Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-05-29 / 22. szám

88. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1932. fájdalmai Krisztus szeretetében örök értékké szentesültek. Minden ember annyit ér, amennyi szeretetet adni tud, le­vonva azt, amit ő kapott — mondotta a többek között. A világi papok bizonyságtétele, különösen nálunk, ritkasága miatt nagyon megragadó s épen ezért hálát adhatunk Isten­nek, hogy sok szenvedésen és megpróbáltatáson keresztül békességre vezette el e bizonyságtevő fiát s most másokat is el akar vezetni a bibliaolvasás szépségeihez s az abból kiáradó új élethez. Tóth Miklósné főjegyzőné énekei, dr. Stranszky jánosné ev. felügyelő nejének harmoniumkísére­­tével, Nyilas Antal tanító szavalata (két Reményik-vers), Csiz­madia Dániel bibliamagyarázata, Gál Endre imája tették teljessé a műsort. Hisszük, hogy a templomot megtöltő gyü­lekezet életében áldott magvetés volt a gyülekezeti nap min­den igéje. Jelenvolt. — Anyák napja Veszprémben. A veszprémi ref. egyház, tekintettel az új parochiális tanácsosoknak máj. 8-án ünnepélyes keretek közt történt felavatására, az anyák nap­jának megtartását május 22-ikére halasztotta el. Ezen a na­pon emlékeztek meg délelőtti istentisztelet keretében az édesanyákról. Délután gyermekistentisztelet volt, melyen a szülők nagy számmal jelentek meg. Mindkét alkalommal az igét Makár János segédlelkész hirdette. A délután 5 órakor kezdődő ünnepélyen imát mondott Demjén Márton ref. lel- . kész. A nagyszámú közönség előtt dr. Cseresnyés József igazgató főorvos, a ref. egyház főgondnoka tartott megkapó előadást. Boda József hitoktató-lelkész közvetlen, szívhez szóló beszédével aratott nagy sikert. A műsort elemi és kö­zépiskolások szavalata, hegedű- és énekszámok tették vál­tozatossá. Az ünnepély alkalmával 110 pengőt osztottak ki sokgyermekes anyák között, kik fáradságot nem ismerve, önfeláldozóan, példásan nevelik gyermekeiket a mai nehéz viszonyok között is. — Az Erzsébet Tudomány Egyetem ev. hittudo­mányi kara május 26-án tartotta tanévzáró emlékünnepélyét Sopronban a kar épületének nagytermében. Az ünnepélyen dr. Deák János e. i. prodékán tanévzáró beszédet mondott, dr. br. Podmaniczky Pál e. i. dékán: D. Stráner Vilmos elhunyt professzorról emlékezett, lie. dr. Karner Károly kari jegyző jelentést tett az 1931—32. tanévi pályamunkákról. — Adományok. Az egyházkerületi intézőbizottság május 26-i ülése alkalmából a tagok közül többen nem vették fel a napidíjaikat, hanem azt a következő célokra adományozták: Dr. Balogh Jenő, dr. Darányi Kálmán és dr. Lázár Andor alapítványaik növelésére, Hodossy Ernő a főiskotai könyvtárnak, dr. Jókay Ihász Miklós a Vály Ferenc pályadíjra. A nemes példa találjon minél számosabb követőre. — A Győri Reformátusok Lapja pünkösdi száma nyolc oldalon a következő gazdag tartalommal jelent meg: Csizmadia Károly a Lélek vigasztaló ereje. Győry Elemér: Gyülekezetünk daiakonátusa; köpeczi Kiss Sándor: Az ige hatalma (vers), Balogh István: Pünkösd; Mille Géza: Szeressük egyházunkat; dr. Tóth Endre: Levendula illat. Gyülekezeti hírek, családi értesítő és adakozások kimutatása zárja a jól összeállított lapot, melyet a presbitérium meg­bízásából köpeczi Kiss Sámuel presbiter szerkeszt. — A Kálvineum hajdúböszörményi fiuinternátusá­ban a következő iskolai évre a teljes díj 600 P, református lelkészek és tanítók fiai részére 500 P. Az internátusbán