Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-04-23 / 17. szám

1933. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 69. oldal. A tervbe vett hakonyi kirándulás a kedvezőtlen időjárás következtében elmaradt. A vendégek az esti vonattal utaztak el Pápáról. Hisszük, hogy itt tartózkodásuk minden tekintetben előmozdította a református nevelés ügyét, fokozta a tanári összetartást és növelte a hűséges munkára való készséget. Egyházkerületi intézőbizottsági gyűlés Egyházkerületünk intéző-bizottsága dr. Antal Géza püspök és dr. Balogh Jenő főgondnok urak el­nökletével április 20-án Pápán tartotta szokásos ta­vaszi gyűlését. A gyűlésen megjelentek: Medgyasszay Vince m. kir. kormányfőtanácsos, egyházkerületi fő­jegyző, Vargha Kálmán és dr. Darányi Kálmán fő­iskolai gondnokok, Fülöp József m. kir. kormány­főtanácsos, Halka Sándor, Jakab Áron, Löké Károly, Nagy István esperesek, Csajághy Károly, Fodor Vil­mos, Hodossy Ernő, Huszár Aladár, dr. Jókay-Ihász Miklós, Lipcsey Lajos, Thaly Dezső egyházmegyei gondnokok; dr. Baranyav Ferenc gazdasági tanács­elnök, dr. Tóth Endre theologiai, Fejes Zsigmond pápai-, dr. Bene Kálmán csurgói gimnáziumi, dr. Kő­rös Endre nőnevelő-intézeti igazgatók és Eötvös Sán­dor egyházkerületi számvevő. Napirend előtt dr. Balogh Jenő főgondnok űr ihletett szavakkal emlékezett meg Kozma Andor egy­házkerületi tanácsbiró elhunytáról, akinek emlékeze­tére az ősz folyamán külön ünnepélyt fog rendezni az egyházkerület. A gyűlés tagjai a kegyeletes megemlé­kezést-állva hallgatták meg. A gyűlés'tárgysorozatán szereplő 30 ügyet Medgyasszay Vince egyházkerü­leti főjegyző, Vargha Kálmán egyházkerületi aljegyző, dr. Tóth Endre, Fejes Zsigmond, dr. Kőrös Endre igazgatók és Eötvös Sándor egyházkerületi lelkészt számvevő adta elő. A gyűlés elrendelte a Kozma Andor halálával megüresedett egyházkerületi világi tanácsbirói állásra a szavazást. Br. Vay László tiszántúli főgondnok beiktatására, mely május 18-án lesz, a gyűlés az egyházkerületi el­nökséget küldte ki. A balatoni fürdők református látogatóinak lelki­­gondozására az érdekelt egyházmegyék esperesei ké­retnek fel megfelelő intézkedésekre. Jóváhagyta a gyűlés az Irtás-pusztai püspöki birtok új haszonbér­szerződését, valamint engedélyezte az ott szükségessé vált építkezéseket 21.928 P összegben. Megnyugvással vették tudomásul a számvevő je­lentéséből, hogy az egyes pénztárak a költségvetés három első negyedében fennakadás nélkül teljesítet­ték a kifizetéseket és minden remény megvan, hogy az utolsó negyed is hiány nélkül fog zárulni. A theologián az egyháztörténeti tanszéket a jövő tanévben sem töltik be, hanem az órákat belkörű he­lyettesítéssel fogják ellátni. A lelkésztanítói képzés megvalósítására minisz­­terileg engedélyezett külön tanfolyam órarendjének tárgyalása kapcsán hálás köszönetét szavazott a gyű­lés dr. Antal Géza püspök úrnak a lelkésztanítóság kö­rül kifejtett fáradozásaiért. A theologián egy termet asztalokkal fognak be­rendezni, erre a költséget a gyűlés engedélyezte. Az 1933—34. iskolai évre pápai gimnáziumi he­lyettes tanárokul újból Apostol Bertalant és Tóth Sándort alkalmazta a gyűlés. Kegyelettel