Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-01-01 / 1. szám

1933. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 3. oldal. ®®®@@®®@@®@®@@®@@®®®®@®®®®®®®®©®@S©@®®S @ ® 1 VEGYESEK 1 e) ® ®@®®®®@@®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®® Lapunk t. olvasóinak és munkatársainak Istentől gazdagon megáldott új-esztendőt kívá­nunk. — A tiszántúli ref. egyházkerület főgondnoki állá­sára, a közjogi aggályai folytán lemondott gr. Degenfeld Pál helyére az egyházkerület vezető tényezői egyértelmüleg báró Vay Lászlót, a bihar-érmelléki egyházmegye gond­nokát jelölték. — Gyászhír. Mély részvéttel értesültünk, hogy Gélffy Géza, az alsó-felsőgelléri és bogyai egyesült ref. egyház lelkipásztora december 26-án, pár napi gyón gélkedés után, életének 61-ik évében váratlanul meghalt. A megboldogult 1872-ben született Förge­­patonyban. Középiskolai tanulmányait a pozsonyi ág. h. ev. líceumban és a kecskeméti ref. főgimnáziumban végezte. A theologiát Pápán hallgatta és itt nyert lelkészi oklevelet. Mint segédlelkész Dunaradványon, Zsigárdon, Búcson Vöröss Ede esperes és Komá­romban dr. Antal Gábor püspök mellett szolgált. 1900-ban megválasztotta az alsó-felsőgelléri és bo­gyai egyesült egyház lelkészének, ahol 32 éven át működött és híveinek hűséges lelkigondozása mel­lett, egyházának vezetését biztos kézzel irányította. Tudásával és önzetlen munkakészségével lelkésztár­sainak tiszteletét és bizalmát korán megnyerte. Több évtizeden át volt a komáromi ref. egyházmegyének tanácsbirája és pénztárosa. 1919-ben a dunáninneni egyházkerület tanácsbirájává, 1930-ban a szlovenszkói ref. egyetemes kon vént rendes tagjává, majd kon­­venti pénztárossá választották. Munkás tagja volt ezen­kívül az egyházmegye nyugdíjbizottságának, a gyá­­moidai igazgató-tanácsnak, a tanügyi bizottságnak, az egyházkerület pénzügyi bizottságának és a kon vent bírói tanácsának stb. Halála nagy veszteség nemcsak a szlovenszkói ref. egyházra, mely egyik legmun­kásabb tagját vesztette el benne, hanem a csallóközi magyarságra is, amelynek megalkuvást nem ismerő, derék fia volt. A magyar nemzeti párt egyik tekinté­lyes és áldozatkész tagját gyászolja benne. Az el­hunytat özvegye szül. Gaáí Jolán és gyermekei :í Gálffy István, Pap Zoltán pápai kollégiumi tanár, Nagy Elekné szül. Pap Vilma, Pap Elek és Pap Ele­mér, valamint kiterjedt rokonság, köztük dr. Gaál Gyula ny. komáromi polgármester és dr. Gaál Zsig­­rnond íny. városi tiszti főorvos gyászolják. A halál­esetről az egyházközség külön gyászjelentést adott ki. Az igazak emlékezete áldott. — A Tisza István Tudományos Társaságban d. dr. Kállay Kálmán egyetemi tanár Izráel három első királya a Koránban és a mohamedán legendákban címmel tartott székfoglaló értekezést. — Dr. Török Pál, a Magyar Tud. Akadémia al­­könyvtárnoka, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság fő­titkára egyetemi magántanári képesítést nyert. A kiváló történettudóst örömmel üdvözöljük ez alkalonunból. — Új theologiai doktor« A sárospataki ref. theol. akadémia nagykészíiltségű h. tanára Szabó Zoltán, a deb­receni Tisza István tudományegyetem hittudományi karán a gyakorlati theologiából summa cum laude fokozattal doktori vizsgát tett. Szívből gratulálunk. — A sárospataki lelkészi konferenciát, melynek főtárgya a szekták ellen való küzdelem lesz, a rendezőség január 5—6-ról április 7—8-ra halasztotta el. — A lelkészi kongrua, korpótlék és családi pót­lék kiutalását 1933 január hó 1-től kezdve az egyetemes konvent eszközli. Már a januári kiutalás is a konvent út­ján történt s