Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-05-15 / 20. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 20. szám. Pápa, 1932 május 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYEMEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. • — FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A Szent Lélek kitöltetésének feltétele. Hányszor hangzik fel ajkunkon a buzgó ének: Jövel Szent Lélek Úr Isten! Hányszor állapítják meg tudósaink, hogy a mi egyházunk egyik legfőbb tanítása épen a Szent Lélek Istenről szól! Kálvint előszeretettel nevezzük a Szent Lélek theologusának. A leverő tény az, hogy mai életünkben nem látszik meg kellőképen a Szent Lélek munkája. Halljuk az apostol intését: „Lélek szerint járjatok és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek“ (Gál. 5ie), fülünkben cseng a test cselekedeteinek szörnyű felsorolása (Gál. 519-21) és mégis oly kevéssé ékeskedünk a Lélek gyümölcseivel amelyek „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség(Gál. 522.) Ennek okát abban találhatjuk, hogy nem fogadtuk be szívünkbe Péter komoly felhívását: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát“. (Ap. Csel, 238.) Bármily nehéznek és lehetetlennek tűnik is fel előttünk, Isten legnagyobb áldásai csak akkor lehetnek a mieink, ha eleget teszünk az alapfeltételnek, ha megtérünk. Meg kell alázódnunk, be kell ismernünk bűnös voltunkat, meg kell siratnunk az elmulasztott alkalmakat, drága értékek eltékozlását, isteni erők semmibevevését. Újjá kell születnünk, hogy új világban járhassunk. Istennek kell felajánlanunk egész lényünket, hogy vehessük a Szent Lélek ajándékát. Az Ígéret nekünk lett, „valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk“. (Ap. Csel. 239.) Most, amikor a nyomorúságok ezer oldalról támadnak ránk, amikor igazán csak felülről kaphatunk erőt, vigasztalást, ragadjuk meg a csodás Ígéretet, haljunk meg az óembernek és támadjunk fel új életre. Jövel Szent Lélek Ur Isten, pünkösd felséges ajándéka, lépj be szívünkbe, hogy megteljünk isteni erőkkel. Győzd le dacos énünket, hogy örömest akarjuk és tudjuk; Jézust Megváltónknak elfogadni és az 0 parancsai szerint rendezni be életünket, p. j. Kálvin művelődéstörténeti jelentősége. (Folytatás.) Az érték- és érzékiségkultúrának ezt az uralmát a személyiség és jellem kultúrája fölött, s az ebből következő pénzvágyat, érzéki vagyonszerző mohóságot, amelynek célja csak a vagyon, valamint a túlságos fényűzést a puritánok jobbjai erélyesen támadták. Élesen elválasztották és megkülönböztették az örökkévaló tartalommal megajándékozott egyéneket az általuk termelt múló javaktól, amelyeknek jelentőséget legfölebb annyiban tulajdonítottak, amennyiben Isten országa céljainak és a közjónak előmozdítására alkalmasok voltak. Ebben a vonatkozásban a modern kutatástól figyelembe nem vett igazi kálvinista »szociális prédikációk« sokkal fontosabbak, mint az akkori idő számos »directorium«-a, mivel közvetlenül hatottak a nép tömegeire. Ahol a kálvinista országokban a kapitálizmus enyhébb formája fejlődött ki, ott a rendszeres szociális tevékenység gondoskodott az éles osztálykülönbségek áthidalásáról, megteremtették a rendszeres jótékonyságot és a mintaszerű szegénygondozást, melynek gyökerei a legújabb korig nyúlnak: hiszen a modern keresztyén szociálizmus gyökere a kálvinizmusban rejlik. A szociális erők egyensúlya, a kálvini szociálizmus jellegzetes alaptétele, Kálvin szociális elvéből fakad, t. i. az egyén és a társadalom közti viszóny sajátos felfogásából. A szociális probléma kálvini megoldása óva int attól a két véglettől, amelyek a társadalomtudományban felléptek és ma is felmerülnek. Ellene fordul egyrészt a középkori hierarchia rendszerének, amely az egyént csak a felülről lefelé tagozott nagy egész tagjának tekinti, másrészt a túlzott, rajongó individiiálizmusnak, amely az egyént ruházta fel az élet egész teljességével, s minden történeti és objektiv tekintélyi megkötöttségből kiszakította. Kálvin társadalomtana egyesíti a statikus elveX a dinamikusssü, midőn a közösséget a rendnek szilárd rendszerével fogja át, de egyúttal a közösség tagjaiban életre hív minden energiát, a .teljesítményeket differenciálja és szervezi, jogot és kötelességet arányosan köt össze, s ezzel helyreállítja az erők egyensúlyát. Az egyént emlékezteti arra, hogy nem élhet a maga erejéből és önmagáért, hanem csak úgy, mint egy Istentől létesített egésznek a tagja, amelybe beléhelyeztetett, hogy Istentől kapott tehetségeit az egész javára felhasználja és kifejtse. Ugyanakkor élesen kiemeli Kálvin, hogy a társadalom nem