emlékezett meg gyűlés a főiskola el­hunyt öreg szolgájáról, Tóth Ferencről. Köszönetét mondott a gyűlés dr. Cseh-Szom­­bathy László iskolaorvosnak, aki díjtalanul vállalko­zott a tanuló ifjúság szivének és tüdejének évente történő megvizsgálására. Ez a vizsgálat az idén már meg is történt. A főiskolai köztartás díjait egyelőre a múlt évi­ben állapította meg a bizottság, de felhatalmazta az elnökséget, hogy ha a körülmények a leszállítást le­hetővé teszik, azonnal szállítsa le a díjakat. A fiúinternátusnál a díjakat a gyűlés leszállította és 160, 120, 80 P-ben állapította meg. A nőnevelő-intézetnél a díjak 800, 700, 600 P~ ben állapíttattak meg, ehhez járul az elsőizben be­­iratkozóknál 50 P. A főiskola jubileumáról készült emlékkönyv költ­ségeit a gyűlés megszavazta. A tűzsujtotta nyárádi ref. egyházközséget 1000 P konventi gyorssegélyre terjesztették fel. A pápai ref. egyházközségnek Öt évre évi 800 P-t szavaztak meg, hogy óvodáját megnyithassa. A dunaalmási szeretetház felügyelő-bizottságába Löké Károly esperest delegálták. Gyűlés dr. Balogh Jenő főgondnok úr indítvá­nyára melegen üdvözölte dr. Darányi Kálmán főiskolai gondnokot előléptetése alkalmából. A gyűlés az elnökség lelkes éltetésével ért véget. ®@®@®®®@@®®®®®®@®®®®®@®@®®®@®®@©@@@@®@@ 1 VEGYESEK 1 Ce>@®®®©@®®®@®®®@®®©©®®®®®®@®®©®®®®©®®@®® — Kozma Andor, a holtig hű pápai diák temeté­sén egyházkerületünket dr. Balogh Jenő főgondnok úr, a főiskolát dr. Tóth Lajos, theol. tanár képviselte. — A csehszlovákiai magyar ref. egyetemes kon­­vent márc. 29-én Pozsonyban tartott ülésén állást fog:­­lalt a Dérer-féle népiskolai törvénytervezettel szem­ben s azt károsnak és veszedelmesnek minősített^ egyházi iskoláinkra, miért is a törvényjavaslat törvény­erőre való emelkedésének meggátlása érdekében to­vábbi akcióra hiv fel mindenkit s ennek hathatós mun­­kálhatásáért hálás köszönettel fogadja és viszonozza más felekezetek püspökeinek közvetve felajánlott pár­huzamos segítségét. A konvent állásfoglalását virág­­vasárnap az összes ref. templomokban fel kellett ol­vasni. — Érettségi kormányképviselőül a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a pápai ref. gimnázium­hoz Dávid Lajos dr. debreceni egyetemi tanárt, a csurgói reálgimnáziumhoz Madai Gyula dr. ország­­gyűlési képviselőt küldötte ki. Faragó János főigaz­gató, egyházkerületi középiskolai felügyelő hasonló minőségben a kiskunhalasi ref. reálgimnáziumhoz, dr. Bene Kálmán csurgói reálgimn. igazgató a kecske­méti ref. reálgimnáziumhoz küldetett ki. — Az enyingi gyülekezet új főgondnoka. A tizen­két éves tisztségek utolsó ciklusának leteltével gyöke­res változások történtek az enyingi egyházközség pres­bitériumában. Az eddigi szokástól eltérően több fiatal férfi jutott a presbiteri tisztségre, hogy az új törvény­­könyvben részletezett presbiteri kötelességeket a lelki­­pásztor munkatársaiként elvégezhessék. Az új presbi­térium élére a lelkipásztor mellé fögondnokot válasz­tott a közgyűlés: Buda István dr.-t, az enyingi járás főszolgabiráját, aki nagy szeretetnek örvend a község­be^, mert rendesen jár az istentiszteletekre, az adako-

Next

/
Thumbnails
Contents