Dunántúli Protestáns Lap, 1932 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1932-06-19 / 25. szám
FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ A stockholmi mozgalom Magyarországon.* A mozgalom irányítói kezdettől fogva számítottak a magyarországi protestáns egyházak támogatására. Egyházaink meghívása a stockholmi konferenciára kellő udvariassággal és szeretettel történt meg. Sőt már az előkészítő munkálatokból is kivettük részünket. Majd egyházaink megszervezték a küldöttségeket és azok résztvettek a konferencián. Szóhoz is jutottunk a konferencián. Közvéleményünk azonban alig szerzett tudomást arról, ami Stockholmban történt. Akkor, amikor a nyugati testvéregyházakat, sőt még az orthodox egyházakat is a stockholmi konferencia foglalkoztatta, minket lekötöttek saját bajaink. Pedig, hogy milyen kedvező volt hivatalos tényezőink felfogása a stockholmi mozgalomról, annak bizonyságául néhány sort idézek abból a levélből, amelyet gróf Degenfeld József, mint a magyarországi református egyház egyetemes kon vént j ének és a zsinati külügyi bizottságnak világi elnöke írt Söderblom Nathan upsalai érseknek: »Nagyra becsüljük azt a nemes vállalkozásukat — mondja a levél — amellyel az egyházak útján az embereket és nemzeteket egyesíteni óhajtják abban a törekvésben, amelynek lényege az, hogy a keresztyén erkölcs és Krisztus szelleme szerint oldassanak meg a jelennek nehéz problémái.« »Tesszük ezt anynyival is inkább, — folytatja — mivel nézetünk szerint, soha nem volt még az újabb történelemnek egy olyan korszaka, mint a mostani, melyben az emberi tévedések és a gyűlölködés, igazságtalanság és tudatlanság által annyi szenvedést és nyomorúságot okoztak volna, mint a legutóbbi pár év alatt.« Ennyi körülbelül elég annak jellemzésére, hogy hogyan Ítéltük meg akkor ezt a mozgalmat. Nálunk a konferenciától sokan semmit sem, mások viszont túlsókat vártak. Az elsők felfogását megmagyarázza az a szörnyűséges kiábrándulás mindenféle nemzetközi mozgalomból és konferenciából, amelynek akkor még különösképpen hatása alatt állottunk. Az utóbbiak leginkább a politikai bajok orvoslását várták a konferenciától, azt vélvén, hogy egy nemzetközi és a Jézus Krisztus leikétől megihletett keresztyén fórum előtt fényt lehet vetni azokra a súlyos politikai tévedésekre is, melyeknek Magyarország is áldozatul esett. Az elmondottak után könnyű megállapítani azt, hogy azok, akik semmit sem vártak a konferenciától, épúgy csalódtak, mint azok, akik túlsókat vártak tőle. Egyháztörténeti szempontból még nem lehet a mozgalomfa ítéletet mondani. Ehhez még nincs meg a * Makay Miklós: A gyakorlati keresztyénség világmozgalma című most megjelent könyvéből. FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK kellő perspektívánk. Hisszük, hogy ez a mozgalom a világtörténelemben egy ívet fog leírni és hogy jelenleg még nagyon is a kezdetén vagyunk ennek az ívnek. Azonban, ha még semmi mást nem tudnánk a mozgalomról, mint azt, hogy azért munkálkodik, hogy »a keresztyén erkölcs és Krisztus szelleme szerint oldassanak meg a jelennek nehéz problémái«, már ennek az alapján is el kellene magunkat arra határozni, hogy ezt a mozgalmat minden erőnkből támogatni fogjuk. Hiszen mi tudjuk igazán, amint azt a fentidézett levél is kifejezi, hogy mekkora rombolást vitt véghez az emberiség életében az igazságtalanság és a tudatlanság. Igazságtalanság volna azt mondani, hogy a magyar protestantizmus körében semmi sem történt a mozgalom érdekében. Létrejött a munka kerete, a gép, melyet mozgásba kell hozni. A »Life and Work« magyarországi munkájának irányítása, »közös mederbe terelése és a központi vezetőséggel az érintkezés és képviselet felvétele érdekében 1927-ben megalakult a hazai két főbb protestáns egyház közös bizottsága. Ennek volna feladfata, hogy a mozgalom problémáival foglalkoztassa a magyar protestantizmus közvéleményét és hogy a mozgalom szüleménye, a genfi társadalomtudományi intézet számára a magyar egyházak közreműködését közvetítse. Gondolkozásra nincs időnk. Szociális téren elkövetett mulasztásaink már így is pótolhatatlanok. Igaz ugyan, hogy egyházmegyei, egyházkerületi jegyzőkönyveinkben, valamint a püspöki jelentésekben gyakran találunk szociális vonatkozásokat, de ezek gyakran píiiszta ténymegállapítások és szétforgácsoltán nem nagy gyakorlati értékkel bírnak. Sürgősen rendeznünk kell konferenciákat a legégetőbb magyar társadalmi problémák megvitatására. A mozgalommal rokonszenvező összes erőknek (egyetemi tanárok, közgazdászok, jogászok, orvosok, újságírók stb.) beszervezésével szociológiai előadássorozatokat kell létesítenünk, melyeken megvitatnánk a társadalmi, ipari és gazdasági kérdéseket. Most, amikor olyan sok problémának hiába keresik a kulcsát, a keresztyénség lelkiismeretének feltétlenül meg kell szólalnia. — Egyszer már szembe kell néznünk a problémákkal és a baj alapvető okait megtalálni. Szociális tevékenységünk nem merülhet ki a könyöradományok nyújtásában. Meg kell viaskodnunk a kérdésekkel és az igazság és méltányosság keresésében félelem nélkül kell kimondani ítéletünket az örökkévaló Isten dicsőségére. A megformulázott megoldási lehetőségeket és szerzett tapasztalatokat át kell nyújtanunk a világ keresztyénéinek szolgálatára. Beszélnünk kell a stockholmi mozgalomról. Ha mi hallgatunk, a kövek fognak megszólalni. Érettünk is elhangzott az imádság: Effata! Senki nem vádolhat bennünket felekezetieskedéssel, ha a magyar problé-Pápa, 1932 június 19. .25. szám. Negyvenharmadik évfolyam.
