Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-03-26 / 13. szám
52. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. ®@®@®®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®@®@®@@®@@ I VEGYESEK f @®@®®®@®®®®®®®@®®©®®®@®®©®®®@@®®®©®®®®© — Az egyházkerületi intéző-bizottság április 20- án, Pápán tartja gyűlését. Ugyanekkor ülésezik az egyházkerületi bíróság is. — Dekker W. A., magyarul jól tudó holland lelkész, aki a Frieslandban levő scharnegoutumi református államegyházközség lelkésze, 43 oldalas cikket írt pápai főiskolánkról a Stemmen des Tyds című, Utrechtben megjelenő előkelő holland folyóiratban. A nagy szeretettel és magyar nyelvű forrásművek alapján megírt tanulmányra még visszatérünk. Tanárikarunk legutóbb tartott gyűlésén Dekker urat jegyzőkönyvileg üdvözölte és ismertetéséért köszönetét tolmácsolta a főiskolai igazgatóság útján. A folyóirat szerkesztője Aalders groningeni egyetemi tanár, theologiánk tiszteletbeli professzora. — Gyászhirek. Mély részvéttel értesültünk a szomorú hírről, hogy idősb Sziids Lászlóné, szül. Tompa Julianna márc. 21-én, életének 56-ik évében a szombathelyi kórházban hirtelen elhunyt. A megboldogultban id. Szűcs László nyug. espereslelkész feleségét, ifj. Szűcs László senyeházai lelkész és Szikszay Lászlóné belegi lelkészné édesanyját gyászolja. A temetés 23-án Körmenden volt nagy részvét mellett. Az Úr vigasztalja meg a hátramaradottakat a feltámadás boldogító hitével. Megrendült szívvel közöljük a szomorú hirt, hogy Csőm,asz Dezső mezőföldi ref. lelkész, theol. magántanár, egyházmegyei és egyházkerületi tanácsbíró, zsinati rendes tag, hosszas szenvedés után, folyó hó 21- én, életének 57-ik, házasságának 32-ik évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 24-én volt. Gyászolják őt testvérei Csomasz Gyula nyug. lelkész, özv. Tóth Kálmánné Csomasz Juliánná és Csomasz Károly, anyósa özv. Baranyay Zsigmondné, sógorai dr. Baranyay Ferenc, Baranyay Zsigmond és Lányi Árpád, valamint nagyszámú rokonság. Az elhunytról külön cikkben emlékezünk meg. Az igazak emlékezete áldott! Bányay Sándor nyug. gimnáziumi vallástanár, 77 éves korában, nyugalomba vonulásának 15-ik esztendejében, Hódmezővásárhelyen elhunyt. A megboldogult az oly korán elhunyt dr. Bányay Lajos tatabányai lelkésznek volt az édesatyja. Áldás emlékére. — A Magyar Káívín-Szövetség folyó hó 13-án, hétfőn tartott választmányi ülésén Bernát István világi elnök ismertette a szabolcsmegyei Ibrány községben ezelőtt mintegy 15 esztendővel alakult szekta vallási és gazdasági vonatkozásait. E szekta a hitelveit — szerintük — az őskeresztyének hitéletének hasonlóságára alkotta meg, továbbá minden vagyonukat közössé tették. Rendes, becsületes embereknek ismeri mindenki őket, akik nem isznak, nem káromkodnak, kötelességeiknek eleget tesznek, a mai viszonyok között is meglehetős jól élnek és adófizetési kötelezettségüknek is eleget tesznek. A választmány elhatározta, hogy e szektát tanulmányozás tárgyává teszi. — Dr. Csia Sándor Máv. főorvos néhány indítványt terjesztett elő erkölcsileg kifogásolható társadalmi jelenségek és bajok leküzdése céljából. A választmány az indítványokat elfogadva, a megfelelő hatóságokhoz felterjesztéseket fog intézni. — Foglalkozott a választmány Töreky Géza budapesti büntetőtörvényszéki