Dunántúli Protestáns Lap, 1933 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1933-11-05 / 45. szám

1933. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 181. oldal. tanfolyam >t látogató tanköteleseket valamelyik nyil­vános jellegű iskolában kell a tanév végén levizsgáz­tatni. A tárgysorozat elvégzése után Lijpcsey Lajos egy­házmegyei gondnok köszönte meg az elnökség bölcs vezetéséi, dr. Balogh Jenő főgondnok úr pedig a jegyzői kar gondos előkészítő munkájáért mondott elismerést. A közgyűlést Medgyasszay Vince lelkészi elnök hálaadó imádsága zárta be. (Vége.) ®@®@®®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®@®@®@®®®® C<$ VEGYESEK 'S®®®®®©®®®®®®®®®®®®®®®©®®®®©®©®:©®©®®®®® ® — Reformációi emlékünnepek. A kerületi taninté­zetek ifjúsága és tanári kara okt. 31-én d. e. 10 órakor istentiszteleten jelent meg a ref. templomban, mely alkalommal Nagy Gábor kollégiumi vallástanár mon­dott magasszárnyalásu beszédet a reformációról. A nőnevelő'intézet ünnepélye 11 órakor volt az intézeti díszteremben. Az ünnepi beszédet Varga Gyula val­lástanár mondotta, akinek szavaira valósággal meg­elevenedett Luther reformátori alakja. A tanítónőképző énekkara P. Nagy Zoltán alkalmi darabját adta elő elsőrangú betanulással Ritoókh István kép. zenetanár mesteri vezetése mellett. A műsort Izsó Irén V. é. és Fehér Rózsi IV. é. k. növendékek szép szavalatai, Labanc Ida és Morvái Piroska élvezetes zongorajátéka és közénekek egészítették ki. — A teológusok Tóth Ferenc Köre gazdag műsorú vallásos estélyt rendezett 6 órakor a templomban. Itt az emlékbeszédet dr. Török István teol. tanár tartotta, aki arról beszélt a Luther születésének 450-ik évfordulója alkalmából, hogy miként formálta a Biblia Luther életét és mit tanított Luther a Bibliáról. Az eredeti források tanul­mányozása alapján készült, mélyen járó és szónoki lendülettel előadott tanulmányt lapunk valamely kö­vetkező számában közöljük. Nagy Gyula főiskolai szé­­nior hangulatos megnyitójában Szenczi Molnár Albert emlékének áldozott. Megragadóan énekelt a Főiskolai Énekkar, Vikár Sándor volt pápai diák Szenczi Mol­nár Albert c. alkalmi darabját adván elő Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár művészi vezetésével. Bíró Ernő I. é. pn. és Komáromy Imre II. é. pin. szava-,1 lattal, Körmendy Lajos II. é. pn. énekszámmal járult hozzá az est sikeréhez, Gáti Samu II. é. pn. pedig az orgonakíséretet látta el nagy hozzáértéssel. Az ün­nepélyt közének után Kenéz Sándor IV. é. pn. fel­emelő imádsága kezdte meg és Pomóthy Dezső IV. é. pn. tartalmas bibliamagyarázata és imádsága után közének fejezte be. — Gyászhír. Mély részvéttel értesültünk, hogy Sziics Józsefné szül. Baráth Gizella Linda életének 59-ik, házasságának 32-ik évében, keresztyéni hittel viselt hosszas betegség után okt. 29-én elhunyt. Teme­tése nov. 1 én volt. Délelőtt 10 órakor Alsóörsön a háznál volt gyászszertartás, délután 2 órakor pedig Pápán helyezték siri nyugalomra az alsóvárosi temetőben. Itt Ólé Sándor lelkész és Fazekas Mihály püspöki titkár hirdették a feltámadás boldogító hitét. A megboldo­gultban Szűcs József esperes atyánkfia szeretett fele­ségét, Baráth Zoltán nyug. törvényszéki tanácselnök, özv. Kovács Lajosné és özv. Herrmann Pálné testvérü­ket, Szűcs Lajos nádasdladányi lelkész sógornőjét gyászolja. Boldogok a halottak, akik az Urban halnak meg. — Lelkészválasztás. A soponyai ref. gyülekezet a nyugdíjazás folytán megüresedett lelkészi állásra, meghívás utján, Lányi Jenő s.