Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-11-12 / 46. szám

184. Gidai. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1933. része szintén résztvehetett azokon. S a mellett, hogy fenn kell hagynunk annak a lehetőségét is, hogy a várbeli protestáns prédikátor a városban is reformá­­torkodhatott, magának a mezei hadaknak az útján is a reformáció eszméi a ‘várból a városba is kihatot­tak. Ott pedig már az iparosok és kereskedők révén sem voltak azok ismeretlenek. Mindezek szerint a re­formációnak egy reformátor működése mellett is nagy terjedési lehetőségei voltak a végvárból kiindulólag. Lehet azonban, hogy mindez nem volt gyors ütemű. Lehet, sőt erre adataink is vannak, hogy a gyökeres ^átalakulás csak évtizedek munkájának lett az eredménye, annál is inkább, mert a több ízben megi-megújuló török ostrom is hátráltatta annak a folytonosságát, bár lehet, hogy intenzitását erősítette. Nem is mondjuk, hogy ez elméletek felállításá­val megoldottuk volna azt a kérdést, hogy miként terjedt el a reformáció Pápán. De mindenesetre olyan lehetőségek ezek, amelyeket a reformáltatás kérdésénél figyelmen kívül nem hagyhatunk. Isten Igéje munkált itt a lelkekben. Hatása alól senki sem vonhatta ki magát. És Pápa a reformáció egyik fész­kévé, hegyen épített várossá s különösen főiskolája révén messzevilágító szövétnekké válik. Emlékezzünk!.. . Tekintsünk bele a múlt sötét­ségébe. Próbáljuk fellebbenteni a homályt fedező fá­­tyolt. Hisz múltúnkban nagy erősségünk van. Nagy erősségünk a jelenre, de a jövendőre nézve is. A jö­vendőre, amely nem kevésbbé elrejtctett előlünk, de amelybe belevilágít Isten igéjének fénye és remény­ségre segítő erővel zúgja csüggedező fülünkbe: A seregeknek Ura elveszi a hegyen a fátyolt... Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. (Vége.) Dr. Tóth Endre. Folyó évi június 27-én távozott az Úrnak hivó szavára közülünk Kovács Lajos sárszentmihályi lel­késztestvérünk, akinek élete, munkálkodása, bár csend­ben, minden feltűnés nélkül folyt le, mégis megér­demli, hogy róla megemlékezzünk s élete, munkál­kodása tanúságait megőrizve, hasznunkra fordítsuk. 1858 június 19-én született Lajoskomáromban. Iskoláit Sárszentlőrincen, Gyönköin, majd a közép­iskolai VI. osztálytól kezdve Pápán végezte. Ugyan­itt végezte a theologiát is. Leíkészképesítői vizsgát az akkori . módszer szerint 1882 április 20-án tett a veszprémi egyházmegyei lelkészképesítő bizottság előtt. 1881-ben Papkeszin helyettes, 1882-ben Ba­­latonfőkajáron segéd-, 1883-ban Siómaroson helyet­tes-lelkész gyanánt szolgált. Majd Kiskovácsiba ke­rült rendes lelkésznek, hol három évet töltött. 1890- ben Sárszentmihályra választották meg egyhangú meghívás útján és ez év március 13-tól haláláig, tehát több mint 43 évig Sárszentmihályon működött, ahol az írásban fennmaradt adatok szerint ez ideig ő volt a leghosszabb ideig szolgáló lelkipásztor. 