Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-27 / 48. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 49. szám. Pápa, 1932 november 27. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Mit jelent a Krisztus várása* Zsolt. (CXXX 5—8.) A 130-ik zsoltár 5. és 6. verse hasonlatot használ a zsoltáríró lelkiállapotának bemutatására. Nem is oly nagyon régi időben még szokásban volt, hogy nappal is, de különösen éjszaka őröket állítottak ki a város tornyaira, falaira és bástyáira, sőt még a kerítetlen falvak tereire és utcáira is. Ezek az őrök három órás szakaszokban fölváltották egymást és egyegy szakaszt vigíliának neveztek. Éjjel, mig a város aludt, amíg a nap messze elrejtőzött és mély sötétség borult a földre, az őr volt ébren csupán és az őr lámpája világított csupán gyenge, kicsinyke fénnyel, amint lándzsája nyelére függesztve lóbálta feje fölött. Az éjszaka mindig a félelmek éjszakája volt, ezer veszedelem fenyegette az alvókat: külső ellenség, rablócsapatok és azok a kísértetek, hazajáró lelkek, boszorkányok és lidércek, amik a régi emberek képzeleté-i ben olyan élénken éltek. Az őrt, amint a falon körútját végezte, elfogta az egyedüllét nyomasztó hatása és érthető, ha a vigilia órái lassan és fáradságosan teltek. Hiszen a közös álom őt is elálmosította, az éjszaka félelme őt is hatása alatt tartotta és lehet-e csodálkozni rajta, ha óhajtozva várta a reggelt és sokszor tekintgetett kelet felé, hogy messze van-e még a hajnal? M.ert a reggel két dolgot jelentett neki: először azt, hogy fölkel a nap, megérkezik a várvavárt világosság és elűzi az éjszaka rémeit, másodszor pedig azt, hogy a nagy alvó város végre fölébred majd és az őr nem lesz egyedül, nagy magányosságában. Dávid, a zsoltáríró, király volt, Izráel trónján ült, de ha megvizsgáljuk zsoltárainak hangulatát, kitűnik róla az a különös dolog, hogy nem annyira királynak érezte magát, mint inkább vigíliát tartó magányos őrnek ott Jeruzsálemben, a Sión hegyének ormán, ennek a természetadta őrtoronynak csúcsán. Ő maga ébrenlevő lélek volt, Istennek kiválasztott embere és szentje, de népe, a zsidó nép, lelki álomban hevert körülötte; a nap is messze volt még, éjszaka borult a világra, Isten elrejtőzködött a keményszívű .emberektől és Dávid érezte a mindenekre rátelepedő nagy szellemi sötétséget. A saját kis őrlámpáját, hitének, lelkének derengő világosságát gondosan őrizte, hogy ki ne aludjék az is, és virrasztóit, várt, őrködött, mert tudta, hiszen meg volt Ígérve, hogy eljön a hajnal, Isten közel jön az ő népéhez, annyira közel, hogy megjelenik közöttük testben és velük fog lakozni mindörökkfé. És akkor majd feliébred a nép is, nemi tart örökké a lelki álom és a virrasztó 'lélek nem1 lesz majd egyedül. Óh milyen * Evezz a mélyre kötetből; a Grádicsok éneke című adventi beszéd első része. dicsőséges lesz az a hajnalhasadás, az Úrnak érkezése! íme ez a kép az, amiben előttünk áll a zsoltáríró lelkivilága és ti, akik összegyűltetek hívő szívvel adventét ünnepelni: nem érzitek-e, hogy ez a kép a mi helyzetünknek is pontos leírása? Vagy nem éjszaka van-e köröttünk is, nem üli-e meg ezt a népet is szellemi sötétségnek, az erkölcsök éjszakájának fekete homálya? Nagy városokban és kicsiny falvakban mostanában ugyanaz a tapasztalat kínoz meg bennünket: hogy a mi népünk előtt a lelki valóságok elmosódtak, Isten és az ő angyalainak arca elhomályosult, a mennyei haza szépsége, a kárhozat vészé* dehne, az örök ítélet valósága mintha ködfátyol mögé rejtőzött volna; nem látják már, el is felejtették régen a kedves szellem-arcokat, nem veszik észre lelkiismeretük figyelmeztető mozdulását, a bűnnek következményeit. Az örök valóságokat nem látják, nem érzik, úgy vannak éppen, mint az alvók, akik elől eltűnt a valóságos világ és csak álomképeket látnak maguk körül. A mi népünk is csak azt látja, amit álmodik: az anyagot, a testet, a földi élet zűrzavarát, ezt a nagy körülöttünk zajló káoszt, ami egyszer szétfoszlik majd, amiről egykor bebizonyul, hogy álom volt csupán. Őrök vagytok-e ti ébreniáró lelkek az alvók táborában, ég-e a világosságotok és várjátok-e a reggelt? M.ert ígéretünk van arra, hogy a mi népünk éjszakája sem tart örökké, hogy eljön hozzánk az Úr és nagy lelki ébredés várakozik Magyarországra. Ez az ígéret az adventi ígéret: vannak-e, akik hisznek benne, vannak-e, akik várják a megvalósulását? A várakozás tehát ebből a két részből áll: hinni a hajnal hasadásában és óhajtani a napot, — hinni az ébredésben és vágyakozni utána. Benkő István Egyházunk mai feladata. Elnöki megnyitó a kerületi lelkészértekezleten 1932 szept. 19-én. Elmondotta : Dr. Antal Géza. Mi, Főt. Lelkészértekezlet! itt Magyarországon nem éreztük, egészen a legutóbbi időkig a szocializmusnak ezt az előretörését. M,ig Németország nagy ipari állammá lett, mi a legutóbbi évek iparpártoíásától eltekintve, tűlnyomólag még módig agrái ország Vagyunk és sok tekintetben érzékíelenül állunk az ipari munkásság célkitűzései, vágyai és sóvárgásaival szemben. Azonban természetes, hogy mi sem vonhatjuk ki magunkat azoknak a világáramlatoknak a hatása alól, amelyek világszerte éreztetik hatásukat és az iparnak nálunk is észlelhető terjedése magával hozza, hogy az ipari munkásság lelki szükségleteire egyre nagyobb figyelmet kell, hogy fordítsunk.