elnöknek az István királlyal és Jobbjával kapcsolatos s általánosan ismert kijelentéseivel. A határozati javaslatot Hamar István theologiai professzor terjesztette elő. A határozatként elfogadott javaslat bevezetésében kimondja, hogy a Magyar Kálvin-Szövefség is csatlakozik azokhoz a nyilatkozatokhoz, melyek református részről eddig elhangzottak s maga is kijelenti, hogy bár I. István királyt és az ő jobbjaként őrzött ereklyét hazafias és kegyeletes tiszteletben részesíti, de sem István királyhoz, sem Jobbjához egyházunk hívei nem imádkozhatnak, mert az ellenkezik a Szentirással és ,a református keresztyén egyház dogmatikai tanításával. Kimondja a határozat még azt is, hogy e miatt magyar hazafisága a magyar reformátusságnak kétségbe nem vonható, mert visszatekintve a magyar reformátusság négyszáz éves múltjára, büszke öntudattal mutathat rá meg nem rendült, igaz hazafiságára. — Ismét foglalkozott a választmány a főkegyúri jog kérdésével is. Elhatározta, hogy ismét felirattal fordul a Konventhez, hogy a maga részéről is tegyen lépéseket a főkegyúri jog rendezése céljából. Dr. Kérészy Zoltán egyetemi professzor által készített felirat nagy szaktudással tárgyalja a kérdést s kiemeli azt, hogy a főkegyúri jog rendezésére nem vallási, hanem közjogi szempontból, a magyar nemzet szuverénitásának megőrzése végett van szükség. Hivatkozik egyúttal több kiváló katholikus államférfi kijelentéseire és munkáira, melyek hasonló álláspontot foglalnak el. — Elhatározta a választmány továbbá, hogy a női lélek válsága tárgyában április hó végére konferenciát hiv egybe, melyre már az eddig is nagy érdeklődést tanúsító tekintélyes budapesti társadalmi egyesületeket és egyes kiváló közéleti személyeket fog meghívni. — Chicagóban, a június 1-én megnyíló világkiállítással kapcsolatban, a világ vallásai is nagy munkát fognak végezni. Ismét megszervezik a 40 év előtti chicagói világkiállításon szerzett tapasztalatok alapján a különböző vallások közös találkozását a Világ Vallásainak Parlamentje címmel, mely alkalmi szervezet keretében a mát érdeklő legfontosabb .kérdésekről tartanak meghívott személyiségek előadásokat. Az előkészítő bizottság elnöke McConnel Francis J. püspök lapunk felelős szerkesztőjét is felkérte előadás tartására. Sajnos, hogy a mai gazdasági viszonyok lehetetlenné teszik az Amerikába kijuthatást. Kérelem! Felkérem a szigetvárvidéki lelkészkor tagjait, hogy folyó évi április 10-ig szíveskedjenek bejelenteni hozzám, hogy az ORLE által a »Dunántúli Protestáns Lap« 1932. évi 52-ik számában és a »Lelkészegyesület« 1932. évi 50-ik számában közzétett értekezleti tételek közül ki melyiket óhajtja feldolgozni és előadni a következő értekezleten. — Továbbá felkérem lelkésztársaimat, hogy ugyanazon lapszámokban közölt tételek E) pontja értelmében egyházaik feljegyzései alapján a reformáció óta ott szolgált lelkészek és tanítók névsorát állítsák össze és küldjék be hozzám folyó évi május hó 1-ig. Somogyhatvan, 1933 márc. 20-án szolgatársi szeretettel Szabó Béla Szigetvárvidéki Lelkészi Kör elnöke. Konfirmációi Emléklapok kaphatók a Főiskolai nyomdában (Pápa, Petőfi-utca 13.) darabonként 24 fillérért. 10 darab rendelésétől kezdve 10 °/0 árengedmény. Pápa, 1933. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.