1930 március 13-án töltötte be sárszentmihályi szolgálatának 40-ik évét, s ez év augusztus 25-én, nevenapján, hívei a szeretettől indíttatva, mint egy ember, egy varázsütésre megmozdulva, sorakoztak fel alkalmi ajándékokkal a lelkészlakás udvarára, ahol élükön egy egyszerű, éltes presbiter köszöntötte fel keresetlen szavakkal, de annál őszintébb érzelmekkel a gyülekezet öreg lelkészét, aki nem várta ezt a meg­tiszteltetést, reá nem számított, de a hívek nem en­gedték el, hogy egy forró kézszorításra, áldáskivá­­natra előtte meg ne jelenjenek. Megjelent a gyüle­kezeti énekkar is, néhány “szép dallal üdvözölte őt. Az egyházi felsőbb hatóság örömmel emlékezett meg a ritka szép évfordulóról. Csendesen, zaj nélkül dolgozott, de munkájának eredménye annál jobban meglátszott és annál állan­dóbb volt. Sárszentmihályon új templomtornyot, szép új iskolát, tanítólakást építtetett, új harangot, temp­lomi harmóniumot szereztek. Az egyházi épületeket, az egyház vagyoni ügyeit mindig példás rendben, a lelkészi földeket páratlan jókarban tartotta és hagyta maga után. Nem dicsekedő, magát fitogtató tünte­tési vágy, hanem a jóíelküség, becsületesség, szelíd, nyájas bánásmód, megbocsátó szeretet volt életének vezérelve, de ez volt munkája sikerének titka is. Te­kintélye, becsülete, életének jó hatása gém fqgvat­­kozott, hanem csak nőtt az évek sorával, mert észre­vették igazi becsületességét, tudták róla, hogy soha­sem az önérdek, vagy más mellékes szempontok, ha­nem az egyház jól felfogott érdeke, híveinek anyagi és lelki jóléte, Isten dicsősége a fődolog ő nála. Boldog családi élettel is megáldotta Isten. Fele­ségül nyerte Baráth Ferenc volt pápai jogakadémiai tanár, pápai egyházmegyei gondnok leányát, Ilonát, kivel 43 évet töltött boldog házasságban, kinek ön­feláldozó szeretetét ő is hasonló gyöngédséggel és jósággal viszonozta. Szorgalom, munkásság, rend, tisztes jólét, nyájas szeretet, szívesség áldott hajléka volt családi fészkük, melyet két jól nevelt, szülő-, ember- és istentisztelő leánygyermek tett még ked­vesebbé. Lelkiismeretességének tanúsága többek közt egy eset. Fiatal helyettes lelkész volt Igaron, betegség­től elgyengült édes atyja mellett. Édes atyját rajon­gásig szerették az igariak. Ma is áldólag emlékeznek róla. Ő maga fiatal, kedves, jó modorú helyettes lel­kész. Magyaros, szép, férfias megjelenés. Gyönyö­rűen zengő hang, melyhez hasonló akkor is, azóta is alig akadt. Édes atyja elhunytával az igariak ter­mészetesen senki mást nem akartak rajta kívül pap­juknak. Csakhogy az akkori, sorrendes törvény sze­rint ez nem volt lehetséges. Mit nekik sorrend? El­mennek a királyig! Mit tesz ilyenkor a szélhámos? Tüzeli alattomban a nép szenvedélyét. Nem magya­rázza men a híveknek, hogy törvénytelenséget kí­vánni sem őnekik, sem egy papi embernek nem illik, nem szabad, nem lehet. Ha ezt megmagyarázná, ak­kor felhagynának oktalan és törvénytelen követelé­sükkel, nem forgatnák fel az eklézsia békessségét, nem okoznának az egyházi hatóságnak annyi bajt és vesződséget. A mi népünk, ha nincsen igaza, nem megy a végletekig, meghajlik a törvény előtt. Föl­téve, ha nem Fojtogatják, Bátran ki lehetne csapni minden káplánt és papot, akiért a nép a törvénytelen­ség követelésében a végletekig ragadtatja magát, mert ha az illető maga oda áll és őszinte becsületességgel megköszöni a bizalmat és megmagyarázza, hogy tör­vénytelenség árán nem kivám előnyhöz jutni és az jóra nem vezet, megmondja őszinte becsületességgel,­­hogy sem személyéhez, sem állásához nem illik, hogy érette törvénytelenséget kövessenek el: a nép józan belátással meghajlik az érvek előtt. így van ez min­den esetben. így volt Kovács Lajos esetében is. Mert a lelkiismeretlen szélhámosság ő. hozzá nem fért.

Next

/
Thumbnails
Contents