Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1933-02-05 / 6. szám
Negyvennegyedik évfolyam. 6. szám. Pápa, 1933 február 5. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI R EFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...........................................MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..............................-...................................... FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A Theologiai Szemle. Még mindig nem nagy számú magyar theologiai irodalmunkban ez a hézagpótló folyóirat a múlt évben, Isten segítségével, fennállásának nyolcadik évét töltötte be. A háború után következő nehéz időkben Csiliesz Sándor debreceni egyetemi tanár, ORLE főtitkár volt az, aki önzetlenül magára vállalta a szerkesztés gondjait, megindította a Theologiai Szemlét és ezzel hálára kötelezte mindazokat, akik hazánkban a theologiai tudományok ügyét szivükön viselik. Ilyen folyóiratra égető szükség volt akkor és égető szükség van ma. Egyházi lapjaink korlátozott terjedelmük miatt egyáltalán nem tudtak és ma még kevésbbé tudnak hosszabb cikkeket közölni, az egyesek pedig, akik a cikkeket és tanulmányokat megírták, örültek, ha a munkájukhoz szükséges forrásműveket drága pénzen megszerezhették, arra azonban gondolni sem mertek, hogy még a nyomdai előállítás költségeit is ők fedezzék. Milyen jó, hogy volt Theologiai Szemle, amely segítségükre jött fiataloknak és időseknek egyaránt a dolgozatok közlésében. A szerkesztő megelégedéssel mutathat rá a terjedelem tekintetében is nagy és jelentős irodalomra, mely a Theologiai Szemle nyolc évfolyamának hasábjain megjelent és most a theologiával foglalkozók rendelkezésére áll. A mai nehéz idők súlyos nyomása alatt a Theologiai Szemle életét is veszély fenyegeti. A kezdetben volt magas előfizetési díjat ugyan már leszállította a kiadó 40 P-ről 18-ra, de a jelenben még ez is sok azoknak, akik a theologiai kérdések iránt — Istennek hála, ma fokozottabb mértékben mint valaha — érdeklődnek, t. i. a magyar református lelkészeknek. Erre való tekintettel a lap előfizetési árát rendes lelkészek részére 12 P-ben, segédlelkészek és papnövendékek részére 9 P-ben állapították meg és megindult minden egyházkerületben az előfizetők gyűjtésének munkája. Pápáról is mentek a baráti levelek és bizalommal várjuk a szives jelentkezéseket. Nem adományt kérünk; aki a lapra előfizet, a lap múltjából következtetve, gazdag szellemi táplálékot nyer, de emellett még pénzét is értékálló módon helyezi el, hiszen a Theologiai Szemle egyike lesz legértékesebb folyóiratainknak, mert tartalmáért mindig inkább keresni fogják és kevés számú példányban jelenvén meg, a piacra kerülő példányokat drágán meg fogják fizetni barátjai az idők folyamán. A lapra egyházkerületünkből 70 előfizetőre számítanak és hisszük, hogy számításukban nem fognak csalódni. P. J. Isten-országa és az egyház. Isten-országa! Eljöveteléért naponként imádkozunk. Egyházi szóhasználatunkban gyakran előfordul. Mégis egyike azoknak a fogalmaknak, melyeknek igazi értelmét nem egyszer homály fedi. Olyan eüfémizmus ez a kifejezés sokak ajkán, amelynek varázsa éppen abban van, hogy valami titokzatos jelentés rejlik mögötte. Sokszor azonban azok is tévednek, akik tudni vélik a jelentését. »Különösen modern körökben szoktak sokat beszélni Isten-országáról. Ezekben a körökben azután Isten-országát jóformán a humanitás világával azonosítják, melynek legfőbb célja: Die Kulturaufgabe der Menschheit.« Ugyanez az eset, amikor »Isten-országa fogalmát elpárologtatják a jó, igaz és szép uralmává.«1 — De azok is tévednek, akik azt gondolják, hogy Isten-országa nem több, mint az Isten jelenlétével megtelített szív, amely kiemelkedik a bűn világából, mint valami boldog mennyei sziget; vagy akik csak a túl világi jelentését ismerik el és azt hirdetik, hogy az Isten-országa nem más, mint jobb élet a halál után az égben.1 2 . Ezeket az elképzeléseket mi most hagyjuk pihenni, s figyeljünk fel inkább két, az egyházi élet számára nagyobb jelentőségű felfogásra. — Az egyik Róma felfogása. Ez Isten-országát az egyházzal azonosítja, helyesebben az egyházat úgy mint van, jogi organizmusával, államjellegével, kormányzatával, rendeléseivel, ceremóniáival és szokásaival túlértékelve Isten-országának helyére teszi. Gyakorlatban azonban nemcsak Róma cselekszik így. Ahol az egyház intézményével és hivatalaival öncéllá válik, még ha nyilvánvalóan nem is áll útjában Isten-országa eljövetelének, de Isten-országa szolgálatának alkalmait elmulasztva, közelebbi, világi célokra veti szemét, ott mindenütt magát teszi az Isten-országa helyébe, mert az Isten-országát rajta keresztül keresők szeme elől eltakarja az Isten-országa igazi képét. Betemeti a kutakat, ráül a kincsesládára, mely az atyák öröksége: betűkbe, formákba visszahúzódott élet! Pedig csak fel kellene tárni ezeket; kinyitni, hozzáférhetővé tenni a kincses ládákat, eredeti, hamisítatlan kincseikkel; csak félreállni az útból, amelyet élhetetlenség, tudományos kutatás »legújabb« eredményei, »újabb« és »legújabb« theologiai felfogások, emberi kicsinyeskedésekkel szövetkezve, a legnagyobb kegyetlenséggel tartanak elzárva éhező, szomjazó, kincskereső lelkek elől, mindjárt kevesebb lenne a vád és a panasz, s a csalódott, éhemmaradt lelkeknek a szekták karjai közé való menekülése. 1 Geesink: Geref. Ethiek, Kämpen, 1931 II. köt. 270 1. 2 Dr. Vass Vince: A keresztyénség világnézete. Tahitótfalu, 1927-28 II. köt. 239—240. 1.
