Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-12-24 / 52. szám

216. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1933. vezető 'elnöke Makár János s.-lelkész, ifjúsági elnöke Kiss Tivadar VIII. o. t., jegyzője Csernahovszky Mi­hály, pénztárosa Kovács László VI .0. t. — A szőnyi Református Leány egyesület dec. 9- én tartotta szokásos adventi szeretetvendégségét, amelyen dr. Szabadi Béla pápai koll. tanár rajzolta meg — szemléltetően — jellemző vonásokkal Baksay Sándor írói arcképét, melyből kisugárzott Baksay az isteni gondviselésben vetett hitének melege. Majd És. XLII:1—3. alapján szólt a gyengéd szeretettel közelgő Isten Szolgájáról, aki a megrepedezett nádat meg nem rontja, a füstölgő gyertyabelet nem oltja meg s igazságban szolgáltat ítéletet. E nem hivatalos igehirdetés s létekből fakadt imájával olyan szolgála­tot végzett Szabadi tanár úr a gyülekezetben, mely hathatós eszköze a hivő kálvinista lélek kialakulásá­nak. Helyi szavalok, igen kedvesen előadott duett­­éneklés, különösen pedig az ifjúsági és leányegyesületi vegyeskar szolgáltatta a keretet. A szépen terített,' szeret etadományokkal és virágokkal díszített asztalok körül ülő gyülekezet nem távozott lelki haszon nélkül az ünnepélyről. — Szendén a környékbeli lelkészek áldott hatású gyülekezeti napot tartottak, melyen a délelőtti isten­tiszteleten lelőimát mondott és Bibliát olvasott Győrffy Lajos s.-lelkész, prédikált Tóth Sándor császári lel­kész, az 51. Zsolt, alapján. Tóth Béla császári tanító szólóénekkel emelte a gyülekezet áhítatát. A délutáni ünnepélyen Mikos Lajos dadi lelkész A hazugságról, Süvegh István kocsi lelkész , kiskört elnök Az igazság­ról tartott lebilincselő előadást. Helybeliek kéj szava­lattal és két karénekkel működtek közre. Tóth Béla császári tanító orgonakíséret melllett szólót énekelt. Győrffy Lajos tartalmas bibliamagyarázata után köz­ének zárta be az ünnepélyt. A vidéki vendégek Sa­­rudy György helybeli lelkésznél voltak közös ebéden és vacsorán. — Keszthelyen az elmúlt évekhez hasonlóan megtartották a sorozatos adventi előadásokat és esti elmélkedéseket. Ezek mellett a Lorántffy Zsuzsáim a Nőegylet dec. 8-án erkölcsileg és anyagilag várakozá­son felüli sikerrel . zárult szeretetvendégséget rende­zett a szegények karácsonyi felsegélyezésére a gyüle­kezeti teremben. Dec. 17-én d. e. istentisztelet után volt aztán a karácsonyfa-ünnepély, melyen az összes tanulók szerepeltek szebbnél szebb szavalatokkal. A gyermekek sziefetetcsomagokat, a szegények élelmet és ruházati cikkeket kaptak. — Tapolcán a Lorántffy Zsuzsánma Nőegylet ren­dezi meg negyedévenként igen sikerült szeretet­­ozsonnáit, dec. 21-ón pedig a Protestáns Leányegylet­tel karöltve karácsonyfa-ünnepet rendezett, melyen a gyermekek szerepeltek szavalataikkal, dicséretmondá­sokkal, kik szeretetcsomagokat, a szegények élelem- és ruhaajándékokat kaptak a nő- és leányegyleti ta­gok buzgólkodásából. — Gyermekfeíruházási ünnepély Tatabányán. Meg­ható és kedves ünnepély keretében történt meg f. hó 10- én d. u. 4 órakor Tatabányáin a szegény sorsú gyermekek karácsonyi felruházása. A népház hatalmas termét a hívők és érdeklődők nagy serege