ezért, ha valaki nem kapta volna meg állam­segélyét, forduljon egyenesen az egyetemes konventhez, Budapest, VII., Abonyi u. 21. — Uj tanítónő. A győri ref. egyházban megüresedett tanítónői állásra az egyházközség pályázatot hirdetett. A beérkezett 23 pályázó közül a presbitérium igen nagy szó­többséggel Takáts Jolán oki. tanítónőt választotta meg, aki megelőzőleg egy évig helyettestanítónőként működött az egyháznál. — A bánhidai református nőegyiet két és félévi munkálkodás után 600 pengőt gyűjtögetett össze s ezen az összegen a környe-bánhidai egyház részére harmoniumot vásárolt. A harmonium átadása és hasz­nálatba vétele december 18-án istenitisztelet kere­tében történt. Ugyanaz nap délután Bánhidán az egyik vendéglő nagytermében szeretetvendégséget tar­tott a nőegylet, amelyiken a termet zsúfolásig meg­töltötte a környék szétszórta élő reformátussága. Az estélyen előadásokat tartottak: Dr. Tóth Endre, pápai | theol. igazgató, aki az advent jelentőségéről beszélt^ ! továbbá Márkus Jenő tatai hitoktató lelkész, a val­lásról és az imádságról szólván, záró beszédet pedig Besse Lajos tarjáid lelkész, egyházmegyei főjegyző tartott, a szeretetről tartván hatásos beszédet. Ä Pro­grammen több szavalat és énekkari szám is szerepelt s imádság, bibliaolvasás és ének volt a kezdete és a | befejezése. A bánhida-környei missziói egyház szép munkáját nagy örömmel szemléljük s kívánunk a gyü­lekezetnek naggyá emelkedést, vezetőinek pedig lan­kadatlan munkakedvet és kitartást! Minden jó ado­mányt a mi Urunktól! — Belmissziói kurzust rendezett a dunáninneni ref. egyházkerület belmissziói bizottsága a komáromi egyház­megye lelkészei számára december elsején Komáromban. A kurzuson megjelent Balogh Elemér püspök, Nagy Nán­dor egyházmegyei gondnok, Soós Károly egyházmegyei fő­jegyző és az egyházmegye lelkészei nagy számmal. A bel­missziói kurzus előadója Dobos Károly KIE-titkár volt. Részletes megbeszélés tárgyát képezte a falusi ifjúság jelen­legi helyzete. A munka alapelveinek megállapításánál le­szögezte az előadó, hogy az ifjúsági munka kimondottan református szellemű és egyházias. — Alapítványok a győri ref. egyházban. Igen megnehezedett az idők járása felettünk, megcsappant mindenkinek a jövedelme és ezt a győri ref. község is na­gyon érzi. mégis, mint már évek óta, ez évben is támasz­tott az Úr jó lélekkel adakozó testvérek, akik fölveszik a kicsinyek és a szegények gondját és kegyes adományaik­kal szolgálják Isten dicsőségét. Az adományok sorából ki­emelkednek azok az alapítványok, melyekkel buzgó lelkű testvéreink a jövőt kívánják szolgálni. Baross Kálmán ny. államrendőr 600 pengős alapítványt tett, illetve hagyomá­| nyozott egyházfenntartási célra. Takáts Jolán tanítónő Isten­ben boldogult kedves testvére: Takáts Sárika emlékére 100 pengős alapítványt létesített, melynek kamatai szegénysorsú gyermekek segélyezésére szolgálnak. Gyengéné Fogarassy Margit emlékalapítványt létesített egyházközségünk az e célra befolyó alapítványokból. Az alapítvány átlaga ez idő szerint 165 P. Nagy Péter egyházfenntartási alapra 100 pengős alapítványt létesített. Papp Elek presbiter atyánkfia a múlt évben tett alapítványát ez évben 50 pengővel gya­rapította. Soli Deo Gloria. — Egyházkerületünk legutóbbi közgyűlésének jegy­zőkönyve kikerült a nyomdából és az érdekelteknek szét­küldetett. — Új külmissziói munkaerőt küld ki a Magyar Református Külmissziói Szövetség a bulgáriai mohamedá­nok közé Háry Dániel diakónus személyében. Az új niisz-I sziói munkás rövidesen kiutazik Bulgáriába.

Next

/
Thumbnails
Contents