-lelkészt választotta meg, aki az esperesi concessát már meg is kapta. Isten gazdag áldása legyen a választó gyülekezeten és az új lelkészen. — A balatonfüredi Lelkészi Kör október 12-én, Balatonfüreden, áldásos missziói napot és értekezletet tartott 12 lelkész és 7 tanító részvételével. A missziói nap istentisztelettel kezdődött, melyen Németh János balatonkövesdi lelkész hirdette az igét a tekintélyes számban összegyülekezett egyháztagok előtt, főképpen azt hangsúlyozva, hogy lelkésznek, gyülekezeti tagnak egyaránt szóval és élettel az élő Krisztust kell minden­kor prédikálnia. A istentisztelet végeztével ugyancsak a templomban tartotta meg előadását Gáthy Ferenc felső­örsi lelkész, A református világnézet az állami, társa­dalmi és magán életben címmel. Az értekezlet további része az elemi iskolában folyt le. Itt Sziics József alsó­örsi esperes-lelkész bejelentette a megjelenteknek, hogy az érdekelt lelkészek Barthalos Móricz balatonszőllősi lelkész lemondása által megüresedett lelkészkör-elnöki tisztségre Vámos Géza balatonfüredi lelkészt választották meg. Áz új elnök szeretetteljes üdvözlésével kapcsola­tosan megemlékezett a lemondott elnök odaadó buzgó­­ságú munkásságáról s úgy rá, mint elnök utódjára Isten gazdag áldását kérte. Majd Vámos Géza gyűlést meg­nyitó, gondolatokban gazdag elnöki beszédében kifejtette, hogy a balatonparti egyházak életében különösen nagy­­jelentőségű szerepe van a belmissziónak. Ezzel lehet csak megakadályozni a secták előnyomulását és lélek­­halászását, ezzel lehet csak gátat vetni a rohamosan elharapódzó vallástalanság és egyháziatlanság elé. Utána Bakos Lajos balatonarácsi lelkész tartott mélyen szántó, nagy gyakorlati érzékre s lelkipásztori féltő szeretetre valló előadást Az Orsz. Ref. Szeretetszövetség ez évi őszi gyűjtésének ügye címmel. Szőke Károly köveskál­lai lelkész előterjesztette minden részletkérdést alaposan felölelő munkálatát az új konventi számadási minták egységes kitöltését illetőleg. Végül Tálos József balaton­füredi tanító tartalmas és szépen felépített tanulmányát olvasta fel, melyben kifejtette, hogy á tanítói fizetések és iskolai dologi kiadások problémáinak egyedüli helyes megoldását ma csakis az u. n. holland módszer be­vezetése biztosíthatja. Az első előadásokat élénk eszme­cserék követték. Az értekezlet végén a megjelentek el­határozták, hogy a legközelebbi missziói napot Vámos Gábor tihanyi lelkész meghívása alapján az ő gyüle­kezetében rendezik meg s az elnök imája s közös ének után egy Istentől gazdagon megáldott együttlét boldog emlékeivel távoztak gyülekezeteikbe. — A Főiskolai Könyvtár értékes ajándékot ka­pott Varja József nyug. pénzügyi főtanácsos, egyház­kerületi képviselő úrtól, aki 78 darab régi könyvet volt szivesaz „alma mater iránt érzett hálája kifejezéséül“ egy ládában beküldeni. A könyvek közt hat XVI. századi, három XVII. századi, 21 XVIII. századi, a többi a XIX. századból való. A XVI. századiak közül egy magyar nyelvű: Félegyházi Tamásnak 1579-ben Debrecenben megjelent igen ritka müve, mely Szabó Károly szerint csak két példányban ismeretes; sajnos, ez a példány nem teljes, mert hiányzik a címlapja és hátul 6 levél, de igy is évek óta ez a legértékesebb gyarapodása a könyvtár gazdag Hungaricum gyűjteményének. Varjú főtanácsos úr más alkalommal a régi pénzgyüj­­teményt gyarapította szép darabokkal Ez újabb külde­ményéért fogadja e helyen is a Főiskola hálás köszö­netét. Vajha példája találna minél számosabb követőre.

Next

/
Thumbnails
Contents