Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-11-26 / 48. szám

Negyvennegyedik évfolyam.

48. szám.

Pápa, 1933 november 26.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

.....—............-..........—--------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................

FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Az erdélyi magyar nők munkája*

Nem oknélkül való dolog az, hogy Erdély földje és népe felé az egész magyar társadalom oly féltő aggodalommal gondol, hogy sorsa iránt mindig őszinte érzéssel érdeklődött, hogy az ottani elnyomatottságban élő kisebbségi magyar testvérek életkörülményeivel szemben sohasem tudott egészen közönyös lenni.

Ezt az egészen természetes felfigyelést, érdeklődést egészen természetessé, magától értetődővé teszi maga Erdély földje, a maga nagy történetével, dicsőséges múltjával, múltjában felmutatott csodálatos eredményeivel. Könnyen érthetővé teszi az a körülmény, hogy az erdélyi medence a maga bezárt földrajzi fekvésével és az oda bezárt népelemeknek előttünk kevésbbé ismeretes sorsával, életmódjával, gondolkozásával mindig felkeltette kíváncsiságunkat.

Úgy gondolom, hogy ha Trianon nem következett volna be, vagy ha Trianon más térképet teremtett volna, érdeklődésünk akkor is csak ennyi maradt volna, lényegileg alig fokozódott volna. Azonban Trianon a maga szomorú, fájdalmas, gyászos valóságával, Erdély földjének, gazdag kincseinek az elszakításával más igen fontos eredményeket is teremtett.

Az anyatestről való leszakítás döbbenetes ténye kihatásaiban messzeható eredményekre vezetett.

Ezekből a nagyfontosságú eredményekből álljanak itt a legfontosabbak. Erdély magyarsága egyik napról a másikra váratlanul, előkészületlenül ráeszmélt a szomorú valóságra, arra, hogy teljesen egyedül maradt, hogy megszámlálhatatlan, ellenséges körülménytől támad tatva senkitől sem várhat segítséget, hacsak nem önmagától. Nagyon kemény csapás volt ez, sok veszteséget, anyagi- és vérbeli áldozatot, hihetetlen megaláztatást, a magyarságtól addig nála sohasem tapasztalt nyugodságot, meggondoltságot, önuralmat követelt. Sokáig, mondhatnám nagyon sokáig tehetetlenül állt a magyarság a körülötte tomboló vihar közepette; tétlenül, tehetetlenül nézte értékeinek, kiváló személyeinek pusztulását, nem tudta, mitévő legyen. E vihar tombolása közben szinte legjobbjai hagyták el, más tájon kerestek jobb hazai talajt. Egy egész népvándorlás, egy egész új honfoglalás indult meg. E nagy, tétlen ideoda vetődésnek a hullámai lassan elcsendesülvén a magyarság is eszmélni kezdett. Ott maradt vezető emberei, főleg irói, költői, papjai, tanítói (hiszen mások alig maradtak ott) felismerték az új helyzet adottságait, meglátták, megérezték a jövő feladatait. Lassan-lassan, bátortalanul hozzáfogtak a szervezés gondolatának kiépítéséhez. Micsoda nagy munka volt ez! Milyen nehezen ment! Hála és örökkétartó elismerés legyen érte épen református anyaszentegyházunk nagyszerű, bátor

* A Pápai Ref. Nőegylet vallásos estélyén felolvasta Nagy Jenő kollégiumi tanár.

és lelkes vezetőinek, akik e megalapozó, utnakindító munkában vezérszerepet játszottak.

Az idők viharát többé-kevésbbé kiállott, megtépázott, de mégis megmaradt kisebbségi intézmények (egyház, iskola, kulturegyletek, jótékonysági testületek) köré csoportosult az ottmaradt magyarság apraja-nagyja, epedő szívvel várta a tanácsot, hogy mitévő legyen ? A végig szenvedett megaláztatások, kínzások, bebörtönzések, hadbirósági és politikai rendőrségi gyötrelmek után jól esett mindenkinek, ha tehet valamit féltett magyarsága kincseinek, értékeinek a megmentése érdekében. Zúgolódás, vitázás, ellenkezés nélkül dolgozott mindenki. Az iskola, amelyet a magyarság így végig járt, kemény leckére tanította meg, a megaláztatás leckéje mindennél tanulságosabb volt.

Ilyen súlyos előiskolázás után megindult a munka, amely a mai állapotokhoz vezetett. S ebben a munkában a vezetőszerepet nem játszhatta más, mint az egyedül meghagyott egyházi főhatóság. A különböző felekezeti egyházi főhatóságok (ref, kath., unit, luth., sőt a zsidó is) félretették az addigi felekezeti szempontokat s a magyarság nagy ügyének a szolgálatába bocsátották személyi, erkölcsi és anyagi értékeit. Ettől a társadalmi szervezkedési mozgalomtól különállóan ki kell emelnem és erősen hangsúlyoznom kell az erdélyi irodalom nagy fontosságát. A Budapesttől való elszakadás első éveiben némaság uralkodott az irodalom birodalmában A balkáni durvasággal, a cenzúra kegyetlen eszközeivel dolgozó többség szinte teljes némaságra kárhoztatta a magyarságot. Nem mondom azt, hogy magyarul írni teljesen lehetetlen volt, de a magyarság megnyilatkozását jelentő jelentéktelen napilapok nagyon súlyos cenzúrának voltak alávetve, híradásaikon kívül alig lehetett azokban egyebet olvasni. (Ez a Végvári időszak)

Az irodalmi szervezkedés egyéb lelki és egyéni momentumok miatt még az előbbinél is nehezebben halad előre. Mindaddig, amig végre 1926-bnn meg nem alakult Az Erdélyi Helikon, egységes, tervszerű, központilag körülvonalazott irodalmi és más művészeti összeállásról úgyszólván alig volt szó. Még azok a kulturegyesületek is elnémultak, amelyek a magyar időkből átjöttek ugyan, de most a po'itikai rendőrség szigorú cenzúrája lakatot tett a szájukra. Nagy szerencsénkre megszólaltak az erdélyi irók és cenzúrázott, allegorikus költői alkotásaik, egy-egy kis költeményük hihetetlen meleg fogadtatásban részesültek Ezeknek az Íróknak, költőknek köszönhető annak a szükségletnek a felismerése, amely azután a szorosabb értelemben vett és most már egészen rendszeresen kiépített Erdélyi Helikonnak és a vele kapcsolatos Erdélyi Szépmives céhnek a létrejöttére vezetett. Ma már mindnyájan tudjuk, hogy milyen kiváló egyéniségeket köszönhetünk Erdélynek éppen ebből az időből. így lett Végváriból Reményik, így születtek meg Áprily, Makkai, Szent-