háló-, ebédlő-, tanuló-, fürdő-, olvasó-, játszó- és zene­terem van, modern tornaterem, két tenniszpálya, hatalmas kertje. Elsősorban református növendékek nyerhetnek fel­vételt, akik egyben a kapcsolatos humán jellegű gimnázium­nak is tanulói. Az internátussal kapcsolatos ref. Bocskay gimnázium megtette a lépéseket arra, hogy görög nyelv helyett a tanulók valamely modern nyelvet (franciát, angolt) választhatnak. Okleveles tanárok készítik elő a növendé­keket a másnapi leckére s foglalkoznak állandóan velük. Az igazgató és tanárok együtt étkeznek és laknak a tanulókkal. A folyamodványt július 15-ig kell benyújtani. Részletes tájékoztatót megkeresésre válaszbélyeg csatolása mellett készséggel küld az igazgatóság. — Mesgyén címmel jelent meg pünkösdkor Mura­­közy Gyula ref. lelkipásztor két kecskeméti búcsúbeszéde és a budapesti beköszöntő prédikációja. A 20 oldalas em­lékfüzetet a kecskeméti Keresztyén Ifjúsági Egyesület adja ki igen szép kiállításban, finom papíron, melyet a lelki­­pásztor jólsikerült fényképe is díszít. A füzet ára mindössze 50 fillér, hogy a szerényjövedelműek is könnyebben meg­vásárolhassák. — Kapható a budapesti Kálvin-téri ref. lel­­készi hivatalban, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületben (Ho~ ránszky-utcai 26. sz. II. em.) és 50 filléres bélyeg ellenében a kecskeméti Kultúra-könyvkereskedésben. — Ballag már a vén diák címen érdekes könyv jelent meg a főiskolai nyomdában. írója Fáber Kovács Gyula III. é. theológus, aki ebben a könyvben — mely első önállóan megjelent munkája a képzőtársaságban szép eredménnyel munkálkodó ifjúnak — a pápai diákéletet rajzolta meg elevenen, színesen. Minden volt pápai diák; — de általában minden a diákokat szerető magyar refor­mátus ember érdeklődésére joggal számíthat e könyv, mely 3*20 P-ért szerezhető meg a szerzőnél (Pápa, Főiskola) vagy Kis Tivadar könyvkereskedésében. I=jj HIVATALOS RÉSZ |=i Dunántúli református püspöki hivataltól. 1136/1932. szám. Értesítés. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter úr 5402— 1932. II. szám alatt az 1932. évi junius havi kongrua, kor­pótlék és családi pótlék államsegélyt kiutalta, mely kiutalás az előző havival szemben a következő eltéréseket tünteti fel: Szakái Ernő Adásztevel, 137*60, Fülöp József Körmend, 16L81, Márton Ferenc Tótvázsony, —, Csonka Ferenc Vörösberény, —*—, Tóth Kálmán Sárkeresztes, 27*20, Bódis Sándor Tótszentgyörgy, 13*60 P. Pápa, 1932. évi május hó 24-én. Dr. Antal Géza püspök. A tatai ref. egyházmegye esperesétől. 534/932. sz. Felhívás. Felkérem a Nagytiszteletü Lelkész Urakat, hogy a szabályszerűen kitöltött belmissziói kérdőívek egy példányát, a belmissziói kiskörök elnökei pedig jelentéseiket hozzám junius 5-ig feltétlenül beküldeni szíveskedjenek. Szomód, 1932 május 23-án. Löké Károly esperes. Meghívó. A szigetvárvidéki lelkészi kör tagjait f. évi junius hó. 2-án (csütörtök) d. e. 9 órakor kezdődő értekezletre Sziget­várra, a polg. fiúiskolába tisztelettel meghívom. Tárgyak: 1. Iskoláink helyzete. 2. Egyházaink szegé­nyedése — emelkedő járulékok. 3. Lelkészi és tanítói föl­dek községi pótadója. 4. Telepítési ügy. — Egyéb indítvá­nyok. — Kérem a kör tagjait, hogy teljes számban jelen­jenek meg, — esetleges indítványaikat ott adják elő. Szabó Béla leik. köri elnök. Pápa, 1932. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető; Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents