Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-21 / 34. szám

134. oldal.

DUNÁNTÚLI protestáns lap.

1932.

A református gyülekezeti szegénygondozás elvei falun és városon.

Irta és a tatai egyházmegye lelkészértekezletének július 10-iki gyűlésén felolvasta Györy Elemér.

(Folytatás és vége.)

Helyzet szemle. Azért az első feladat a gyülekezet általános viszonyainak megismerése mellett az egyéneknek mélyreható megismerése és tanulmányozása, a nyomor okának felderítése: erkölcsi, vagy anyagi ok, esetleg általános gazdasági helyzet (munkanélküliség) idézte-e elő a szegénységet, vagy nyomorba jutást. Az egyházi életünkben, pastorációnkban oly sokat hivatkozott diagnosztikai eljárás itt nélkülözhetetlen. Ez a tény adja meg a gyülekezeti szegénygondozásnak minden más bürokratikus akcióval szemben nagy előnyét és sajátosságát: az individuális jelleget. Az (egyénnel és nem általában szegényekkel foglalkozunk. A falusi gyülekezet szegénye semmivel sincs kedvezőbb helyzetben, erkölcsileg sem áll magasabb fokon, mint a városi, pláne kisvárosi szegény. Mivel a szegénység, a nyomor sok bűnnek s hozzá nagy bűnöknek lehet okozója, nemcsak hogy nem szabad a nyomorban sinylődőt a polgári szegénygondozás gépezetének lassú menetére, vagy a hívek esetleges segélyezésére, avagy a véletlenre bízni, de nem szabad tömegkezelésben sem részesíteni. Tudni kell, hogy minden egyes szegény mit csinál, miből él, mije nincs. Mindegyik ki van téve ugyan a nyomor végzetes körforgásának, de az emberek a nyomorban különböző magatartást tanúsítanak; így nemcsak az anyagi megsegítés a cél, hanem a sínylődő, vagy kétségbeesett szegény erkölcsi felemelése is és hitben megerősítése, ami csakis személyes, egyénenkénti foglalkozás útján lehetséges.

A másik ok a személyes foglalkozásra az általános segélyezésben rejlő veszély. A szegény lassanként jogot formál a segélyre. Gyakran azt veszi észre, hogy minél inkább tud valaki szimulálni, annál többet kap s ez lassankénít őt is arra ösztönzi, hogy minden erkölcsi alapot félretéve napról-napra többet hazudjon, dsaljon úgy, hogy fokozatosan hivatásos koldussál lesz, kinek sem ereje, sem akarata nem lesz a munkára. Továbbá egyik-másik szegény életében jelentős szerepet játszik az iszákosság, durvaság, irigység s végzetes örökségként száll korról korra, nemzedékről nemzedékre a szegények között. »Hogy valaki szegénnyé lesz, annak lehet ezerféle oka, de hogy a szegény képmutató köntöst és jövedelmező keresetforrást csinál szegénységéből, ennek egyedül a helytelen jótékonyság az oka, az az érzelgős, vagy kényelmes eljárás, mely azt tekinti, hogy hányszor és mennyit ad, de hogy ki az, akinek ád s hogy adományával nem ta-< szítja-e mélyebbre ahelyett, hogy fölemelné, soha nem gondol.« (Forgács.) Egyedül a személyenként különkülön való foglalkozás nyújt alkalmat arra, hogy a segélyezettet önismeretre, Isten és az egyház iránti kötelességei teljesítésére eljuttassuk, őszintévé tegyük s mindenek felett a lelkét mentsük meg.

Anyagi eszközök megszerzése. A szegénygondozás folytonossága, zavartalan menete csak úgy lesz biztosítható, ha a szükséges anyagi eszközök rendelkezésre állanak. Ezekről a presbitérium, illetve a diakónusok gondoskodnak. Ezek gyűjtik össze a pénzbeli, vagy természetbeni adományokat s osztják szét a költségvetés keretében a havonként megállapított terv szerint a szükséghez képest. Azonban hogy esetlegességtől ne tétessék függővé a szegénygondozás, létesítsen a presbitérium szegényalapot, vagy költségvetésileg gondoskodjék az e célra szükséges összegről s az egyházi pénztári napló mellett, de ettől teljesen különállóan és függetlenül szegénygondozó pénztári naplót fektessen fel. Ennek az alapnak, vagy pénztárnak bevételeit képezhetik:

1. Perselypénz; minden templomban kell lenni külön szegények perselyének s nem szabad megelégedni azzal, hogy az istentisztelet végén fölhívjuk a figyelmet a szűkölködő szegényekre, ez inkább a privát szegénygondozásra felhívás, hanem legyen ott az [ajtóknál a szegények perselye és erre hívjuk fel a figyelmet. Esketések és keresztelések alkalmával, különösen az előbbi alkalommal, be kell hozni a szegények javára való adakozást; ilyenkor tanácsos külön kitenni a tányérokat, de a befolyó perselypénz a szegényeké legyen.

2. A gyülekezethez tartozó vagyonosabb egyháztagok időközönkénti, mondjuk negyedévenkénti, vagy havi meglátogatása adománygyűjtés céljából. Az ilyen gyűjtés falun természetbeli adományokra szorítkozzék, mert ilyeneket magyar népünk általában szívesebben ad, itt ezt, ott amazt kérjünk, amire szükség van az életfenntartás szempontjából, míg városi gyülekézetben a gyűjtés pénzbeli adományra irányulhat.

3. Olyan alapok és alapítványok, mik a szegénygondozásra hagyományoztattak.

4. Az egyház költségvetésébe e címen beállított összeg, mely azonban nem vethető ki külön szegényadó formájában a hívekre, hanem az egyházi közszükségletekkel kapcsolatban. Az alap, vagy pénztár bevételei csak a gyülekezetből eredhetnek s a református egyház szegényei támogatása végett ne forduljon idegenekhez, mert ez bizonyos mértékben függő viszonyt teremtene az egyház és a rajta kívül álló segélyező között. De ez nem zárja ki azt, hogy idegenek adományait ne fogadhassuk el és ne használhassuk fel e célra, vagy épenséggel hogy mentesítenénk a polgári községet az 1886: XXli. és az 1898: XXI. t.-c.-ben foglalt kötelessége alól.

A szegénygondozó pénztár mindig külön kezelendő az egyházi közpénztártól; év végén az egyházi számadásokkal kapcsolatban évi rendes számadás készítendő a szegénygondozó pénztárról is. Ez a külön kézelés azonban nem zárja ki, hogy egyik pénztár a másiktól ne vehetne kölcsönt.

A segélyezés. A segélyezés mértékét illetőleg, minthogy a gyülekezet a szűkölködőket segíti, azt mondhatjuk, hogy az nem lehet más, mint amire a szűkölködőnek szüksége van, semmi egyéb, sem több, sem kevesebb, csupán annyi, amennyire szüksége van. (L. bővebben Dalhoff-Csizmadia: A Kér. szeretet munkái 195.) Ez az alapelv igen egyszerűen hangzik, de az alkalmazása nem ilyen egyszerű és könnyű, A segélyre szoruló helyzetének alapismeretét igényli, ami látogatás és pedig többszöri felkeresés alapján érhető el, amiről különben már részletesen szólottunk.

A segélyek inkább természetbeniek legyenek, csak legritkábban és kivételes esetekben adjunk pénzsegélyt. A segélyek kiosztásánál a leghelyesebb a segélyek házhoz vivése. Ámde történjék a lelkészi hivatalban, vagy akárhol a segélyek kiosztása, mindig szem előtt tartandó Jézus intése: »Mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te balkezed, mit cselekszik a te jobb kezed«. Nem kell az alamizsnaosztogatást az emberek előtt csinálni, nem kell »kürtölgetni«, elégséges a nyilvántartási könyvbe bevezetni.

Ezek azok a főbb szempontok, amelyek alapján a szegénygondozás megszervezhető úgy a falusi, mint a városi gyülekezetekben.