Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-08-14 / 33. szám
Negyvenharmadik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1932 augusztus 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-----------------MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ....................................................................-......... A református gyülekezeti szegénygondozás elvei falun és városon. Irta és a tatai egyházmegye lelkészértekezletének július 10-iki gyűlésén felolvasta Györy Elemér. (Folytatás.) A felvilágosodás századában általánossá vált polgári szegénygondozással szemben és a XIX. század második felében kialakult belmissziós mozgalmakkal párhuzamban, mely utóbbiaknak kétségen felül áldásos hatása volt a magyar református egyházi életre is úgy a hitélet elmélyülése, mint a szociális munkák végzése tekintetében, vissza kell térnünk az apostoli korszak és a kálvini reformáció bibliai alapokon nyugvó megállapításaihoz és munkájához. Azaz a szegénygondozást a gyülekezet munkájává kell tenni, mert ez a gyülekezeti élet szerves része. E szerint a gyülekezeti szegénygondozás minden hivő református keresztyénnek áldott alkalmat és lehetőséget nyújt arra, hogy belekapcsolódjék aktiv munkásként az egyház kiépítésének munkájába, amint erre Krisztus el is hívta a tanítványokat és az Ö követőit. Krisztus mindenkit foglalkoztatni akar az anyaszentegyházban; mindenkinek hozzá kell járulni az Ő királyságának e világban való megvalósulásához. Hogy a kálvinista felfogás miként oldotta és oldhatja meg az »otthon levő« szegények gondozását, állandó jó példa erre a kis Emden városka. »A hat kerületre osztott városban 32 gyülekezeti tag 8 fő és 24 diakónus teljesítette a szegények gondozását. Negyed részük minden év Végén kilépett és helyükbe másokat választottak a »vének« és a diakónusokat »imával és Isten igéjéből hivatásukra« buzdító beszéddel iktatták be. A fődiakonusok ügyeltek fel a szegénygondozásra, az aldiakonusok pedig az egyes szegényekkel személyesen érintkeztek. Havonként legalább egyszer meglátogatták a kerületükhöz tartozó szegényeket s becsületességre, istenfélelemre és munkásságra buzdították őket. Minden szombaton összejöttek tanácskozni a diakónusok egyik lelkész elnöklete alatt a nagytemplom tanácstermében és ugyanekkor határoztak segélyezések felől, meghallgatták az ide utasított szegények kérelmét és p'anaszát. Egy könyvelő vezette a számadást, két diakónus pedig a felsőség megbízásából arra ügyelt fel, hogy senki ne kolduljon... Az egyik városrészből a másikba költözködő szegénynek a kerületbeli diakónustól igazolványt kellett vinni, különben segélyt nem kapott.« Ez valóságos gyülekezeti szegénygondozás volt s ilyen keretben gondoljuk megoldhatónak a mi szegénygondozásunkat is. Legyen szabad igen röviden elmondanunk a győri gyülekezeti diakonátus munkájának módszerét és eredményeit. Bár régóta foglalkoztatott bennünket a szegénygondozás intézményes megszervezése a gyülekezeti diakonátus útján, mégis a viszonyok kényszerítő, hatása segített el hozzá. 1931 őszén országszerte jelentkezett az általános munkanélküliség, mégis annak következtében fellépett nyomor talán sehol sem érezhető annyira, mint az olyan nagy ipari és gyárvárosokban, melyek az ország különböző részéből szívják a munkásokat, mint amilyen G^vőr is. Még az ősz folyamán megválasztott a presbitérium 6 diakónust, akik azonnal munkába álltak. Minden egyes esetben és havonként meglátogatták a »Krisztus testének istápoltjait«, meggyőződést szereztek az illető helyzetéről, így nem sablonszerűén, hogy úgy mondjuk egy kaptafára, hanem rászorultság alapján és mindig a látogatásokkor szerzett tapasztalat szerint hónapról-hónapra állapíttattak meg a segélyek. Néhány kivétellel, amikor pénzbeli adományt juttatunk, a segélyek természet.beniek voltak. A segélyeket a diakónusok mindenkinek házhoz vitték. A diakónus testület minden hónapban tartott megbeszélést a lelkész vezetése alatt, de ettől a rendszeres megbeszéléstől eltekintve alkalomszerűen is, valahányszor diakónus atyánkfiái valamit észleltek. A segélyek havonkénti összegyűjtését a leány egy let tagjai végezték 19 körzetben, mi által lényegesen megkönnyítették a diakónusok munkáját. Híveinktől önkéntes megajánlásokat kértünk; jelszó és cél volt: keveset, de rendszeresen. A legkisebb megajánlás — ez Volt a legtöbb — havi 20 fill., a legtöbb havi 5 P, de volt havi 1 P megajánlás is szépen: 91. így havonként 350—400 P folyt be csak erre a célra. Istennek legyen hála, hogy ily módon 96 családot tudtunk állandó ellátásban részesíteni, nem szólva az alkalmi segélyekről. Szervek. Ezekből a történeti adatokból és dogmatikai álláspontunkból folyólag megállapíthatjuk, hogy szegénygondozásunkat csakis gyülekezeti alapon lehet megoldani. Ahol van szegények gondozásával foglalkozó nőegylet, ez a gyülekezeti munkaág továbbra is meghagyható és meg is hagyandó ennek a kezében, azonban a gyülekezettel szoros viszonyba hozandó, hogy ne műkedvelés, vagy szórakozás, hanem a szószoros értelmében gyülekezeti munka legyen mint pl. Kálvin is meghagyta a városi tanács kezében a szegénygondozást, de igyekezett a szegénygondozók és az iegyház között szoros kapcsolatot létesíteni, az egyház érvényesülését biztosítani. Ahol azonban a szegénygondozás tekintetében még semmi sem történt, mert az ad hoc segélyeket és a községi segélyeket nem nevezhetjük annak, vegye ezt a munkát maga a presbitérium kezébe. M.i a következőképen jártunk el és járnánk el ismét. A munka megindulása előtt az egyik vasárnapon a gyülekezeti élet szeretettevékenységéről szólottunk az igehirdetésben, az pgyik vallásos estélyen előadást tartottunk a gyülekezeti szeretetmunkákról. M.ert nem csak az egyes emberek spontán könyörületességére, hanem arra is szükség van, hogy a FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ
