Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-03-13 / 11. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1932 március 13. Betegek pasztorálása. A betegek pasztorálása az egyházi munka egyik lényeges része. A keresztyénség előtt a betegek ápolását a szolgák végezték el, a szolga forgolódott beteg ura körül, az ápolói szerepet betöltve. A keresztyénség korában a megválasztott hét diakónus bizonyára nemcsak az asztalok körül szolgáit (Ap. Csel. VI: 2, 3), de az Űr parancsát betartva: »Betegeket gyógyítsatok« (Máté X:8), látogatták a betegeket, gyógyítva őket. A későbbi időkben a betegek ápolását olyanok végezték, kik rendbe tömörülve, erre a célra szentelték életüket. A reformáció idején Kálvin nagy lelke megérezte azt, hogy nem elég csak a testet ápolni, de a lelket is gyógyítani kell. Mát érünk el a testtel, mely talán meggyógyul, ha ugyanakkor a lelket elsorvadni, meghalni hagyjuk a betegnél? Ezért genfi gyülekezetében megszervezte — az őskeresztyénség diakonatusa mintájára — a diakónus-kört, melynek kötelességévé tette a betegek lelki pasztorálását. A beteg embernek nemcsak a testende a lelke is beteg, azt is gyógyítani, gondozni kell. A mai materialista világban minden jó és nemes érzés kihal az emberekből; fásulttá, közönyössé lesz az egyén, kit csak az életösztön vezet s a létfenntartási küzdelemben megbetegedve, bejut a kórházba kettős betegséggel; testi és lelki kórral. Az Operateur elvégzi a műtétet s ha sikerül, levezeti a betegséget, de a lélek baját nem gyógyítja meg, arról meg is feledkezik, nem vesz róla tudomást, az nem tartozik az ő munkaköréhez. Hosszú kórházi látogatásaim alatt egyszer sem hallottam azt, hogy a vizitelő orvos megkérdezte volna a betegtől: »Milyen barátom a lelkiállapota?« Mindig csak a testiállapot után érdeklődik. Ki most már a felelős egy-egy beteg lélekért, aki testileg felépülve, lelkileg betegen hagyja el a kórházat? Mi, lelkipásztorok, akik a beteg lelkek pasztorálására, gyógyítására szólíttattunk el! Reánk is tartozik Krisztus meghagyása: »Betegeket gyógyítsatok!« Nekünk is operálnunk kell; eltávolítva a {élekből azt a folyamatot, mely a lelki válságot előidézte. Nehéz munka, de szép munka! Belelátni abba a beteg lélekbe s gyógyítani az Isten Igéjével. Akad eset, hogy nem sikerül a gyógykezelés, de legtöbbször mégis csak sikerül. Nagyon konok, istentelen emberek törtek össze, vettek úrvacsorát betegágyukon s tisztultak meg a lélek poklosságától. A beteg is örül, ha meglátogatja lelkipásztora. A betegek látogatásával és gondozásával megnyerhetjük híveink szeretetét és tiszteletét, azután meg elejét vesszük azoknak a visszaéléseknek, melyek különösen városokban fordulnak elő, amikor a kórágyon áttérítik a beteget. Meg lehetünk győződve arról, hogy a betegek pasztorálása érdekében kifejtett munkánk alapjábanvéve sohasem lesz eredménytelen; nagyon sok hideg embert tehetünk egyházunkkal szemben meleggé! Munkánkért pedig a Király az utolsó Ítéletkor jobb keze felől állítva, így szól: »Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta ... mert beteg voltam és meglátogattatok«... (Máté XXV: 34, 36.) Veszprém. Makár János. Teljes vagy kis Biblia? Arra a kérdésre, hogy milyen Bibliát használjunk az iskolákban, azt kell mondanunk, hogy teljes Bibliát, amelyik magában foglalja az Ó- és Űjtestamentumot. Vannak ugyan némelyek, akik pedagógiai szempontból idegenkednek az Ótestamentumot iskolások kezébe adni, mások pedig hamis értékeléssel teljesen háttérbe szorítják és elmellőzik az Újtestamentum mellett; ezek ellenére mégis az a helyes, hogy a teljes Bibliát használjuk az iskolákban. Ha a lelkipásztorok egyházi beszédének a tárgya is a teljes Biblia, egyházunknak is ez az alapja és vallásos ismeretünknek a kútforrása, akkor nemcsak jó, hanem szükséges, hogy az ifjú nemzedék kellő vezetés mellett ezt a teljes kijelentést megismerje és meg is szeresse. Amelyik gyülekezetben már mindjárt az iskolában nem adják kezébe a tanulóknak a Bibliát, ott a felnőttek sem igen fogják azt kézbe. Akkor pedig a lelkész prédikálhat nagyon szépen, beszélhet igen biblikusán, még sem hatja át a való életet annak a szelleme, mert ott a Biblia csak a képzeletben él és mindig idegen marad, mint a gyermek előtt az Óperenciás tenger partjának mesékből szőtt világa. Ha az elemit végzett egyháztag kezében csak mindig Újtestamentum volt az iskolában és szülei házában sem volt más Biblia, akkor ő a református ember legdrágább kincsét: a teljes Bibliát, vagyis »a Bibliát« nem ismeri. Pedig sok ilyen elemi iskola van! De mily sok középiskolás is van, aki óriási zavarba jön, ha teljes Bibliát kezébe nyomnak, hogy abból keressen ki valamit. Nagyon könnyen a próféták írását az Újszövetségben, Pál leveleit az Ó-ban keresi és végül is megállapítja, hogy nincs benn, amit kérdeztünk, hanem csak zavarba akartuk hozni. Az iskola jó alkalom a Biblia terjesztésére és megszerettetésére. Ennek azonban első feltétele, hogy minden alsó- és középfokú, tanyai, falusi és városi iskolás református gyermek, illetve ifjú kezében ott legyen a teljes Biblia. így azt megismerheti, ha felnő, akkorra is megtarthatja és lesz a házában Biblia, ami esetleg másként nem lenne. A kis Bibliákat tehát az iskolákban fel kell váltani teljes Bibliákkal. Székesfehérvár. Szabó Dezső hitoktató. FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IQAZQ. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ
