Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-17 / 20. szám
84. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. ganda a taggyűjtésre, akik tiszteleti tagok 500 P, alapító tagok 100 P egyszersmindenkori befizetéssel, rendes tagok 4 P, póttagok 1 P évi befizetéssel, segítő tagok bármily csekély hozzájárulással. De jelentést tett ügyvezető eredményekről is. A kultuszminiszter ingyen telket ajánlott Tihanyban egy óvodával összekötött ref. árvaház céljára, amelyet még ebben az évben meg kell építeni. Erre odaengedte a Kerkápoly-Bodor alapítvány három évi kamatát 135.000 pengőt, amelyet az Országos ref. közalap előlegez az intézet felállíthatása végett. Ekként az eddigi árvaházak ovodaköteles árvái itt helyeztetnek el, a többi árvaházakban ekként felszabadult helyekre iskolaköteles árvák nagyobb számban lesznek felvehetők, az egységes vezetés mellett az arra alkalmasak a Kálvineum középiskolás internátusaiba átutalhatók. Tervbe vétetett egy hadirokkantak részére állítandó otthon, akiknek nincs gondviselőjük, otthonuk, hogy ne kelljen nekik az élet országútján, csonkán-bénán, mint az élet kifosztottjainak fetrengniök, mint a jerikói út nyomorultjának. Ilyen perspektívákkal indult megaz Országos Szeretet Szövetség. Ez már eddig is eredmény és mutató a jövendőre. Hogy az milyen lesz, mindenesetre attól függ, hogy a magyar református egyháztagok hogyan fogják fel felelősségüket, miként teljesítik kötelességüket vele szemben. Vájjon azt felelik-e Káinnál: „Avagy őrizője vagyok-e az én atyámfiának?“ vagy pedig értik és tudják, hogy „aki az övéiről és hite cselédeiről gondot nem visel, rosszabb a hitetlennél“ és igyekezzenek minden eddigi mulasztást kipótolni, nem felejtvén, hogy az ítéletkor nem aszerint lesznek megítélve, hogy jó hivatalnokok, jó pénzemberek, nagy tudósok voltak-e, hanem aszerint, hogy mennyi jót tettek az Ur kicsinyeivel. Azért tegye mindenki szivére a kezét és kövesse a vezért és azt a zászlót, amelyet ő kezében tart és vegye ki munkáját a Szeretet Szövetségében hivő lélekkel és áldozatos szívvel, hogy a fél millió tag minél előbb együtt legyen a nyomor enyhítésére, könnyek törlésére, Isten országának terjesztésére és a szeretet gyakorlására. Ez a kérésünk... Ez a megitéltetéstink ...! Kálóz, 1931 május hó. Vargha Kálmán lelkész. Az országos zsinat. Az országos zsinat keddi ülésén következett a missziói törvényjavaslat tárgyalása. Enyedy Andor előadói beszédében történelmi pillanatnak nevezi azt, amikor a magyar reformátusság törvénybe foglalja egyháztársadalmi, szociális, missziói feladatait. Lelkűnkben elterjedt valami álpacifizmus, amely a szabadelvű türelmesség jelszavával igyekszik igazolni magát, úgymond az előadó, amely azonban a gyakorlati életben passzivitássá, közömbössé változott és odadobta az egyházat más hiten levők térítési vágyának, az anyagiasság, világias szellem, ember- és pénzimádás folyton megújuló kisértéseinek. A missziói törvényjavaslat beterjesztése örvendetes jelenség amellett, hogy a magyar református egyház ráébred nagy igazságaira is, hogy nem lehetünk elhivottak anélkül, hogy egyúttal küldöttek is ne legyünk. A missziói munkát minden tagjára nézve kötelezőnek nyilvánítja a törvény, amelynek elsősorban nevelőszerepe van. Újabb kinyilatkoztatása az isteni parancsnak s a gyakorlati élet követelményeihez való alkalmazkodás. Juhász László gömörtornai esperes a keresztyén társadalom szociális bajaira mutatott rá. B. Pap István budapesti teológiai tanár örömmel üdvözli a javaslatban megnyilvánuló „református szellemiséget“. Hálát kell érezni a múlt nagy ébresztő harcosai iránt, mondja, az első magyar belmisszionáriusokra gondol, köztük idősebb Szabó Aladárra, aki már évtizedekkel ezelőtt apostoli munkát kezdett. Kováts J. István egyházkerületi főjegyző hangsúlyozta, hogy a missziói munkák végzésére egyedül az egyház hivatott. A missziói tevékenység nemcsak lelki téren termi meg majd a gyümölcsöket, hanem anyagi tekintetben is. Az összes egyházkerületek egybehangolódó munkássága nagy reményekre jogosít. Mindenesetre meg kell adni a lehetőséget, hogy minden életrevaló eszme érvényre jusson. Különösen is kiemeli az idegenbeszakadt magyar reformátusok gondozásának problémáját. A világháború után nagymértékben szóródott szét a magyar reformátusság a világ minden tája felé és ki kell nyújtani a testvéri kezet utánuk. Farkas István alsóborsodi esperes után Ravasz László püspök szólalt fel. Úgy érzi, hogy meg kell világítania egyes főkérdéseket. A magyar református egyház legnagyobb belső ügye az egyesületek és az egyház viszonya. Ennek oka az, hogy a magyar református egyház lényege bizonyosan átmenetiséget mutatott. Vázolta azt a kétféle típust, amely a nyugati protestantizmus újabbkori ébredési mozgalmaiban kialakult. Egyik a német, másik az angol-szász egyházi forma. Az előbbi egy államegyház szervezete mellett tisztán szabad egyesületi munkába bocsátott át minden karitativ mozgalmat s végül egy nagy rendszert hozott létre, amely kivüláll a hivatalos egyház keretein. A másik, az angol-szász típusban viszont az egyháztagság személyes vallástétellel áll kapcsolatban, nincs felekezeti kényszer, nem születik reformátusnak valaki és nem is tartják reformátusnak, ha részt nem vesz az egyház aktiv életében. A magyar református egyház átmeneti típus volt a hitvallásos és a közjogi egyház között. Harminc évvel ezelőtt még sértő gúnyneveket találtak ki a leglelkesebb emberekre, akik tenni akartak valamit a lelkiélet fejlesztéséért, azokat minden módon akadályozták. Alázatosan és biinbánattal kell megállapítani a régi világ mulasztásait. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok ugyanazzal a bünbánattal és alázatossággal vallja, amellyel Ravasz püspök, hogy a magyar református egyház régebben nem vette ki részét hozzá méltó módon a támogatásra szoruló egyháztagok iránti segítő, nevelő, jótékony munkából. Baltazár Dezső püspök, egyházi elnök általánosságban elfogadottnak jelentette ki ezután a missziói törvényjavaslatot. Rövid szünet következett, majd a részletes tárgyalás kezdődött meg. Az első szakasz többek között ezeket mondja: — Az egyházi belmissziói munka főbb ágai: Az Isten igéjének hirdetése szóban és írásban a gyülekezeti istentiszteleten és a szertartási alkalmakon kívül (evangelizáció és iratterjesztés). A vallásos nevelés a családon és iskolán kiviil (bibliai iskola, lelki munka a konfirmáltak, ifjak, leányok, férfiak, nők között, egyesületi munka). Áz egyháztagok rendszeres látogatása. A szegénygondozás, általában a szeretetmunka (diakónia). Ide tartozik mindaz az egyházból kiinduló munka, amely a református egyháztagok szociális, gazdasági és művelődési érdekeinek védelmére és szolgálatára, általában a segítő, mentő és gyógyító krisztusi szeretet gyakorlására irányul, mint például az anya-, csecsemő- és gyermekvédelem, diákjólét, beteg-, árva- és fogoly