egészen megtöltötte, kiknek sorában ott volt Thaly Dezső is, a tatai egyházmegye gondnoka, minden nemes ügy lelkes támogatója ,és minden missziói megmozdulás előharcosa. Az ünnepélyt Löké Károby esperes, felső­házi tag nyitotta meg. Örömmel állapította meg szép megnyitó beszédében, hogy a hívek egyházszeretetei dicséretes módon nyilatkozott meg a begyült mintegy másfélezer pengő adományban, ami a mai pénztelen világban igen szép. Lendületes szavakban buzdította a híveket, hogy a szeretetmunkák gyakorlásában ne restüljenek meg. Az ünnepély középpontjában állott Győry Elemér győri lelkész, egyházkor, tanácsbíró előadása: »Küzdve küzdj és bízva bízzál«. Az előadás fényes napsugárként ragyogta tele a lelkeket a jobb jövő reményével. Jézus hitt istenországa'diadalában; az emberiségnek azok voltak a legnagyobb jóltevői, akik a maguk jobb jövőbe vetett hrtíTt át tudták vinni a közösségek életébe s ezekben is fel tudták kelteni a jobb jövőbe való reménységet. A jobb jövő két pilléren nyugszik: a küzdelmen (munka) és a bizal­mon (hij). Az ifjúsági egylet tagjai különféle számok­kal működtek közre és dicséretreméltó szereplésükkel emelték az estély sikerét. Vargha Károly helybeli lel­kész záróbeszéde, melyben köszönetét mondott az ösz­­szes közreműködőknek, bizonyságtevés volt a gyü­lekezet élettevékenységéről, mely csak akkor lehet iga­zán hitközösség, ha egyszersmind szeretetközösség is. Í=ji HIVATALOS RÉSZ jj==* Felhívás valamennyi gyülekezet nagytiszteletü lelkészéhez. Miután a kerületi pénztárba beküldendő külön­féle perselypénzek portódíja az eddig használt posta­­utalványok igénybe vétele mellett tetemes összegre rúg, valamennyi egyház részére küldtünk hat darab befizetési lapot. Kérjük, hogy a perselypénzeket a jö­vőben ezen postatakarékpénztári befizetési lapokon beküldeni szíveskedjenek. Ha a számla számával el­látott (előnyomott) befizetési lap nem volna kéznél, úgy a postahivataloknál kapható u. n. bianco befize­tési lap használandó^ melyen az egyházkerületi pénz­tár 18.530. sz. postatakarékpénztári csekkszámlája tün­tetendő fel, mint amely számlára az átutalás történik. Ez alkalommal megjegyezzük, hogy számos egy­ház nem küldi be a kerületi pénztárt illető perselypén­zeket. Kérjük, hogy azokról nyilvántartást vezetni és az átutalást lehetőleg minden alkalommal teljesíteni j szíveskedjenek. A befizetési lap hátlapjára díjmente­­[ sen irható az összeg rendeltetése és bármilyen hosszú ■ közlemény. Nyilvántartás szempontjából azonban nem I kívánatos, hogy az összeg rendeltetésén kívül a hát- I lapon más természetű közlés is szerepeljen. Tájékozásul közöljük, hogy a kerületi pénztárba j a következő alkalmakkor befolyt perselypénzek kül­­; dendők be: I I 1. Áldozócsütörtökön i 2. Pünkösd másodnapján 3. Szept. utolsó vasárnapján 4. Advent első vasárnapján j 5. Esztendő utolsó napján Kitűnő tisztelettel: Egyházkerületi pénztári hivatal. Pápa, 1933 Föiskílai könyvnyomda — Felelős vezető." Nánik PÄ1. a Lelkészgyámoldai alapra, végzett papnövendékek palást-alapjára, Brit és Külföldi Bibliater­jesztő Társulat javára, Kerületi iratterjesztés javára, Főiskolai alapok refun­­dálására.

Next

/
Thumbnails
Contents