökkévalóság világába lépünk, hogy annak tiszta és éltető levegőjét szívjuk. Testileg nem élhetünk, ha a földi világ levegőjét be nem leheljük. Lelkünk sem élhet meg, ha az örökkévaló világ levegőjével nem táplálkozik. Az imádság a lélek lélekzetvétele. A keresztyénre nézve mi sem természetesebb, mint az imádkozás«.
